„Lájk?”

Kezdetben eljátszottam a gondolattal, hogy Lilla kiposztolhatná reggeli kávéját, finomabb ebédjeit, vasárnapi süteményét, kirándulása, utazása képeit, aktuális hangulatát vagy a nap bölcs mondatát etc. – ahogy ez a Facebookon dívik. Adhattam volna neki identitást, iskoláztathattam volna, kreálhattam volna számára vonzó munkahelyet és beosztást, családot – sőt, akár egész élettörténetet. Lehetett volna szerelmes, boldog, kapcsolatban élő, majd elhagyott, boldogtalan, lelki segítséget nyújtó, segítségre szoruló ifjú avagy öreg – egyszóval bárki és bármi, akár a filmekben. Mindeközben folyamatosan beleláthatott volna több mint 400 botcsinálta barátja életébe. Kitárulkozásaikat látva, nem kevéssé…

„Diszlájk.”

Aztán másként döntöttem. Előző írásom Népszabadság-beli (május 9.) papíralapú és internetes megjelenésével le akartam buktatni. Ne tévedjünk, nem feltételeztem, hogy mind a 400 barátja naponta rohan el a közeli újságosig és olvas napilapot, de azért reménykedtem. BÍZTAM BENNÜK, hogy hátha mégis – legalább a neten... – valaki csak kiposztolja.

„Diszlájk?”

Látva, hogy kudarcot vallott (mármint a lebuktatás, no és a reménykedés), felhagytam eme tevékenységeimmel, s már-már röstellkedtem: hátha mégis ismerik. Nem konkrétan őt, a nem létezőt, hanem egy azonos nevű lényt. Ebbéli hitemet erősítette az a sok odafigyelő gratuláció, mely Lilla megálmodott virtuális születésnapján, május 13-án érkezett. Ugyan a HB2U nem volt ínyére, de azért elmondhatta, hogy sokan figyelnek rá. Köszönte szépen. Vagy születésnapja csupán csak azért volt érdekes, mert a gép feldobta aznapra, mint lehetséges variációt, akár egy akciós árucikket? Ezt bizton nem állíthatjuk, ő pedig, mint nem létező személy, nem töprenghetett. Tettem helyette én.

„Lájk?”

Végül gyermekeimmel – akiket mindvégig bevontam a kísérletekbe – gondosan átbeszéltük a dolgot, s arra jutottunk, teszünk még egy kísérletet, hogy biztosak lehessünk a dolgunkban, mielőtt végleg megválnánk Kovács Lillától. Temetjük. De nem csendben, megfosztva újdonsült barátait a tetőtől a talpáig jól ismert személytől, hanem üzenőfalán a gyászoló család által közzétéve: tragikus hirtelenséggel elhunyt. Bízván abban, barátai nem antiszociálisak, s ha tényleg elhitették magukkal, hogy ismerik, akkor ez is érdekes lehet.

Az információ villámgyorsan lefutott a képernyőn, hírértékéből másodpercről másodpercre jelentősen veszítve, mások fontos közlései által egyre lejjebb taszítva ama bizonyos falon, ahol az FB-n zajlik az élet. A gép itt nem figyelmeztetett, mint egy születésnapnál, így Lilla távozása észrevétlen maradt, senkit nem érdekelt. Pedig alig egy hete több tucatnyi barátja „Isten éltette”.

„Bigdiszlájk.”

Létezhet, hogy az emberek fölös idejüket kicsit sem fordítják gondolkodásra? Mert, ugye, abban egyetértünk, hogy gondolkodásról itt szó nem lehet. Hiszen Lilla nem létezik, soha nem is létezett, s ha kutattak volna az emlékeikben (nem aranyhalak), rájöttek volna, hogy ez az igazság. De nem jöttek rá. Tényleg pusztán birkaként követték ismerőseiket? Nem tudhatom. A kísérlet eredménye mindenesetre erről tanúskodik. „Diszlájk.”

Amúgy a részvény kibocsátásának háza táján minden a várakozások szerint halad. Nagy izgalom előzte meg a Facebook részvényeinek nyilvános tőzsdei bevezetését, aktuálisan esik a részvény ára, volatilizálás várható, keresni fogja a helyét. Mi pedig törhetjük a fejünket, merre tart tovább. Azt hiszem könnyen unatkozó, elmagányosodó társadalmunkban sokaknak ezt kéne tenniük – ELGONDOLKODNI, a virtuális világ helyett a valóságosban, mert ott sok okot tudok, amiért nem ártana. Még akkor is, ha ez a Facebook-részvény árát módfelett csökkentheti…

„Lájk” vagy „Diszlájk”?

Javíthatatlan optimista vagyok, BÍZOM BENNÜ(N)K! A részvénnyel meg majd csak lesz valami…