A közéleti diskurzust uraló témák egyike az ellenzéki összefogás. A slágerlistás számot legutóbb Hiller István, az MSZP és Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció politikusa adta elő.

E felvetés főként hatalomtechnikai ügy, miként a szocialisták ötlete a kötelező választási részvételről vagy a Bajnai Gordon mint progresszív messiás témakör földolgozása is. Arról szól: miként győzhető le az Orbán Viktor vezette Fidesz 2014-ben.

Csöppet zavaró eközben, hogy nem borítják el a látóhatárt a szépen kidolgozott szakpolitikai programok. A dossziék nem készültek el. Vagy ha igen, akkor a fiókban pihennek.

Igaz, ez volt a Fidesz-recept is: a narancssárgák sem tették közzé tervüket a gyógyszerkassza kinyírásáról, miként az „elmúlt nyolc év” taktikájára építő „egészségügyi” lépéssorozatról sem, melynek keretében aktív ágyakat vesznek el az intézményektől, és centralizálnak. A ballib „racionalizálás” helyett jött a jobbos „újjászervezés”. A kör bezárul.

A Fidesz ellenzékben viszont levert olyan cölöpöket is, mint például a radikális adócsökkentés, ami príma, eredményes hívószó, ki is tart mellette a kormány, még ha belerokkan is az ország. De tény, hogy az ellenzéknek, ha nem kell is feltétlenül részletes terveket bemutatni, legalább könnyen azonosítható vezérmotívumokra, emblémákra szüksége lenne, ám ezek még retorikai szinten is hiányoznak. (Még ha a progresszív adórendszer visszaállítása körül kvázi konszenzus alakult is ki.)

Mindennek következtében az ellenzéki összefogás ma nem lehet programalapú szövetség, legföljebb antiorbánista koalíció. A demokrácia norma- és intézményrendszerét önkényesen és gyermeki örömmel pusztító rezsim eltávolítása kétségkívül fontos vállalkozás, ám semmiképp sem lelkesítő, mert újra a két Magyarország képe rajzolódik ki a háttérben, s a lényeg megint fedezékbe húzódik a csatatéren.

Az pedig a jó kormányzás.

Nem várhatjuk el, hogy az illetékesek ellenzékből írják a magyar progresszió dicsőséges fejezeteit, de azt sokan szeretnék biztosan tudni, hogy Matolcsy György helyére nem egy pirosba/kékbe/zöldbe öltözött Matolcsy György érkezik. És vajon lejárt-e azoknak a Tibiknek meg Józsiknak a kora, akik jó szervezők, „hozni tudják a megyét” a pártkongresszuson, ám olyan gyakorisággal egyeztetnek alanyt és állítmányt, mint ahogyan a Fidesz cserélgeti a miniszterelnök-jelöltjeit.

Ha nem kell is árnyékkormányt alakítani, de mind sürgetőbb a tartalmat a centrumba küldeni. Mert a győzelem nem cél, hanem eszköz. A késő orbánizmus alkonya elsősorban nem lehetőség, hanem sokkal inkább felelősség.

Ha elképzelhető is a 2014-es kurzusváltás, akkor is fontos megjegyezni: a progresszív politika reneszánszára csupán akkor van lehetőség, ha a haladók felkészülten érkeznek a törvényhozó és a végrehajtó hatalom kulcspozícióiba. Ha a győzelem az elsődleges cél, nem pedig a jó kormányzásra való szellemi felkészülés, akkor a diadal egyúttal a magyar progresszió szörnyű veresége is lesz.