Akik viszont a magzatot az őt hordozó test részének tekintik, elvtelenül elfogadják, hogy az abortusz elvileg ne a nő önrendelkezésén, szabad döntésén alapuljon, hanem „súlyos válsághelyzethez” legyen kötve. Ez is hazugság. Világos, hogy nem jut száz megszületett gyerekre 43 „súlyos válsághelyzet”, s ezt (hál’ istennek) nem is vizsgálja senki. Pedig: ha az abortusz nem önrendelkezési jog, az államnak pedig kötelessége a magzati élet védelme, akkor alapvető kötelessége lenne a magzat életének véget vető válsághelyzet érdemi vizsgálata is.

Arra a kérdésre, hogy a magzat élete emberi élet-e, mindkét válasz életszerű. Hiszen: minden ember élete azzal kezdődik, hogy magzat. Hiszen: a magzat önálló életre képtelen, csak egy másik ember testének részeként létezik. 1991-ben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmánnyal az is összefér, ha a magzatot jogalanynak, tehát embernek tekintik, meg az is, ha nem, ám a két döntésnek ellentétes jogi következményei vannak. Az egyikből nyilván az következik, hogy a magzatot csak orvosi (esetleg még kriminalisztikai) okokból lehet elvetetni, a másikból meg az, hogy a nő szabad döntését csak orvosi okokból szabad korlátozni (időhatárhoz kötni). Az első változatra példa a katolikus Lengyelország, ahol pont olyan kevés gyerek születik, mint nálunk, a másodikra meg a katolikus Franciaország, ahol a legjobb a demográfiai helyzet az egész unióban.

Magyarországon a lebegtetés formuláját már az 1992-es magzatvédelmi törvényben feltalálták („a fogantatással induló magzati élet tiszteletet és védelmet érdemel.”), és az ún. „alaptörvény” csak ezt teszi még lebegőbbé, midőn az emberi élettel egy mondatban, de attól elkülönítve védi a magzat életét: „Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.” Orbán Viktor tavaly lelkendezett, hogy Szájer József olyan jó kis formulát talált, ami az abortuszszabályozást sem szigorítja és „a politikai igényeket”, értsd: a KDNP-t és a püspöki kart is kielégíti. A KDNP most úgy döntött, másképp fogja érteni ezt a formulát. Úgy, hogy nem fér vele össze az abortusztabletta, és ezért a vezérszónokuk napirend előtt felszólította a KDNP-s államtitkárt, forduljon az Alkotmánybírósághoz. Márpedig egy biztos: amivel a tabletta nem fér össze, azzal a kaparás sem.

Fennáll a veszély, hogy az AB elvi döntéssel szétzúzza a kölcsönös elvtelenség kompromisszumát. Abban lehet csak reménykedni, hogy az AB már elég elvtelen ahhoz, hogy az elvi döntést elszabotálja.

Lehet, hogy valóban a hazug kompromisszum fenntartása felel meg leginkább a társadalmi realitásoknak. De azért legalább belső használatra legyünk tisztában a helyzet álságosságával. Az a legvalószínűbb, hogy előbb érünk bele a (szinte teljesen) abortusz nélküli születésszabályozásba, mint az abortusz elvszerű szabályozásába.

Harrach Péter