Spanyolország – hanyatt esés közben
A választások előtt minden olyan egyszerűnek tűnt. Jön szuper Mariano, és rendet tesz. Eltakarodnak a levitézlett szocialisták, akik az egész kuplerájt okozták, a konzervatívok abszolút többsége láttán egy csapásra visszatér a nemzetközi bizalom. A fieszta folytatódik, Spanyolország él és virágzik.
Nem így lett. Spanyolország miatt most már egész Európa feje fáj. Egy 47 milliós ország vergődik mindenki szeme láttára, csak a saját kormánya nem akar odanézni. A gazdaság recesszióban, a deficitet szinte hónapról hónapra feljebb srófolják, a bankrendszer ingatag, az állástalan fiatalok kivándorlásról álmodnak, aki teheti, külföldre viszi a pénzét. A kormány jobbára az események után kullog. Nem tart már sokáig, jósolják a pesszimisták, bedobja Madrid is törülközőt.
Nem sokat segít a helyzeten, hogy már maguk a kormánypolitikusok is összevissza beszélnek: a pénzügyminiszter a minap kisebb pánikot keltett, amikor közölte, hogy a pénzpiacok bizony bezárultak Spanyolország előtt.
A kormányzó Néppárt külügyi szóvivője az állásával fizetett azért, hogy elismerte: a mentőcsomag nem lenne maga az „apokalipszis”. Ez nem passzol a hivatalos álláspontba, amely továbbra is azt tartja: nem szabad mentőcsomagot kérni, mert az feltételekkel jár, és ez csorbítaná Spanyolország szuverenitását.
A kialakult helyzetért a felelősséget természetesen az előző, szocialista kormány nyakába varrják, ami fél évvel a választások után még hihető, és van is benne valami. De valójában a teljes politikai elit leszerepelt: a spanyol válságot okozó ingatlanlufit még az előző garnitúra (1996–2004 közti) konzervatívjai kezdték fújni, hogy aztán a szocialisták elviselhetetlen méretekig hagyják nőni.
Az autonóm tartományi kormányok milliárdokat tapsoltak el presztízsberuházásokra, aztán mentek Madridhoz pénzért kuncsorogni. A politikusok most is egymást szapulják, ahelyett, hogy közösen mentenék a menthetőt. Nem csoda, ha a spanyolok 90 százaléka szerint ma még rosszabbul mennek a dolgok, mint tavaly ilyenkor – de akkor legalább a kormányváltásban lehetett reménykedni.
A madridi válság saját stratégiája felülvizsgálatára késztette az Európai Uniót is. A Rajoy-kormány az ellen tiltakozik, hogy egy kalap alá vegyék őket a portugálokkal és a görögökkel, ami egyrészt a nemzeti büszkeséget sértené, másrészt a számok sem támasztják alá. Spanyolországban főként a bankokkal van gond, ugyanakkor a 80-100 milliárd eurósra becsült bankkonszolidáció végleg összeroppantaná az országot – állítják.
Pont mint az íreknél, ahol az állam kimentette ugyan a bajba került bankokat, de aztán ő maga szorult az unió mentőmellényére. Madrid ezt szeretné elkerülni, miközben azzal érvel, hogy az eddigi mentőakciók sem voltak épp sikertörténetek. Az írek államadóssága jövőre a GDP 120 százalékára nő, és nincs kizárva egy második mentőcsomag, a görögök a 380 milliárd eurós mentőöv ellenére épp kifelé tendálnak az unióból, a portugálok pedig jó esetben vegetálnak.
Kell lenni más megoldásnak. De van-e még idő a kísérletezésre?
