A vörös csillag és a magyar érdek

Az Országgyűlés példátlan döntésre készül. A jobboldali képviselők a szélsőjobboldal támogatásával a kijelölt parlamenti bizottságokban már támogatták azt a javaslatot, amelyben megtagadják az Emberi Jogok Európai Bírósága által hozott határozat végrehajtását, tovább súlyosbítva ezzel a Magyarországi Munkáspárt 2006 tiszteletbeli elnöke, Fratanolo János elleni jogsértést.

A bizottsági és plenáris ülésen elképesztő kijelentések röpködtek, amelyek jól mutatják a mai politikai vezetés szándékait és színvonalát. Voltak olyanok, akik a kártérítést az MSZP-re terhelnék, mert úgymond ez a párt felelős a múlt bűneiért. Ez persze legalább olyan képtelenség, mintha a holokauszt túlélőinek fizetett jóvátételt a Horthy-rendszert felvállaló Fidesz és Jobbik kasszájából rendeznék. Ráadásul van olyan MSZP-s, aki egyetért a kormánnyal abban, hogy a vörös csillag önkényuralmi jelkép, ami egyben azt is jelenti, hogy az illető inkább Kövér László sommás ítéletét fogadja el, és megkérdőjelezi a strasbourgi bírák szellemi képességeit. Egy másik szocialista képviselő pedig ettől olyan zavarba jött, hogy azt találta mondani: „Már az elmarasztaló ítélet is azért születhetett meg,mert az Orbán-kormány képtelen volt a magyar érdekeket sikerrel képviselni a strasbourgi bíróság előtt”. Ezt úgy is lehet érteni, hogy egy eddig ismeretlen, speciális „magyar érdek” szerint a véleménynyilvánítás szabadsága nem illeti meg az elnyomás és kizsákmányolás ellen felszólalni akaró marxistákat. Azt hiszem, sok baloldali nevében reménykedhetek, hogy az idézett kijelentés csupán egy pillanatnyi zavar eredménye, és a demokratikus ellenzék az emberi jogok érvényesítését tartja az egyik legfontosabb magyar érdeknek.

A parlamenti szavazás eredménye nem kérdéses, de a határozat ellentétes a nemzetközi szerződések betartására vonatkozó, magyar törvényben is rögzített kötelezettséggel, aminek komoly jogi következményei lesznek.

A Magyarországi Munkáspárt 2006 elítéli a súlyos jogsértést. Tisztában vagyunk azzal, hogy ezt a lépést nem a napi politikai erőviszonyok miatt tette meg a szélsőjobboldal támogatását is kereső parlamenti jobboldal. A munkásmozgalmi jelképek további üldözése a közvélemény figyelmének elterelését szolgálja a rendszerváltók politikai kudarcáról, a szociális piacgazdaság ígéreteinek meghiúsulásáról. A jelenlegi hatalom birtokosai félnek attól az ideológiától, amely munkát, kenyeret, húst és hatalmat adhat a dolgozóknak, ami garancia lehet az alapvető szociális jogok biztosítására is. Nem a kartoncsillag, hanem a szocializmus híveinek világszerte tapasztalt aktivitása, többek között a francia és a görög radikális baloldal erősödése – az, amitől így rettegnek, és ilyen elkeseredett lépésre ösztönzi őket.

A vörös csillagosok világszerte emberhez méltó életet, szociális biztonságot, tisztességes nyugdíjat akarnak adni egy olyan társadalomban, ahol nem a bankárokkal és a dúsgazdag gyárosokkal egyezkedik a hatalom, hanem valódi társadalmi párbeszédet folytat az állampolgárokkal, a szakszervezetekkel, civil szervezetekkel és demokratikus pártokkal. Szerintünk a megszorításokat azonnal le kell állítani, és persze a jelszavak nem érnek semmit, ha üres a lakosság zsebe, és nincs miből megvenni a megtermelt javakat vagy kifizetni a közüzemi számlákat. Az teremt munkahelyeket, aki kevesebbet vesz el a néptől, mert csak így nőhet a társadalmi többség fogyasztása, így nőhet a termelés.

Mi ilyen célok érdekében használjuk a munkásmozgalmi jelképeket, és éppen a mozgalom tapasztalataiból tanulva készek vagyunk összefogni a demokratikus polgári pártokkal a Horthy-rendszer restaurációja ellen, a demokratikus köztársaság értékeinek védelmére.

A szerző a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnöke

– Segítene, fiatalember? Mostanában már nem vagyok olyan naprakész. Megmutatná, hogy jelenleg mely jelképek tiltottak és éppen melyik viselése az ajánlatos? MARABU RAJZA
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.