De hogy egy miniszterelnök közönség előtt hetykén azzal dicsekedjen, miként kell átverni a világot, egyedülálló produkciót sejtet. Emögött kell lennie valaminek, amiről nem tudunk, ami titkon talán már meg is történt, s a sok sikert megélt nemzet napokon belül újabb trófeával gyarapszik. Én már régóta abba a hitbe menekülök, hogy a számomra megmagyarázhatatlan szónoklatok, események egy többismeretlenes egyenlet részei, hétköznapi képzelet nem ér föl hozzájuk, mert nem valamiféle szürke flaszterlogika mentén születnek, hanem egy bunker vagy egy kiürített üzemcsarnok terepasztalán dolgozzák ki a verziókat a Matolcsy György által dicsőített agysebészeink. Túl vagyok tehát azon, hogy megértsek mondatokat.

Rakosgatom egymás mellé a szavakat: a tranzakciós illeték olyan taktikai atomfegyver, amely lehetővé teszi, hogy a foglalkoztatás terén felvegyük a versenyt az ázsiai országokkal – minden szót ismerek, de mégis. Bután bámulok magam elé: a Takarékbankba való négymilliárdos állami beszállás egy átfogó hadművelet része. Nem kapom föl a fejem nagyképű bejelentésre, rosszízű poénra, gátlástalan csúsztatásra, hamis hangra, számra, kirohanásra, az imádni való nemzeti konzultációra se – állandó háborúskodás közben kicsit liheg az ember, így szokott ez lenni.

Szomorúan konstatálom viszont, hogy a következményeket is másként értékelem, mint a hivatalosság. Mert az nem lehet, hogy vezetőink ámítják ennyire magukat. Hogy fifikás alkunak hiszik a nevetséges cirkuszt. Nyilván folyamatban van valami, készülnek valamire, s annak fényében majd hirtelen, kaleidoszkópszerűen változik meg az összkép és a végeredmény. Vagy én ámítom magam. Naponta. Már-már óránként.

A miniszterelnök szélesen gesztikulálva betessékel minket a politika boszorkánykonyhájába. Nincs más dolgunk, mint úgy tenni, mintha barátkoznánk. Piszlicsáré dolgokban, amiken úgy is változtatni akartunk, engedünk, ők meg nem veszik észre, hogy a jelentős tételek az asztalon változatlanok maradtak. Csodálkozva figyelem, mert megesik, hogy az egyik tárgyalófél hülyének nézi a másikat, de erről nem forgat hangosfilmet. Már csak azért sem, mert lehet, hogy téved. Kültelki trükkök is lelepleződhetnek a Belvárosban.

Orbán mutatványa (például) a jegybanktörvény ügyében az orrunk előtt semmisül meg. És a mulatság nem olcsó. De az unió, az IMF, a bankok, a multik elleni klisék jótékonyan elfednek mindent, mondhatjuk, hogy bolondot csináltunk belőlük, a vak is láthatja.

Ha nem is gondolkodik.