Örömmel vettük tudomásul, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (talán javaslatunkra) belátta, miért fontos, hogy az Országos Roma Önkormányzat, mely önmagában sem kollégiumi, sem oktatási, sem ellenőrző, sem más szakmai tudással nem bír, ne szerepeljen a szakmai program tartalmának kialakításában vagy annak nyomon követésében, esetleg a hallgatók kiválasztására vonatkozó szempontrendszer kialakításában. Az a konstrukció a protekcionalizmust a végletekig erősítené, viszont a szakmaiságot és legfőképp a közpénzek elköltésének átláthatóságát veszélyeztetné. Reméljük, ez más pályázatokban is hasonlóan történik majd.

Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a pályázati kiírásnak a kedvezményezettek körére vonatkozó megfogalmazásából a területet valamennyire ismerők előtt teljesen egyértelmű, hogy ennek az összegnek a döntő részét azoknak az egyházaknak szánják, akik roma szakkollégiumaikat ennek a tanévnek az elején indították be, nem egy esetben a Romaversitas Alapítvány aktív segítségét kérve ahhoz, hogy legyen egyáltalán elegendő felmutatható hallgatójuk.

Ráadásul a kiírás szerint roma szakkollégium az, ahol megelégszenek azzal, hogy „a felvételt nyert hallgatók legalább 60%-a roma származású”. Hogyan fog a 40 százaléknyi nem roma hallgató esetében az az alapvető célkitűzés megvalósulni, hogy „a roma szakkollégium hozzájáruljon a közéleti feladatvállalás iránt elkötelezett, aktív társadalmi párbeszédet folytató cigány értelmiségiek formálódásához, akik a szakmai kiválóságot ötvözik a társadalmi és szociális kérdések iránti érzékenységgel”?

Várható-e az ő esetükben, hogy egy önálló, a romák érdekeit megfogalmazni képes, a jövő nemzedékért felelősséget érző, identitásában és saját képességeiben magabiztos roma értelmiségi réteg tagjai lesznek? Szintén nem érthető, hogy ekkora források birtokában miért oly szűkmarkú a program a hallgatókkal, amikor az ösztöndíjat a mindenkori köztársasági ösztöndíj 1,5-szeresében (vagyis 51 000 forintban) maximalizálja, de fenntartja, hogy „a lakhatással (pl. lakószobák) kapcsolatos rezsiköltség a projekt keretében NEM elszámolható.”; miközben „a projektidőszak alatt a szakkollégiumi tagoktól a lakhatásért díj szedhető”.

Ez a díj a mostani gyakorlat szerint 12 000–20 000 Ft. Megítélésünk szerint a pályázaton csak azok indulhatnak, akik már most rendelkeznek kollégiumi férőhellyel (együttlakást biztosító intézménnyel); viszont azok, akik most kezdenének ebbe bele, alaphelyzetben ki vannak zárva. Könnyen belátható, hogy a kollégiumi élettel összefüggő költségek nagyobbrészt kiesnek a támogatható tételek közül; miközben aránytalanul sok költhető olyan dokumentumokra, amelyek a 15 éve működő Romaversitas Alapítványnál ingyenesen hozzáférhetők.

2005-ben az akkori Oktatási Minisztérium miniszteri biztosaként készítettünk olyan tervezetet, amely a fenti összeg negyedéből majd kétszer ennyi hallgatót ért volna el; az ahhoz szükséges dokumentumok (standard módszertani útmutatók, lehetséges kiválasztási módszerek leírása stb.) azóta is rendelkezésre állnak, melyeket a nálunk fellelhető tapasztalatokkal együtt szeretnénk ismételten felajánlani további hasznosításra.

De talán a legfontosabb az, hogy ebben a pályázatban a közpénzek elköltésének hatékonynak egyáltalán nem nevezhető gyakorlata fog megvalósulni. Sem a kiválasztási kritériumok között, sem bárhol máshol nem találtuk a legfontosabb számítást, mégpedig azt, amely megmutatná, hogy mennyi az egy diákra jutó fajlagos költség összege. A pályázati kiírás elvárt minimum/maximum adatait figyelembe véve gyors fejszámolást végeztünk: 1,15 milliárd forintos keretösszeggel, kilenc nyertes pályázóval és a program végére elérendő 25-25 fős hallgatói létszámmal kalkulálva azt az eredményt kaptuk, hogy a programban részt vevő fiatalokra fejenként egy kisebb vidéki ház árát (5,1 millió Ft-ot) szándékoznak fordítani. Ez – különösen a gazdasági válság, az új adók, MACIKA ösztöndíj megszűnésének és a tandíj bevezetésének évében – legalábbis fölveti a költséghatékonyság kérdését. A Romaversitas Alapítvány jellemzően cégek, magánszemélyek és nemzetközi szervezetek segítségével 1997 óta évente ötvennél több diáknak nyújt a pályázatban leírtaknál szélesebb spektrumú szolgáltatást az itt feltüntetett összegek töredékéért.

Félreértés ne essék, minden szándékunk, tizenöt év tapasztalata és sikerei ellenére a Romaversitas Alapítvány nem indulhat ezen a pályázaton; de ismervén az NFÜ szerződéskötési, előlegutalási, együttműködési potenciálját, nem is vagyunk alkalmasak 60–200 millió forint lehívására. Arra szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy nagyon valószínűnek és egyben álságosnak tartjuk, hogy 225 (vagy esetleg csak 135) roma hallgatóra hivatkozva Magyarországon még soha nem látott összeg fog elköltődni romafelzárkóztatás vagy -esélyteremtés címén. Szívből reméljük, hogy az Állami Számvevőszék legközelebbi, romákra költött pénzekről szóló jelentése ezt az összeget a maga helyén és módján fogja kezelni.

A szerző a Romaversitas Alapítvány igazgatója