Differenciált minimális bér
A 2012. július 1-jén hatályba lépő új munka törvénykönyve teszi lehetővé, hogy a kormány a munkavállalók egyes csoportjaira eltérő összegű kötelező legkisebb munkabért állapítson meg (153. §). Ez negatív irányba történő elmozdulást is engedélyez. Ez a szabályhely biztosítja egy esetleges eltérítés jogi alapját.
Magyarországon 2006 és 2008 között – hároméves bérmegállapodás keretében – már érvényesült differenciált kötelező bértarifa-minimum, csak nem a havi legkisebb munkabér (minimális bér) esetében, hanem a „szakmunkás-minimálbér” (garantált bérminimum) vonatkozásában. Az akkori megoldás azonban nem lefelé korrigált, hanem szorzóval jutalmazta a gyakorlati időt. Miután a kötelező tarifaminimumtól való eltérés pozitív előjelű (a többéves gyakorlattal rendelkező szakmunkás számára kedvező) volt, nem igényelt új törvényi hátteret. Tehát a technika ismert a hazai munkaügyi gyakorlatban, de a mostani felvetés más gazdasági környezetben más célt kíván szolgálni, mint a fél évtizede alkalmazott metódus.
Az EU 27-es csapatának nem ismeretlen a szóban forgó eljárás, hiszen a minimális bért kötelező jelleggel alkalmazó húsz tagország közül tizenegyben létezik az eltérített változat, általában a pályakezdő fiatalok esetében. Figyelemre méltó, hogy régiós versenytársainknál (Csehország, Szlovákia, Lengyelország) már alkalmazzák a nálunk most körvonalazódó módszert: azaz ezekben az országokban a pályakezdő fiatalok csökkentett bértarifára jogosultak.
Fontos azt is hangsúlyozni, hogy a tervezett lépés csak lehetőség – és nem kötelezettség – a munkáltató számára, tehát az ifjú és tapasztalatlan munkavállalónak továbbra is adható a redukált összegnél magasabb díjazás. A most megismert elképzelés mozgatója az lehet, hogy az általános érvényű minimális bér viszonylagosan magas terhét a nehéz versenyhelyzetben lévő munkáltatók új munkahely létesítése során nem tudják vállalni, de lehet, hogy tíz-húsz százalékkal alacsonyabb bérköltségvonzattal igen. Ebbe a gondolati körbe az is „belefér”, hogy a szakképzetlen és pályakezdő fiatal az üzleti szférában működő munkáltatójánál szakmát is elsajátíthat, és néhány év alatt a segéd- vagy betanított munkás státuszából a cég hosszabb távon alkalmazott szakmunkásává is válhat. A viharos, válságos évekből való kilábalást követően ennek lehet realitása.
Több tízezer szakképzetlen és gyakorlatlan fiatal felnőtt munkába állását segítheti az intézkedés. Ez elsősorban a fővárostól távolabb lévő, foglalkoztatási szempontból hátrányos helyzetű térségekben jelenthet kapaszkodót, segítséget. Nem öröm és nem is büszkeség a havi 310 euró körüli magyar minimális bér relatív és differenciált csökkenési lehetőségéről beszélni. Főként akkor nem, ha tudjuk, hogy ez a kötelező bértarifaérték Nyugat-Európában (Luxemburg 1801 EUR/hónap, Belgium 1498 EUR/hónap) nagyságrendekkel magasabb, de Görögországban is (és a bajban lévő többi mediterrán országban is) jelentősen nagyobb, mint nálunk. Mégis úgy gondolom – tekintettel a két számjegyű munkanélküliségi rátára és a szakképzetlen fiatalok alacsony foglalkoztatási nívójára –, időszerű és érdemes elmélkedni a kezdeményezésen.
A szabályozás – amennyiben támogatást kap – a munkáltatóval már munkaviszonyban álló fiatalok munkabérét nem csökkentheti, függetlenül attól, hogy hány évesek és mennyi a gyakorlatuk. Tehát kizárólag az új belépőkre vonatkozhat az új minimumtarifa és nagy valószínűséggel csak a jövő év elejétől érvényesíthető. Gondoskodni kell arról is, hogy az idősebb munkavállalók ne lehessenek „kiválthatók” és „lecserélhetők” a csökkentett minimális bér lehetőségének megteremtésével. Véleményem szerint ezt a félelmet korrekt és világos normaalkotással oldani lehet.
A közlemény megjelenése óta sokan kerestek meg és jelezték, hogy ennyi pénzért (a mindenkori minimális bér 80-90 százalékáért) a fiatalok nem fognak Magyarországon munkát vállalni az üzleti szférában, még átmeneti időtartamra sem. Jövendölésre nem vállalkozom, de a realitásokhoz igazodó emberként – persze szomorúan – mondom: ezeknek a fiatal embereknek sajnos igen korlátozott a választási lehetőségük. Nem rendelkeznek szakmával, nyelv- és számítástechnikai ismeretekkel, és sokuknak jogosítványa sincs. Nem ismerik a világot, hiszen nem is láthatták azt. Lehet, hogy néhányuknak családi háttere sem rendezett, talán éppen ezért maradtak általános vagy szakiskolai végzettség nélkül. Úgy gondolom, hogy ebben az esetben a kezdeményező gazdasági tárca nem hihet (és nem is hisz) semmiféle csodában: azt szeretné (szerintem sokunkkal együtt), hogy néhány tízezer nehéz sorsú fiatal boldogulása ne segélyezéssel, ne közfoglalkoztatással, hanem a versenyszektorban való állásvállalással történjék. Sommásan: ez a „sztori” nem a veretes diplomával rendelkező és saját sorsukat ügyesen menedzselő fiatalokról szól. Másokról, akikért ugyanúgy aggódunk, mint képzettebb, tanultabb társaikért. Talán még egy kicsit jobban...
Beszélni lehet és kell a koncepcióról, a későbbiekben pedig a megfogalmazódó konkrét szakmai előterjesztésről és annak részleteiről. Több alkalommal. Én is azért fordultam már most a nyilvánossághoz, mert nem szeretném, ha a vállalkozói közösséget rögtön megbélyegeznék. Kicsit karcosabban kifejezve: nem szeretném olvasni és hallani: naná, hogy a munkáltatók támogatják a bérek letaposását, így aztán korlátlanul lehet nyúzni a kiszolgáltatott fiatal és képzetlen munkavállalókat. Hangsúlyosan nem erről van szó. Én is ismerem a szomorú létminimumadatokat, azt is tudom, hogy nem mutatnak jól a minimális bértarifák tükrében (sem). Komoly figyelmet kell tehát fordítani a munkavállalói érdekképviseletek érvelésére, értenünk kell esetleges ellenérzésüket. Végül is bérpozíciókat érintő kérdésről értekezünk, romló gazdasági és romló reálkereseti helyzetben. Akceptálható az óvatosság és a félelem, de remélem, az is érthető, hogy az új munkahelyek létesítéséért szabályozási oldalról is lehet tennivaló.
Ezért azt indítványozom, hogy közösen (kormány, munkavállalók és munkaadók) elemezzük az idevonatkozó számokat és trendeket, majd alaposan beszéljük át, vitassuk meg a javaslatot. Ha szakmailag vállalható, akkor már „csak” a szorongást kell száműzni. Meggyőzően kell érvelni, úgy, hogy mindenki értse és érezze: az elképzelés – később esetleg intézkedés – nem a fiatalok ellen, hanem értük születik. Alapkövetelmény, hogy az elsőrendű felelősséget viselő kormány az idővel és az argumentumokkal nem spórolva tárgyalja meg partnereivel a kérdéskört. Általában a szigorúan szakszerű megközelítéseket kedvelem, de ebben az esetben – a tárgyilagosság mellett – egészen biztosan nem mellőzhető az empátia, a szolidaritás, a hiteles és emberi hangvételű kommunikáció. Az aggódók és a segíteni akarók tiszta szándékával jó ügyet szolgálhatunk.
A szerző a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége főtitkára
