De azonnal ideges lesz, ha meghallja: az egészségügyben vagy hatezer dolgozótól kellene megválni, miközben orvosban, ápolóban, segédszemélyzetben egyre égetőbb a hiány. És a vészjelzést követheti sok más. Mert lehet, hogy egy tárgyaláson jó taktika bedobni valami vadat, hogy a másik fél arcán megfeszüljenek az izmok, vagy maga alá csapva a székét fölugorjon. Mert így talán könnyebben meg lehet egyezni az eredetileg kigondolt számban, eljárásban, amely bár szintén merész, de legalább nem harap. Csakhogy ez a trükk nem alkalmazható vég nélkül mindenhol, minden témában, mert varázsa megkopik, lelepleződik. Sőt, előbb-utóbb senki nem is veszi komolyan az első ajánlatot, később a másodikat, meg a harmadikat se, azután az ígéreteket sem fogja.

Lassan egy országot terít be egy hatalmas kockás papír, amelyen a számok fantáziadús elképzelésekkel párosulnak – a cél azonban mindössze egy végösszeg elérése a költségvetési mínusz csökkentése érdekében. Eddig rendben is volna, ha a kormánynak nem kellene beleütköznie folyton saját korábbi, ellenzéki kritikáiba, illetve ne állított volna föl magának olyan tabukat, amelyeket egyre kényszeredettebben kerülget. Ma már az, hogy egy takarékossági intézkedés vagy bevételnövelés koncepciója meghökkentő, nem csupán kiindulópont az alkuhoz, hanem egy következményekkel, hatásaival nem számoló ötlet, amely mégis kidolgozottnak tűnik, hiszen számsorok regimentje tartozik hozzá. Tehát összeomlóban az eredeti taktika, amely némi szabad mozgást engedett, s így a partner is érzett elégtételt a tárgyalások végén. Bármilyen változtatás továbbiakat generál, borít minden abból származó elvárt adatot. Az eredeti elképzelés viszont vagy teljesíthetetlen, vagy kiderül róla, hogy számtalan nehezen visszafordítható kárral járhat.

A gordiuszi csomók határozott átvágása respektálható döntési szisztéma, csakhogy a kormányzati kötélen lassan más sincs, csak csomó.

Egy-egy kormányzati attakot nem követ megnyugvás, akár már néhány hét múlva érkezik az újabb – és nemcsak az fölkészületlen rá, akit érint, de az is, aki kihirdeti. Az intézkedések sehogy sem állnak össze rendszerré, reformmá – a központosítás a megalakuló hivatalaival ugyanúgy lehet áldás vagy átok, mint a korábbi divat: a decentralizálás. És míg a létszámcsökkentés a jelszó, addig a legfelsőbb szinten egymást érik az egyik székből a másikba ültetett főtanácsadók, megbízottak, őrségek.

Igen, ez populista szembeállítás, hiszen a pluszköltség csepp a nagy egészhez képest. Amennyiben a hatalom nem hajszolja oly féktelenül az olcsó népszerűséget – kéretik e hivatkozást azonnal kihúzni.