Vergődés
Vergődés – ez volt az Európai Unió stratégiai válasza az euróválságra az elmúlt években. Majd lesz valahogy, csak megússzuk. Huszonnégy állam- és kormányfői csúcstalálkozón, több kormány bukásán, számos tabu megrendítésén vagyunk túl, de az a bizonyos európai vízió, az a bizonyos „sztori” nem akar összeállni. Az EU önmagához képest nagyon sokat változott, sokat tett, még ha ez iszonyatosan kevésnek tűnik is kívülről: például öt évvel a Lehman Brothers összeomlása után áll elő az Európai Bizottság a felvizezett bankszanálási tervével, amelyet egy jövőbeli bankunió „embriójaként” definiálnak.
Már rég a bankuniónál kéne tartanunk – sóhajtoznak az elemzők. De így megy ez: a 27 tagállam valamelyikében biztos van választás, amiért az a tagállam pont nem tud igent mondani valamire, illetve mindig van legalább egy akadékoskodó az asztalnál, aki vélt vagy valós érdekeknek akar árukapcsolásban érvényt szerezni. Michel Barnier, a belső piacért felelős biztos a bankszanálási terv bemutatásakor tért ki rá többször: lehet, hogy a piacoknak ez bénázásnak tűnik, ám ezt akkor is úgy hívják, demokrácia.
Sok „nagy pillanatot” vártunk már a csúcsoktól az elmúlt években. De most talán tényleg úgy tűnik: nem úszhatja meg Európa, hogy ne álljon elő valami előremutató tervvel június végig, ami kiutat mutat a válságból. Egyre idegesebben követelik ezt a Fehér Házból is: Obama újraválasztása múlhat az európai válság menedzselésén.
A hét végén hálót dobtak a spanyol bankrendszernek is, biztosítandó az euró túlélését, ha esetleg a jövő hét végi görög választás után elszabadul a pánik. Ilyen értelemben igaz Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök vasárnapi kijelentése, mely szerint a 100 milliárd eurós segély az euró győzelmeként értelmezhető. Persze értelmezhető vergődésként is.
Az integráció megnyugtatja a piacokat, ám minden, ami a dezintegráció felé mutat, idegességet, pánikot szül – így érvelnek azok, akik szerint a kiút a pénzügyi föderáció felé mutat, és erre kell tolni az unió úthengerét a június végi csúcson. Ebben Németország is elkötelezett: minél erősebb a központosítás, annál inkább biztosítható, hogy a német adófizetők szorgalommal megkeresett pénze nem a „felelőtlenkedő” déliek miatt vagy rossz politikák korrigálására tűnik el egy nagy fekete zsákban. Angela Merkel kancellár asszony a múlt héten világossá tette: nem várja be azokat, akiknek ez nem emészthető. Meglehet, a többsebességes Európa – amely a különféle kivételek, külön szerződések miatt már amúgy is elképesztően sokrétű – hivatalos politikává válik.
Eközben Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter cikkben, interjúban gondoskodott arról, hogy ne legyenek kétségeink: mi kimaradunk. Lehetőleg, mindenből. Mindaddig, amíg a magyar adófizetőknek lesz erejük és kedvük finanszírozni a tündérmesét.
