Sajnos ez a cikk bosszantó hibákkal és csúsztatásokkal terhelt, ideértve a képszerkesztést és a címszerkesztést, amelyek teljesen függetlenedtek a cikk tartalmától. A kép nem az állandó kiállítás valamely részletét mutatja be, a képaláírást pedig a cikk tartalma cáfolja meg. Fontosabb talán ennél, hogy a riportalanyok állítása több esetben megtévesztő. Valószínűleg az eltelt idő koptatja meg az emlékezeteket oly módon, hogy a tényeket sokan bizonyíthatatlan kijelentésekkel, lózungokkal helyettesítik.

A kiállítás valóban 2006 óta áll. (Nem „már”, mert ez azt sugallja, hogy időtlen idők óta, és ezért megérett a változtatásra. Valójában ez egy igen friss állandó kiállítás.) A kiállítás szakmai előkészítésében a holokauszthoz értő szakértők: történészek, muzeológusok, kommunikációs szakemberek hada vett részt, és a szakmai viták nem voltak élénkebbek a szokásos diskurzusoknál. A viták – még ezt megelőzően – az emlékközpont helyéről szóltak. A két dolgot összemosni több mint bűn: hiba. A kiállítás látogatói fogadtatása azóta is messzemenően visszaigazolja annak történelemfelfogását és a megvalósítás módját is.

A hivatalos vezetők által adott interjúból az derül ki, hogy csak a pénzszűke gátolja meg a kiállítás átépítését. Ha ez az állítás, majd az ezt követő állítás, amely valamilyen zavaros szerzői jogokra hivatkozva teszi rezignálttá az intézmény vezetőit abban a tekintetben, hogy pedig milyen jó lenne egy másik kiállítást csinálni igaz, akkor ez elég szomorú. De félek, hogy ez csak az igazság egy része. (Főként a Gál András Levente-interjú, valamint az országban folyó Horthy-reneszánsz ismeretében.) Nem tetszik a kiállítás? Vagy nem tetszik annak üzenete? Hol van itt erről a történészvita? Hol vannak a szakmai kifogások? Hol van az a szakmai közeg, amely előtt ezek az úgy tűnik, nem létező kifogások megvédhetők? Mit lehet kezdeni azokkal a butaságokkal, hogy ki mikor, vagy mikor nem javított ki helyesírási hibákat? (Ez az érv enyhén szólva gyerekes és ráadásul hamis.) Mit kezdjünk a bombasztikus kétmilliós izzócsere érvvel, amelynél elfelejtették elmondani, hogy ez a folyamatosan működő projektoroké, és ezek a költségek a kb. másfél éves élettartamok lejáratakor merülhetnek fel.

De ezen a szinten minden vita felesleges. Elő kellene állni az emlékközpont szakmai vezetésének egy az állandó kiállítás majdani megváltoztatását célzó tézissorozattal, és ezt hosszú vitákon kiérlelni úgy, hogy amennyiben kell a változás, hát az mindenkié legyen. Mert sem az intézmény vezetői, sem a fenntartók ne felejtsék el: a kiállítás nem az övék, hanem mindnyájunké!