Kapott is hideget-meleget az EU a világ minden tájáról a mexikói csúcsra érkező vezetőktől. A Világbank elnöke, Robert Zoellick nemes egyszerűséggel közölte: „Arra várunk, hogy Európa megmondja, mit is fog tenni.” José Ángel Gurría, az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) főtitkára „a világgazdaságot fenyegető legnagyobb kockázatnak” nevezte az európai válságot. A tanácskozás házigazdája, Felipe Calderón pedig megjegyezte: „Itt az idő, hogy Európa belépjen a XXI. századba.”

És akkor jött egy kanadai újságíró, aki azt merészelte kérdezni Barrosótól, ugyan miért kellene az északamerikaiaknak a pénzüket kockáztatni az európaiak megsegítésére. (A leggazdagabb országok több százmilliárd dolláros válságalapot dobtak össze, amelyből Európát is támogatni lehet.) A brüsszeli bizottság elnöke olyan ingerült választ adott, hogy érdemes szó szerint idézni: „Nem azért vagyunk itt, hogy kioktassanak bennünket demokráciából vagy a gazdaság irányításából! A válság nem Európában kezdődött. Ha már megemlítette Észak-Amerikát, a krízis onnan ered, és a pénzügyi szektorunk nagy részét a pénzügyi piacok egyes szektorainak a – hogy is mondjam – unortodox gyakorlatai fertőzték meg.”

S ha mindez nem lenne elég, Barroso rátett egy lapáttal. „Mi Európában nyitott demokráciák vagyunk. A G20 minden tagjáról ez nem mondható el.”

A legaggasztóbb azonban nem a stílus, hanem a tartalom. Komolyan gondolja-e az Európai Bizottság elnöke (az EU arca), hogy a válságot némi amerikai spekuláció robbantotta ki Európában? Segíti-e a gondok felismerését – pláne megoldását –, ha mindent Amerika gonosz bankjaira kenünk?

Igaz, ideges lehetett José Manuel Barroso azért is, mert úgy érkezett a G20 konferenciájára, hogy a kalapból nem tudta előhúzni a nyulat – az európai krízis elleni csodaszert. Az EU-tagállamok csupán a jövő hét második felében rendeznek újabb csúcsértekezletet Brüsszelben, ahol ugye nem is kell mondani, mit tűznek napirendre. Ám ott már nem lesz kire megsértődni: az uniós országok csak egymást oktathatják majd ki. Most viszont belepiszkítottak az uniós örömbe, hiszen Barroso és Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke lelkendezve utazott a mexikói G20-összejövetelre – győztek Görögországban az EU-barát (értsd: megszorításpárti) erők, minden rendben.

Dehogy van rendben! Terítéken volt a G20-tanácskozáson és egyenesen főfogásként tálalják a jövő heti EU-csúcson, hogy a válság mégsem állt meg az unió perifériáján lévő kis tagállamokban (Görögország, Portugália, Írország). Azon tanakodik most már mindenki, hogyan lehetne megmenteni Spanyolországot és Olaszországot, ám ehhez már tényleg rengeteg pénzre és politikai akaratra lenne szükség. Márpedig – ahogy erről Barroso is kioktatta a kanadai újságírót –az EU-ban huszonhét országnak kell egyezségre jutnia, így ott kissé lassabban mennek a dolgok. Ebben végre mindenki igazat ad neki.

Balról a második tekintet Barrosóé