A patrónus

Kövér László néha valóban lakatot tehetne a szájára. Hét végi székelyudvarhelyi látogatásán szám szerint hat jelzőt aggatott az új román „szociálliberális” kormányra, éspedig: barátságtalan, civilizálatlan, barbár, hisztérikus, paranoid, komikus. Kommentárnak legyen elég annyi: példa nélkül álló, hogy egy uniós ország parlamentjének elnöke egy másik uniós ország (egyébként kéretlen) vendégeként ilyen szavakat használjon, akármit gondoljon is Hargita megye frissen kinevezett román prefektusának a Nyirő-újratemetés dolgában kifejtett tevékenységéről. Én már serdületlenebb koromban megtanultam, hogy az okos politikus – ellentétben az ostobával – kétszer is meggondolja, kimondja-e, ami a fejében van. De ha már azt állítjuk, „példa nélkül álló”, akkor fűzzük tovább a gondolatot így: az sem mindennapos, hogy X ország vezető közjogi méltósága Y ország egyik politikai pártjának tiszteletbeli elnöke legyen, s e párt, illetve annak vezetője mellett kampányoljon az önkormányzati választás előestéjén. Történetesen a szóban forgó párt azonos nemzetiséghez tartozó riválisainak kárára.

Kövér László fejet hajt Nyirő József portréja előtt
Kövér László fejet hajt Nyirő József portréja előtt

Márpedig Kövér Szász Jenő, a korábban már megbukott székelyudvarhelyi polgármester Magyar Polgári Pártjában az említett funkciót viseli, és egyáltalán nem azért utazott Székelyudvarhelyre, hogy fejet hajtson a csak arrafelé ismert, de ott sem olvasott hajdani író, Nyirő József emléke előtt, hanem hogy súlyos jelenlétével szavazatokhoz segítse az MPP-t. Ebbe a vállalkozásba csak „belezavart” az újratemetés román állami részről kezdeményezett felfüggesztése (amúgy, mint higgadtabb román notabilitások mondják, Nyirő hamvainak elhelyezése semmilyen jogi vagy törvényi akadályba nem ütközik, tehát előbb-utóbb megtörténik), a hamvak beszállítása körüli, valóban burleszkszerű rendőrségi kutakodás, mely Kövért az indulatos szavakra késztette.

Kirohanása ajándék volt a román politikai elitnek s főként az elektronikus sajtónak. Ha a legjobb román profi ökölvivó, Lucian Bute nem veszíti el világbajnoki övét ezen a pünkösdi hétvégén; ha a román versenyszám nem végez vereségszámba menő helyen az eurovíziós dalfesztiválon, akkor meglehet, az egész Nyirő-ügy észrevétlen marad, így azonban ünneplés helyett ráronthattak az általuk még csak nem is ismert „fasiszta költőre” (sic!), kit a miniszterelnök se látna szívesen „román földben”, na meg Kövérre. A kommunikációs teret szombat–vasárnap kitöltötte a magyarkártya, ám néhány bizarr mellékszállal. A Tőkés László által pásztorolt és az Orbán-kormány erkölcsi-anyagi bizalmát élvező Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) mély hallgatásba merült. Vezetői már korábban is tettek savanyú megjegyzéseket a Szász (és Kövér) „magánbulijának” tekintett újratemetésre, naná hogy!

Ők maguknak akarnak önkormányzati helyeket, nem pedig az MPP-nek. S mivel tudják, az RMDSZ-től, a messze legnagyobb és legerősebb magyar párttól elcsábított szavazók az MPP oldalán állnak, illetve álltak eddig, ők éppen hogy Kövér pártfogoltjaitól akarnak továbbcsábítani magyarokat a maguk oldalára.

De hogy is van ez? Orbán Tőkés, Kövér meg Szász Jenő oldalán? Létezik olyan, hogy Kövér Orbán akarata ellenére „feltartóztathatatlan”? Mint látjuk, létezik. De tudjuk azt is, hogy ahol a határon túl a Fidesz valaki mellett kampányol, akkor – ha két fejjel, két szívvel teszi is – annak bukás a vége. Pár napja a Vajdaság adott leckét.

A nacionalista románoknak nem kell dörögniük, a nap végén úgyis a magyar nemzeti közösség lesz a vesztes, dörzsölhetik a tenyerüket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.