Nézd csak, kisfiam, először Berci bácsit. Fiatal, grófi ember, regényes múlttal és reményes jövővel, e fényképen magyar királyi lovastiszti egyenruhában álldogál ott, negyvennégyben, mellén vaskereszttel. Híres író amúgy Berci bácsi, mert e szép, magyar családban, kisfiam, mindenki íróember, az ő kesztyűje tiszta, csizmája fényes, rangjára kényes.

Nézd azután Jóska bácsit, ahogy varratott öltönyében, csináltatott bőrcipőben álldogál ott, negyvennégyben. Fiatal, székely ember, papos múlttal és rövidke jövővel, zsebében mandátum, parlamenti stallum. E képen gondosan borotvált, nyugodt arca van. Híres író amúgy Jóska bácsi, mert e szép, magyar családban, kisfiam, mindenki íróember, az ő tintája kék, bajsza ápolt, írásképe szép.

Nézd meg jól, kisfiam, Miklós bácsit is, ahogy meggörnyed a negyvennégyes évben. Fiatal fogoly álombéli múlttal és golyó általi jövővel. Zsebében notesz, abban versek, és darabka tintaceruza, amit kiszáradt szájával nedvesítni aligha tud már. E képen éppen tarkójára céloz szép, magyar hazája. Híres költő amúgy Miklós bácsi, mert e szép, magyar családban, kisfiam, mindenki íróember, de az ő nadrágja szakadt, cipője odalett menetelésben, korbácsolt bőrén fut alá a vér. Végül nézd csak Tóni bácsit negyvennégyben, ahogy az ütéseket várja. Fiatal rab, tágas, európai múlttal és kíméletlen magyar jövővel. Ruhája letépve, szeme kiverve, ne nézz oda, kisfiam, ne nézd végig, ahogy Tóni bácsit e képen mindjárt agyonverik. Híres író amúgy Tóni bácsi is, mert e szép, magyar családban, kisfiam, mindenki íróember, de ő e fényképen öt európai nyelven hiába könyörög, szép, magyar hazájában hiába, irgalomért hiába zokog.

Látod e négy bácsit, kisfiam, abban a fekete-fehér pillanatban, a negyvennégyes évben? Berci bácsi éppen jóllakott. Jóska bácsi két fogás után édes befőttet remélhet. Miklós bácsi hónapok óta alig evett. Tóni bácsi enni sem akar már, halni csak. Berci bácsi még sokáig fog élni, Jóska bácsinak is vannak hátra évei még, de Miklós bácsi és Tóni bácsi a perceket sem számlálhatja már, életüket meg nem élhetik. Emlékezzél e képre, kisfiam, ha iskolába mész. És amikor irodalomórán a tanár néni majd Berci bácsiról, Jóska bácsiról, Miklós bácsiról és Tóni bácsiról beszél, jusson eszedbe a pillanat, a négy bácsi negyvennégyben, ki hol állt azon a fényképen, ki mit csinált múlt időben. E szép, magyar hazában Berci bácsi lovastiszti egyenruhában állt a fényben, Jóska bácsi jól szabott parlamenti mandátumban sétálhatott negyvennégyben, míg Miklós bácsi ott görnyedt az árokszélen, és Tóni bácsi halni hevert el magyar reménytelenségben. Nézd meg, kisfiam, nézd Berci bácsit, ahogy éppen félrenéz, s nézd Jóska bácsit, ki az isteni gondviselés eszméjével éppen menti föl magát. Nézd meg őket, kik a szemüket negyvennégyben becsukták, nehogy a vért meglássák, testvértarkóból a vért, ha fröccsen, jaj, meg ne lássák. Nézd meg őket, e vakokat, kiket új vakok most ünnepelnek. Egyiküknek sok év múlva szobra lesz e szép, magyar hazában számtalan, de a másik is ünnepélyes végtisztességre juthat: porai felett egy nemzeti kormány mondat majd szép, magyar misét.