Az utolsó csoportmeccseket ugyebár egy időben rendezik, kizárandó a manipuláció lehetőségét. Mit kell azonban ilyenkor tenni? Egyik csatorna adja az egyik meccset, a másik a másikat. Két lehetőség van: az ember folyamatosan kapcsolgat a két csatorna között, és ahogy látom, egyre többen választják ezt a megoldást; az utolsó meccsek legfontosabb eszközévé lépett elő a távirányító.

De lehet-e így meccset nézni? Amit így lát az ember, ide-oda ugorva, bolond módjára, meccs az egyáltalán? A legtöbben nyilván akkor váltunk át a másik mérkőzésre, amikor úgy látjuk, hogy semmi esély nemhogy a gólra, de még egy komolyabb támadásra sem, mert például éppen csere készül vagy egy bedobáson vitatkoznak. Ilyenkor az ember kapcsol, aztán ha a másik csatornán sincs sansz az izgalomra,megint vált; ez így logikus.

Csakhogy a futball nem csupán a góltól meg a veszélyes támadásoktól futball, hanem a holtidőktől, az üresjáratoktól is, a foci kifejezetten az a játék, amelyben a nemtörténésnek is varázsa van. Amikor még rendszeresen meccsre jártam itthon, egy fölé lövés után gyakran egy perc is eltelt, mire a labdaszedők visszahozták a labdát (akkor még nem voltak tartaléklabdák), mégse unatkoztam soha. A holtidőben is van mozgás, helyezkedés, megannyi apró jel, ami a későbbiekben fontos lehet.

A tévé közelről mutatja az arcokat, a grimaszokat, gesztusokat, és épp az ilyen pillanatok adják meg a meccs hangulatát. Aki erről elkapcsol, a futballtól kapcsol el. Ezért nem jó a másik megoldás sem, amikor egyszerre nézzük két készüléken a meccset, s az események függvényében fordítjuk fejünket egyikre vagy másikra. Aki azonban egyszerre néz két meccset, egyet se lát, mert nem tudja igazán átélni az eseményeket, megfosztja magát a finomságoktól; olyan ez, mint a gólösszefoglaló: aki csakis a gólokra kíváncsi egy meccs ből, épp a futball ízéről, zamatáról mond le.

Szombat este a lengyel–cseh meccset választottam. Mondhatnám most, hogy teljesen átvettem a játék ritmusát, hangulatát, teljes beleéléssel néztem a meccset, ahogyan azt kell. De nem így volt. Mert közben egyre inkább a görög–orosz mérkőzés járt a fejemben, vajon mi lehet azon, hogy még nem az oroszok vezetnek. A 72. percben aztán nem bírtam tovább és átkapcsoltam. Épp a görögök jutottak szabadrúgáshoz, s iszonyatos kapufát rúgtak belőle.

A következő pillanatban már mondta is a riporter is, hogy közben a csehek gólt rúgtak a lengyeleknek. Azonnal visszakapcsoltam, de már csak ismétlésben láttam Jiracek gólját, ami futballínyencnek a halál maga. Lemaradtam a mindent eldöntő gólról, futballínyencnek ugyanis kizárólag élőben igazi a gól, a történés pillanatában.

Igazi futballdrukker egy gólról soha nem maradhat le, késleltetve meg ismétlésben látni a gólt nem öröm, hanem alamizsna, pótcselekvés; soha nem bocsátom meg magamnak, hogy otthagytam egy meccset, még ha egy másik kedvéért is.