Egy másik amerikai iskolában magam tapasztaltam, hogy a folyosókat fegyveres őrök vigyázták, éppen előttünk akadályoztak meg két nagyfiút abban, hogy bemenjenek a lánymosdóba. Az iskolai erőszakra reagálva a közelmúltban hazánkban is felmerült, hogy a veszélyeztetett iskolákban iskolaőrök segítsék a rend fenntartását.

A felvetés élénk sajtóvisszhangot keltett, amelyben érthetően inkább a politikai,mint a szakmai megközelítés dominált. Pedig a kérdés szakmai értelemben sem egyszerű, megérne egy komoly vitát. Annyi valószínűleg kijelenthető, hogy az oktatással foglalkozó szakemberek fő szabályként a pedagógiai módszereket tartják célravezetőnek a külső erőszakkal való fenyegetéssel szemben. Pokorni Zoltán a minap a Népszabadságnak adott interjújában is ebben az értelemben nyilatkozott, amikor az iskolaőri munkakör bevezetéséről kérdezték. Annál meglepőbb, hogy Trencsényi László a Népszabadság május 16-i számában éles támadást intéz Pokorni ellen, úgy állítva be a nyilatkozót, mint az egykori karcer és a jövőbeni iskolaőri hálózat hívét. Ráadásul Trencsényi László olyan mondatot ad Pokorni szájába, ami az interjúban nem hangzott el. Gondolatjel után az idézet látszatát keltve írja: „Érvelése egészen meglepő volt: – Hát Nyilas Misit is az iskolaszolga zárta karcerbe, és még meg is fenyítette. Hát mi van abban?” írja Trencsényi. A fenti idézet Pokorninak tulajdonított szövegének tizenhét szavából mindössze négy szerepel az interjú eredeti mondatában, a többit Trencsényi költi hozzá, hogy igazolja az oktatáspolitikus ókonzervatív szolgalelkű elvetemültségét. Az eredeti szöveg: „Volt ilyen, Móricz Zsigmondnál, karcerbe zárják Nyilas Misit”.

Pokorni eredeti mondata a szövegkörnyezetét ismerve nyilvánvalóan ironikus. Az irónia olyan retorikai alakzat, amelyben „a látszólagos magasztalás mögött megítélés, elmarasztalás bújik meg, melyet a szövegkörnyezet leplez le” (Wikipédia). Ha a szövegkörnyezetet nézzük, jelen esetben egyértelmű, hogy – Trencsényi állításával szemben – Pokorni nem ért egyet az iskolaőr intézményével (vagyis nem tartja jó pedagógiai eljárásnak Nyilas Misi karcerba zárását): „Azokkal értek egyet, akik nem az erő felmutatásával, az erőszak kilátásba helyezésével, hanem pedagógiai eszközök és módszerek alkalmazásával akarnak a helyzeten javítani”. Tiszta beszéd.

Ha egy ellenzéki politikus háborodik fel Pokorni kijelentésén, az természetes és szót sem érdemlő történet, hiszen a politikában szokás az iróniát vagy a humort nem érteni, felháborodni rajta, és a megsérteni vélt értékek védelmében hülyeségeket beszélni (pártoldaltól egyébiránt függetlenül). Ám egy értelmiségitől, egy szakembertől mégis mást várnánk. Mindenekelőtt azt, hogy tudjon olvasni. Hogy azt olvassa, ami le van írva, és ne csak a saját indulataiból elméjéig habzó gondolatokat lássa. Hogy tudja, mit jelent az irónia. Figyelmet várnánk, a másik ember érveinek megértését, ezek mérlegelését, végül pedig érveken alapuló választ. Trencsényi László – cikke alapján úgy tűnik – mintha elveszítette volna ezeket a képességeket. Nem ő az első, és vélhetőleg nem is az utolsó értelmiségi (megint csak pártoldaltól függetlenül), akit politikai indulatai elvakítanak és elbutítanak. A baj azonban nagyobb. Egy értelmiséginek lehetnek politikai vonzódásai, érzelmei, lehet politikai szerepvállalása is, de szakmája kérdéseiben mégiscsak a korrektség az, amihez igazodnia kell. Ha a szakmaiságot már a szakértelmiségi is kizárja a politikai vonatkozású vitákból, akkor teljesen kiszolgáltatja magát és az adott szakterületet a politika sajátos szempontjainak. Attól kezdve ugyanis minden megtehető, ami politikailag racionális. Ez olyan vétség, amit bölcs, igaz és mértéktartó írásában nyilván Trencsényi László sem akart elkövetni.

A szerző tanár, iskolaigazgató