A Tárki legújabb fölmérésében a Fidesz egyetlen százalékkal vezet az MSZP előtt, egy hónap alatt rettenetesen nagyot, öt százalékot zuhant. A hír fontosságát mutatja, hogy sem a Magyar Nemzet, sem a köztévé, sem a közrádió nem érezte úgy, hogy be kellene róla számolnia. Valószínűleg nem azért, mintha ebből az egyetlen adatból bármi következne is a jövőre vonatkozóan, inkább mert meginogni látszik a legyőzhetetlenség látszata, holott ennek fenntartása mindennél fontosabb Orbán Viktoréknak.

A kormányban és annak eszméiben való hit – erő. Általa könnyebb szűk kisebbségnek láttatni azokat, akik nem hajlandók osztozni e hitben, mint annak tudatával küzdeni, hogy e sokszor nemzetellenesnek kikiáltott kisebbség, meglehet, többség. Adott esetben, és ez Orbánék számára a legkisebb rossz, miközben többséggé válik, kormányerővé – az új államfő által kidolgozott választási törvény elképesztő aránytalansága miatt – nem.

Magyarország jobboldali – hirdette a két évvel ezelőtti elsöprő választási győzelem idején a kormányoldal, de ez akkor sem volt igaz. Komoly problémákat okozna a jobboldalnak annak definiálása, hogy mitől számít ma valaki konzervatívnak, így a sereg jobb híján az Orbán-kormány lépéseire hagyatkozik, ezeket tekinti mintának – mivel azonban azoknak sem a magántulajdon szentségéhez, sem a kiszámíthatósághoz, sem más konzervatív alapokhoz semmi közük, kialakult egyfajta értékválság, ami korábban inkább csak a kormányzó balliberális oldalt jellemezte. Így a kormány értelmiségi holdudvara is a szavazótáborral együtt erodálódik. Azzal a táborral, amelynek csak egy kis része adta jobboldali értékekre a voksát – a többség az inkompetens kormányzás alternatívájára szavazott, amely minden réteget igyekezett megszólítani: a szegényeket és a középosztályt (följebb léphetsz), a gazdákat (lesz birtok), a kis- és középvállalkozókat (helyzetbe kerültök).

Ennek ellenkezője valósult meg: a szegényeket még szegényebbé tették, immár négymillióan élnek a létminimum alatt, ez jutott a középosztálynak, meg most a telefonadó, a gazdáknak meg, kiknek táborát egykoron a kisgazdapárt támogatóiként nyolcszázezresnek mérték, fityiszt mutatnak: az áhított földet a legszemérmetlenebb módon adják oda sajátjaiknak. Eközben az ellenzék okkal és sikeresen volt képes oligarchákról beszélni, s csupa olyan fogalommal kitapétázni a kormányt, amely ellen régebben nem csak a fülkékben vívtak forradalmat.

Orbán Viktorék soha nem tudták definiálni jobboldaliságuk tartalmi mibenlétét, azt a politikai-gazdasági katyvaszt pedig, amit ehelyett maguknak építettek, centrális erőtérnek nevezték el, és ideológiát akartak húzni rá. Ebből mára csak az ijesztő gazdaságpolitika és az a kétségbeesett kísérlet látszik, amely élő gyökerekért ás egyre mélyebben a Horthy-korszakba. A kormányzásukba vetett hit megtört. Ehhez az ellenzéknek azonkívül, hogy az MSZP rendezte sorait, szinte semmit nem kellett csinálnia. A Fideszre rádől Orbán Viktor elrontott kormányzása.