Oroszok Budapesten
Éppen ötévnyi távolságban van egymástól két budapesti orosz nagykövetnek „Orbánék” fölött gyakorolt nyilvános kritikája. Ha rokoni szálat kívánnék húzni a kettő között, paradoxonba ütközöm.
Igor Szavolszkij 2007 márciusában arra intette az ellenzék vezérét, Orbán Viktort, hogy ne csináljon (oroszellenes) politikát az energiaellátásból; Alekszandr Tolkacs pedig most, május végén épp akkor emelt kifogást a történelem (ugyancsak oroszellenes) átpolitizálása ellen, amikor az Orbán-kormány egy váratlan fordulattal letette a voksát az uniós Nabucco gázvezetékkel szemben – és az orosz Déli áramlat mellett. Magyarán: történt itt egy akár oroszbarátnak is mondható fordulat. Ezt azonban a moszkvai külügy látszólag azzal honorálta, hogy nagykövetét a magyar „jobboldali politikai táborhoz köthető”, Magyarország II. világháborús szerepét horthysta szellemben újramagyarázó történészek nyilvános bírálatára utasítsa.
Ami egyáltalán nem érdektelen. Szavolszkij annak idején hatáskörét túllépve rögtönzött, ami az állásába került; Tolkacsot viszont azzal küldte Putyin Budapestre 2009 szeptemberében, a Fidesz választási győzelmének biztos tudatában, hogy „indítsa újra” a jó viszonyt Orbánékkal. Ennek nyomban foganatja is lett, mert két hónappal később a Fidesz-elnök Szentpétervárott – „új alapokra helyezendő a kétoldalú kapcsolatokat” – már tárgyalt is Putyinnal.
Innen kezdve azonban a dolgok széttartó síneken futottak. Egyfelől – gyanítom – Orbánék és az oroszok is pragmatikusan kezelték a gazdasági kapcsolatokat; másfelől a Fidesz-kormány és holdudvara belekezdett abba a szerecsenmosdatásba, mely hol kimondva, hol kimondatlanul relativizálta a Horthy-rendszernek a nácik szovjetellenes hadjáratában játszott szerepét. Egy ponton a mennyiség elérte a minőségi szintet, és Tolkacs nagykövet két és fél évnyi hallgatás után az Orbán-tábor fejére olvasta az általa teremtett új alkotmány oroszellenességként fölfogott szovjetellenességét, a Horthy-bűnök elhallgatását, egészen a Kereki községben történt szoborállításig. („Ki mint vet, úgy arat” – mondta némileg fenyegetően a követ.)
Lesz-e ebből konfliktus? Kihat-e, mondjuk, Magyarország gázellátására, a gáz hamarosan újratárgyalandó mennyiségére, árszintjére? Szerintem ennek legföljebb tíz százalék a veszélye, éspedig két okból. Az egyik: a gazdaságossági szempontok felül fogják írni az „érzelmi politikát”. A másik pedig az, hogy miközben az Orbán–Szavolszkij-pengeváltás idején Orbán még azt tette szóvá, hogy „Oroszországban nem piaci, hanem állami alapú politikai logika működik”, ma már ő is azt a putyini nézetet vallja, hogy az állam szerepe perdöntő a (piac)gazdaság formálásában. Az „átfogó hadművelet”, amelyről nemrég az Inforádiónak nyilatkozott, épp erről, az állami tulajdonlás minden szférára való kiterjesztéséről és a kebelbeli gazdasági szereplők helyzetbe hozásáról szól.
