A civil szektor legfőbb jellemzője az egyesületek és alapítványok nemkormányzati jellege. „Non-governmental organisations (NGO)” az angol nyelvű kifejezése a civilként független, autonóm társadalmi szerveződéseknek. Magyarországon a rendszerváltozás utáni jogalkotás ezt az államtól, kormányzattól független jelleget az egyesülési jogról szóló közjogi törvénnyel fejezte ki az egyesületekre vonatkozóan, s a polgári törvénykönyv magánjogi szabályozásában az alapítványokra irányulóan. A civil szervezetek „non-governmental” jellege érvényesült a különböző kedvezményekkel járó közhasznúvá minősítés folyamataiban is, hiszen a bíróság számára ehhez a döntéshez semmi olyan feltétel nem volt törvénybe foglalva, amely a civilek állammal való kapcsolatára, annak elismerésére vagy intézményesítettségére utalt volna. (A közhasznú minősítés 1998. évi bevezetése óta az összes civil szervezet 47 százaléka szerezte ezt meg, csaknem harmincezer civil szervezet.)

A Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) támogatási rendszerében sem érvényesülhettek direkt kormányzati vagy politikai szempontok, hiszen az állam által az előző évi egyszázalékos szja-felajánlások összegéhez rendelt, s ily módon normatív, garantált költségvetési forrást a választott civil testületi tagok többségével működő tanács szabályai alapján a szintén választott civil többségű kollégiumok osztották fel a civil szervezetek között. Az NCA-testületek függetlenségét még az is biztosította, hogy elnökeiket ők maguk választották, s e választás eredményének megfelelően nevezhette ki őket az illetékes miniszter.

Az Országgyűlés még a tavaly karácsony előtti törvénykezési rohamban elfogadta Az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról címet viselő törvényt. Ez is azt célozza, amit az elmúlt két év törvényeinek többsége: az állam hatalmának erősítését és koncentrálását; ezzel egyidejűleg minden más társadalmi aktor részvételi és kontrolljogainak visszavételét, csökkentését, korlátozását. Ugyanez történik amúgy tágabb kitekintésben a sajtóval és médiával, az önkormányzatokkal, a szakszervezetekkel, munkavállalókkal, az Alkotmánybírósággal, az ombudsmannal.

Az új civiltörvény kormányzati kommunikációban megjelenő ideája az volt, hogy kódexszerű, összefoglaló törvényben egyesítse a civil szervezetekre vonatkozó és a jogrendszerben eddig széttagoltan helyet foglaló jogi szabályozásokat. Az eredmény nem léphetett túl azon az objektív korláton, hogy az egyesületeknek és alapítványoknak – mint a jogi személyek különös típusainak – a polgári törvénykönyvben történő alapvető szabályozása meg kellett hogy maradjon. Sajnos azonban a törvény ezen túl is nekiment a politikai szándékoknál sokkal mélyebben gyökerező jogági határoknak, s az egyesületekre vonatkozó szabályozás zömét áthelyezte a közjogi jellegű egyesülési jogról szóló törvényből a magánjogi jellegű polgári törvénykönyvbe. (Ez példátlan belenyúlás a jogállam alapjait képező alkotmányos alapjogok gyakorlását megvalósító közjogi rendszerbe; olyan, mintha a gondolat-, lelkiismeret- és vallásszabadság kérdéseit az egyházak működéséről és gazdálkodásáról szóló törvényben kívánná az állam törvényileg szabályozni.) A tervezet egyesítette az egyesülési jogról, a közhasznú szervezetekről és a Nemzeti Civil Alapprogramról szóló törvényeket; továbbá a társadalmi szervezetek és az alapítványok gazdálkodásáról, illetve bírósági nyilvántartásba vételéről szóló négy alsóbb szintű rendeletet. Felhatalmazást adott viszont a kormánynak két, a civil szervezetekkel kapcsolatot tartó miniszternek további öt rendelet megalkotására.

A törvény erénye, hogy jogi értelemben is megteremti a civil szervezetek végelszámolásának, kényszer-végelszámolásának, csőd- és felszámolási eljárási lehetőségét; bevezet egy új, jogi személyiség nélküli civil szervezeti formát (a civil társaságot); s létrehozza a közhiteles civil szervezeti adatbázist.

HIBÁJA A CIVIL TÖRVÉNYNEK:

- A közhasznúsági minősítés rendszerének további formális elemekkel való bővítése; az eddigi bírósági gyakorlattal szemben felhalmozódott civil tapasztalat, tudás és javaslatok teljes körű figyelmen kívül hagyása.

- A civil szervezetek – már eddig is professzionális könyvelést igénylő –számviteli rendszerének további bonyolítása azzal, hogy a számviteli beszámolónak támogatási projektenként kell külön-külön tartalmaznia a felhasználási jogcímeket.

- Az egyesület választott tisztségeiből (a képviselői jognyilatkozattal nem járó vezetőségi tagságból is) kizárja a korlátozottan cselekvőképes személyeket; ezzel jelentősen sérti a gyermek- és ifjúsági szervezetek, valamint a sérült emberek érdekvédelmi szervezeteinek autonómiáját.

- Keretet biztosíthatott volna több szabályozás-korszerűsítési igény megvalósításának. Az előkészítők ezt elmulasztották. Ilyen régi adóssága a jogalkotásnak az őstermelőkhöz, családi gazdálkodókhoz hasonló módon a kis bevételű – évi 500 000 Ft alatti bevétellel működő – civil szervezetek számára (egyszerű egyesület, kis alapítvány) a számviteli, könyvvezetési és adminisztrációs szempontból „egyszerűsített” szabályok kimunkálása. (A 64 ezer civil szervezet 44 százalékának ötszázezer forint alatti az éves bevétele.)

BŰNE A CIVIL TÖRVÉNYNEK:

- A közhasznú minősítés megszerzésének feltételéül a „közfeladat” ellátásának kritériumát állítják, miközben közfeladatnak a jogszabály által állami, önkormányzati szervre utalt tevékenységeket tekintik. Ennek az lesz a következménye, hogy a jelenlegi 47 százalékhoz képest legfeljebb annyi közhasznú szervezet lesz Magyarországon, amennyi kiemelkedően közhasznú volt tavaly nyilvántartva. (Öt százaléka az összes szervezetnek, meghatározó többségben állami, önkormányzati alapításúak.) A közhasznú szervezetek számának ily módon harmincötezerről háromezerre (!) való csökkenése nagy valószínűséggel odavezet, hogy csak egy szűk, államközeli elit fog hozzájutni a közhasznúsághoz rendelt költségvetési pályázati támogatásokhoz. Civil erőforrások bevonása helyett így válik a közhasznúság a kormányzati hajtószíjak önfinanszírozásának terepévé.

- A Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) politikai függetlenségének, civil autonómiájának felszámolása. Ennek helyébe a döntéshozatali folyamatokban az országgyűlési bizottság (és ezen keresztül a politikai pártok), a miniszter és megbízottai befolyásának intézményesítése. Ezt eredményezi az NCA tanácsa és kollégiumai választott civil többségének megszüntetése, a testületek elnöki megbízatásának a minisztertől való személyes függése, valamint a tanács elnökének a kollégiumi döntések egyedi felülvizsgálatára vonatkozó példátlan hatáskör-elvonási joga. Az NCA civil autonómiájának felszámolásához mint történelmi bűnhöz képest „csak” aktuális vesztesége a civil szektornak, hogy az NCA helyébe lépő NEA 2011-ben feleakkora forrásból gazdálkodott, mint 2010-ben; az idén pedig már csak az „utolsó békeév”, a 2009-es 7,7 milliárd forintjának 44 százalékából (3,38 milliárd forintból) fog. A civiltörvényből kimaradt a NEA költségvetési támogatásának minimumát meghatározó szja egy százalékához viszonyított támogatási kötelezettség, ezért a későbbiekben a kormányzati szándékok, politikai alkuk és vezetői mutyik fogják meghatározni az alappá intézményesített NEA költségvetési forrásának nagyságát.

A civiltörvény legfőbb üzenete, hogy a mai magyar etatista autokráciában a civil világ az államnak és a politikának nem partnere, hanem sokkal inkább hajtószíja, eszköze, irányítandó és ellenőrzendő alattvalója. A Rákosi-kor jelszava szerint „aki nincs velünk, az ellenünk van”. A Kádár-korszakot összességében az „aki nincs ellenünk, az velünk van” jelszó jellemezte. Orbán Viktor uralma alatt pedig hozzászokhatunk: „Aki nincs velünk, az nincs is!” Torz világ az, amelyben a lényege szerint a nem kormányzatinak is kormányzatinak (az állam számára megfelelőnek) kell lennie – de legalábbis annak kell látszania!

A szerző jogász