Te is lehetsz piarista

A múlt héten átadták a VOLTfolió 2012 szakmai díjait. A tévék között nyert az m1, a rádiók között az MR2. És még sokan mások. Göczey Zsuzsa életműdíjat kapott. (Gratulálunk!) Az m1 Híradója büszkélkedett a maguk díjával, büszkélkedett a kormányrádióéval, kis interjút készített Göczeyvel.

A felvezetőben elmondták, hogy ő a Petőfi zenei főszerkesztője volt, föliratozták, hogy most is szerkesztő, csak azt nem tudhatta meg a néző, hogy a Klubrádióban, amióta 2001-ben elmenekült a Kondor-féle Orbán-szolgálati rádióból. Megnéztem az MR2 közleményét. Ott is Göczey az egyetlen a sok díjazott közül, akinek a munkahelyét elhallgatták. Véletlenek nincsenek, csak központi utasítások. A Népszabadság is kaphatott hasonlót. Úgy negyven évvel ezelőtt.

Volt egy előfelvételis katonatársam. Piarista diákként kétszer is megnyerte a nemzetközi matematikai olimpiát. Minden magyar győztes és érmes gimnáziumát megjelölte a lap, csak az övét nem. Generációjának legnagyobb tehetsége volt. Egy idő után elege lett belőle, hogy elkötelezett katolikusként folyvást hátrányok érik. Elment. Ma a Princeton büszkesége, az MTA külső tagja.

Úgy látszik, a ma komenistáinak a Klubrádió a piarista adó.

A ma komenistái a főellenzék érdekköréhez tartozó két rádióval kétféleképpen viselkednek. Az apolitikus zenei adót, a Neót a saját apolitikus zenei adójukkal, a Classszal együtt, a mai főellenzékükkel együttműködve törvénytelenül frekvenciához juttatták. Miután a törvénytelenséghez szükséges nyilvánvalóan irreális üzleti tervek valóban irreálisnak bizonyultak, lemondtak a köz frekvenciái után járó közpénzünk jelentős részéről. A saját törvénytelen zenei adójukat közpénzes hirdetésekkel tömik, a főellenzék zenei adója meg a hatalmi nagylelkűség ellenére is szenved. A főellenzéknek nincs belőle se anyagi haszna, se politikai. (Megérte?) Ahogy a főellenzék értéktelen rádiós érdekeltségét törvénytelenül éltetik, úgy az – egész demokratikus közélet számára is – értékeset törvénytelenül üldözik.

Az üldöző hatóság szóvivőnője januárban előbányászott egy fölvételt. Bolgár György a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában 2009. október 28-án a következőket mondta a fent említett közös és sötét frekvenciaügylet kapcsán: „Az, hogy milyen alapon döntenek arról, hogy ki működtesse a rádiót, kapja meg a frekvenciát, az egy verseny kérdése, nem lehet azt mondani, hogy a Danubius és a Sláger, illetve a tulajdonosok jól csinálták, ezért örökre az övék, nem, ki van írva, hogy ennyi évre kapják meg, és utána egy pályázatot hirdetünk, aki a legtöbbet ajánlja és a legjobb feltételeket, azét fogjuk elfogadni.”

A Klubrádió megfojtását is ilyesféleképp szokták mentegetni. A szóvivőnő a felvételből persze kivágta Bolgárnak azt a mondatát, miszerint „Én is sok szempontból aggályosnak tartom azt, ami készülődött, és amilyen végeredmény született.” A két mondat együtt adja ki az óvatos és mérsékelt apológiát. A „jobbközepes” Mandineren is vannak visszafogott polgártársak, akik ezt művelik. Az egyik például arra is rámutatott, hogy mit vágott ki a szóvivőnő Bolgár szövegéből. Némelyek pedig úgy vélekednek, hogy persze nem is szép, nem is tiszta dolog, ahogy a Klubrádiót ki akarják csinálni, vannak fenntartásaik, de azért végül is el tudják fogadni, hiszen, úgymond, a Klubrádió is megéri a pénzét. „Mutyiból lettél, mutyivá leszel” – kommentál galagenyo.

Akinek nem tetszik ez a cinikus cinkosság – az ne művelje.

Göczey Zsuzsa, a Klubrádió szerkesztője, a díjjal
Göczey Zsuzsa, a Klubrádió szerkesztője, a díjjal
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.