Az egyensúly
A kisebbségi ombudsman tavaly (amikor még volt ilyen) tiltakozott az ellen, hogy a köznevelési törvény a jogok és kötelességek sorrendjét felcseréli. Úgy fogalmaz, hogy a köznevelés szereplőinek „jogai és kötelességei egységet alkotnak”. Ez pedig az ombudsman szerint „azt a hatást kelti, mintha nem hivatkozhatna jogsértésre az, aki kötelességeit maga sem teljes körben teljesítette. Ez ellentétes volna a jogállamisággal…”
Gyöngyöspata önkormányzata tavaly nyílt levélben tiltakozott a jogvédők jogvédő tevékenysége ellen. Közölte, hogy „nem járul hozzá a faluban tervezett vagy már engedélyezett demonstrációkhoz, felvonulásokhoz”. S miközben bármiféle jogalap és hatáskör nélkül, a törvénytisztelet kötelezettségén könnyedén átlépve egy mindannyiunkat megillető alapjog gyakorlását óhajtotta betiltani, azt állította, hogy „a falu vezetése egy olyan, jogok és kötelességek egyensúlyán alapuló Magyarország példásan működő településén akar munkálkodni, ahol az ott élők mindezeket betartva és elfogadva élnek, élhetnek”.
Gyöngyöspata kapcsán a „zsidó és cigányterrorról” írott cikkében a „nemzetvédő” és a Szent Korona-tanra alapuló alkotmányt követelő Magyarok Szövetségének vezetője polgárháborút vizionál arra az esetre, ha nem állítják vissza „a jogok és kötelezettségek egyensúlyát jelentő természetjogot”, s nem szállnak szembe „azzal a jogpozitivista törekvéssel, hogy mindent jogszabályban kell megfogalmazni”. Vagyis nem biztosítják a jogfosztás szabadságát a nemzet „autentikus” képviselőinek a kisebbségekkel szemben.
A magyar állammal szemben sok-sok kötelezettségszegési eljárás folyik. A jelenlegi kormánytöbbség egyetértésével és aktív közreműködésével jelentkezett és vétetett föl Magyarország az Európai Unióba. Elfogadta az uniós együttélés szabályait és az azzal együtt járó kötelezettségeket, amelyeket a regnáló kormánytöbbség az unió történetében példátlan mértékben, tudatosan és elvszerűen felrugdos. A kötelezettségek számonkérését a nemzet szabadsága elleni támadásnak tekinti, miközben a tagságból származó valamennyi jogra és előnyre igényt tart.
Mindenekelőtt arra a sok milliárd euróra, ami a kötelezettségeiket teljesítő uniós országok adófizetőinek zsebéből Magyarországra áramlik. Amikor ennek jövőre esedékes piciny töredékét pár hónapig felfüggesztették, az országgal szembeni fölháborító retorzióról beszéltek.
„Mi, magyarok szeretjük az erdőt, a mezőt, a patakot. Teletömni szeméttel.” „Hogyan lehetne felszámolni az országos szemétdombot?” A Magyar Nemzet június 9-én nagy cikket közölt arról, hogy „mi, magyarok” milyen hatalmas mennyiségben helyezzük el illegálisan a szemetünket, mert sokkal gyengébb minálunk az ország értékeinek a tisztelete, mint pl. Németországban. E cikkből idéztünk. „A” magyarokat (ön)gyalázó, általánosító fogalmazásmód éppoly sértő, mint amikor „a” cigányokat emlegetik így. A problémát ismerjük, de mi, illegális hulladéklerakásban ártatlan magyarok is „mi, magyarok” vagyunk. És – miként a törvénytisztelő cigányok – mi vagyunk a többség.
A helyi önkormányzatok a „jogok és kötelezettségek egyensúlya” nevében teljes fölhatalmazással dönthetnek arról, hogy a nyomorgó családok környezete elég csinos-e ahhoz, hogy kiutalják nekik az üres kenyérre valót, vagy inkább dögöljenek éhen. Szeretne a kedves olvasó jogai és kötelezettségei egyensúlyát biztosítandó ilyen nyájas hatóságot a teleszemetelt országa fölé?
