Az ügy egy minisztériumi apparátus teljes dilettantizmusát fedi fel. Tudniillik a Matolcsy-papír mindjárt az elején olyasmivel dicsekszik, ami mostantól másfél évre (2013 végéig) vagy megvalósul, vagy nem. És ezt – az államadósság 3,4 százalékos ledolgozását – befejezett tényként (angolul: „has achieved”, azaz elérte), a második legjobb európai teljesítményként kezeli. Hihetetlen. Otromba választási fogás félidőben. Különösen otromba, hogy Magyarországot a maga 80 százalékos, GDP-arányos adósságállományának levitelével az unió maradék 26 tagországa közül legalább tíz olyan elé helyezi, ahol az adósság 2013 végéig valóban nőni fog, csak éppen 30-40 százalékról mondjuk 40-50 köré. És ismétlem, a miénk csak jövendölés.

Nyomorult egy vállalkozás a mindig csak a tényeket csokorba szedő, a lényegre figyelő Economisttal sunyi vitát kezdeményezni. Jó, hogy a Lajtán túli magyar nagykövetek napszámban írják cáfoló levélkéiket ottani befolyásos és Orbánékkal szemben manifeszt módon ellenséges lapoknak – feladatba kapták –, de nincs róla tudomásom, hogy ugyanezt Matolcsynak, a kormányfő jobbkezének is meg kellene tennie.

Gondolja a miniszter úr, hogy ha az Economist az Orbán-kormány félidős bizonyítványát (hivatkozással a gazdasági teljesítmény zsugorodására, a munkanélküliségre és az inflációra) „leverő olvasmánynak” nevezi, arra a válasz az, hogy Budapestről egészében véve „jó hírek” jönnek? Gondolja, hogy ha az Economist olvasóit a magyar exportteljesítménnyel „altatja”, azoknak nem jut eszébe, hogy ha a kivitel annyira rendben van, akkor miért nincs növekedés? Gondolja, hogy nem jönnek rá: a mi export és (és!) beruházás vezérelt kis gazdaságunkban valószínűleg nincs beruházás (ahogyan valóban nincs), és a jövő évre jósolt „erős növekedés” közönséges álomkergetés? Gondolja, hogy azok ott nem látják: az euróövezeten kívül mi jutunk a legdrágábban hitelhez a piacokon, vagyis IMF-kölcsön nélkül, az adott növekedési prognózis (jó esetben 0,8%) mellett a magyar hitelállomány megújítása finanszírozhatatlan? Gondolja, hogy az IMF-tárgyalások „végtelenítése” és a forint drámai árfolyamgyöngülése között a lap által fölfedett összefüggés nem létezik? Gondolja, hogy forintban számított devizaadósságunk ezáltal nem növekszik folyamatosan?

Gondolja végül, hogy ezzel a röpirattal, amely besorol bennünket a „piréz” nagyköveteknek az Economistban, a Financial Timesban, a Timesban felbukkanó, sértődött és lesajnált levelezői közé, egy pici jót is tett Magyarország hírnevéért?