Magyar termék

Simicska Lajos a magyar vállalkozó. Éppen úgy, ahogyan a polgár Orbán Viktor támogatója, továbbá a haza a Fidesz, merthogy nem lehet ellenzékben. A narancssárga szervezet korábban sem késlekedett a költői eszközök alkalmazásával, metaforagyártással, ha politikai érdekei úgy diktálták. Ám a Közgép csodálatra méltó karrierjét kutató, oligarcházással szépen megfűszerezett ellenzéki kritikákra adott válaszával kétségkívül a csúcsra ért a párt amúgy fáradtság jeleit mutató kommunikációs stábja.

A fideszes képviselők ugyanis ma azzal hódítanak fellépéseiken, hogy az úgynevezett nemzeti tőkét segítik, s már-már méltatlan az országhoz, ha valaki felháborodik, ha egy magyar vállalkozó nagyobb megrendelést kap, s az érdeklődő nyilván a külföldi érdekek szolgálatában áll. Arra az apróságra most ne fordítsunk különösebb figyelmet, hogy az a versenyképes magyar vállalkozó, akit érdemes lenne követni megannyi honfitársának, ritkán lelhető fel vezető politikusok társaságában, és tevékenységi köre kissé szűkebb, mint a kecsketenyésztéstől az autópályaépítésig terjedő portfólió gazdájának. Állami tendereken is legföljebb alkalmanként indul egyedül, ám olykor bemutatja a New York Times. Az az amerikai lap, amely nemrégiben fiatal magyar vállalkozó tehetségekről írt: egyikük meg is említette, hogy nem a "hazai" pályára koncentrálnak.

Ez aktuálisan természetes, mert a Nemzeti Együttműködés Rendszere úgysem értené munkásságukat: ebben a szisztémában Simicska az ideál. Lázár államtitkár például egészen dühbe jött, szinte elkapta a közgépszíj, amikor a törvényhozásban a magyar vállalkozókat védte, s felhívta a figyelmet arra: sokkal érdekesebb kérdés, hogy ki nyeri az építkezési közbeszerzések nyolcvanhat százalékát, mint az, hogy a Közgép nyeri a tizennégyet. Igaza van: néhány százmilliárdnyi megrendeléstől még nem kell hanyatt esni, főként nem akkor, ha a kormányfő korábbi kollégiumi haverja, sok évtizedes szövetségese a győztes.

Mi szurkolunk, hogy a vállalkozó aktivitása csöppet se essen vissza, s hasonló sikereket érjen el a nemzeti együttműködés korszakának következő etapjában is. Ha ugyanis a választópolgárok következetesek, akkor két év múlva megmagyarázzák a narancssárga projekt tervezőinek, hogy hol a helyük a Közgép mint ikon víziójukkal.

Mindenesetre amíg tart a sikerszéria, addig mulathatunk azokon a képviselőkön, akik meghökkentő magyarázattal, alkalmi némasággal, dühös tekintettel reagálnak a közgépesített miliőt érintő felvetésekre. Nyilván, mert nincs problémájuk e rendszerrel. Ha így van, legalább megértjük, miért akadtak ki az előző kurzus magyarázhatatlan és visszataszító ügyletein: nem a jelenséggel, hanem a szisztéma hiányosságaival volt gondjuk. Dicséretükre legyen mondva: hatalomra kerültek, s korrigáltak. Ez a NER magyar terméke. Védjegye: Simicska Lajos.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.