Amióta Áder János letette a hivatali esküt, és államfőként tesz is valamit, azonnal ide vagy oda pakolják, analizálják, hogy 1. miért csinálta, amit csinált; 2. miféle hátsó szándék vezette; 3. mekkora fityiszt mutatott a kormányerőknek, és ebből mi következik; 4. nagy átverés az egész, fölösleges azt hinni, hogy létezik bármilyen ellensúlya a hatalmi gépezetnek.

Számomra ez a hihetetlenül intenzív minősítési szándék – dicsérni vagy elmarasztalni – azt jelzi, hogy a betegesen kettéosztott társadalomban már a normálisnak nevezhető viselkedést is sokan eltérőnek ítélik az elvárttól, és azokat a szavakat, döntéseket, mozdulatokat és gesztusokat is próbáljuk dekódolni, amelyek cseppet sem szolgálnak erre rá, mert nincs mit rajtuk félreérteni. A le-, át- és kifordítások, s ezekkel összhangban a szidalmak és elismerések arról szólnak inkább, milyen gyanakvóvá, intoleránssá tett minket az a politikai kultúra, amely hosszú évek óta – nem csekély tapasztalat árán – belénk ivódott. A reflexszerű működéshez minden kurzus hozzátette a magáét, de hadd lépjek ki az „egyrészt, másrészt” viszonylatából, és legyek elfogult: szerintem a jobboldal ebből a folyamatból intenzívebben és kíméletlenebbül vette ki a részét.

Budapest, 2012. május 2. Áder János megválasztott köztársasági elnök leteszi esküjét az Országgyűlés plenáris ülésén. A Fidesz-KDNP államfőjelöltjét az Országgyűlés 262 igen szavazattal választotta meg Magyarország államfőjévé.

Az értékrend és a meggyőződés mint a legdurvább küzdősport lép közénk már a leghétköznapibb színtereken is, így a minimális józanságot, távolságtartást is fokozatosan elveszti, fanatikus hitté, erős indulattá alakul, amely automatikusan kizár minden más variációt – köddé válik tény, adat, példa; itt is, ott is más lesz a múlt és más a jövő. A vélemények és reakciók beteges osztályozása megismerés helyett meghasonláshoz vezet – ezen az úton jó ütemben, ha úgy tetszik, sikeresen halad az ország. Természetesen üdvözlendő, hogy az új államfő funkcióját elmozdította az abszolút fagypontról, és már hetek óta körülbelül azt teszi, amit egy államelnök szokott. Ettől az utóbbi időben elszoktunk. Úgy tűnik, profi csapatot épített maga mögé, a nyilvánosság előtt tartózkodik a szirupos közhelyektől, és nem rest azonnal hangot adni véleményének, gesztusokat tenni a humánum védelmében. Ez a dolga. Se innen, se onnan nincs mit elemezni. Normális.

Áder János lojális volt és lojális is lesz a pártjához. Frakcióvezetőként sokszor húzott olyat, amit a másik oldal – okkal vagy ok nélkül – kritizált. Néhányszor jelét adta annak is, hogy belső meggyőződése ellen nehezen cselekszik. Nem vevő a szélsőségre, ezt tanúsítja, hogy levetette 2002-ben magát a megyei választási lista éléről, mert tudta nélkül egy volt MIÉP-es került rá. A lényeg: hiábavaló ma azt találgatni, hogy belesimul-e a rendszerbe vagy konfrontál majd vele. Megadóan hallgatom, hogy könnyű a dolga, mert a lényeget már elődje szignálta. Tudniillik, mindig jön új és még újabb lényeg. Szóval, bár ígérik, nem hiszek a mostantól ripsz-ropsz megteremtendő konszolidációnak. Lesz még min töprengenie Áder Jánosnak. Hagyjuk.