A döntés így is „dúlt kebleket” dagasztott az úgynevezett nemzeti oldalon. Részben joggal, mert a három egyházfő nem épp meggyőző, liturgikus okokkal magyarázta a harangok június 4-i némaságát. Valóban, volt idő – épp két éve –, amikor a református és evangélikus templomokban még harangoztak ezen a napon. Meglehet, most is harangoztak volna, ha nem emésztik meg magukban, hogy bajos dolog egy törvénybe iktatott politikai döntés („nemzeti összetartozás”) mögé vonakodás nélkül odaállni.

A mai politikai kánon szerint Trianont gyászolni, a nemzeti összetartozást meg ünnepelni kell. De akik ezt kitalálták, nem gondoltak arra, hogy a gyászban és az ünneplésben az egész Kárpát-medence magyarsága osztozni tartozik, márpedig – hogy a két legnagyobb, határon túli közösséget említsük – Erdélyben és a Felvidéken a magyarok jobbára olyan közegben élnek, ahol a „többségi nemzetek” fiai nagyon ferde szemmel néznek a gyászra is meg az ünnepre is. Nekik gyászuk nincsen, ami pedig a magyaroknak gyász, az nekik ünnep; ami a magyaroknak ünnep, nekik irredenta jelképiség. Ha ezt a gondolati szálat továbbgörgetjük az egyházak felé, megérthetjük, hogy mi indította valójában tartózkodásra a magyar egyházfőket, kivált a római katolikus Erdő Péter bíborost, ki gyanúm szerint prímszerepet vitt a harangok elnémításában, kollégái szolidaritásának elnyerésében.

Minden bizonnyal az, hogy a közkézen forgó „jobbos” szóhasználattal ellentétben nincsenek „magyar templomok”, azaz Isten házainak nincs nemzeti jellegük, csak és kizárólag felekezeti. A templom (hacsak nem „két pogány” között él az ember, mint a lengyelek) nem a nemzeti összetartozás, hanem az egyugyanazon vallási közösséghez tartozás tere. Ebből adódóan a felvidéki szlovák és magyar katolikusok, amiképpen az erdélyi román és magyar katolikusok (plusz görög katolikusok) ugyanabba a templomba járnak, és a liturgia két, olykor (van rá példa) három nyelven szólal meg. Itt, Magyarországon nekünk csak azt kell elgondolni, hogy a felőlünk jövő harangzúgás milyen érzelmeket váltott volna ki szlovákokban és románokban a saját egyházukkal szemben. Pláne ha az ő templomaikban is megszólalnak a harangok… Minimum ellenségeset, és a r. k. egyház sokkal bölcsebb annál, mintsem hogy ilyesmit igényelne.

Nem harang, csengő – az Országgyűlés elnökéé...