A túlerő a szemünk előtt alakul ki: már megvan hozzá az állami tájékoztatás és az igazságszolgáltatás fölötti teljhatalom meg a behódoltatott egyházak, civil és szakmai szervezetek kooperatív jóindulata. Ma ebben a politikai-gazdasági-társadalmi konglomerátumban úgy lehet százmilliárdos nagyságrendben közpénzeket és tetszőleges mennyiségű/minőségű közjavat (a közmédia műsoridejétől a termőföldön át az oktatás, a kultúra és az egészségügy tárgyi és humán infrastruktúrájáig) a Fidesz által jónak látott személyekhez és szervezetekhez csoportosítani, hogy abba a párt helyi és országos hatalmasságain kívül senki nem szólhat bele.

Ilyen potenciája a késő Kádár-kori MSZMP-nek sem volt – hiszen ott több erőcentrum is működött, egyre többet számított a külvilág véleménye, sőt a társadalom igazságérzete is. Most viszont még a jelenlegi hatalomnál is több kell: az új állampárt még egyet szorítana a srófon, elvéve a pártok állami támogatását. Ez az összes állami erőforrás fölött rendelkező Fidesz finanszírozási helyzetén nem változtat, a többieket viszont ellehetetleníti.

A terv ördögien ravasz: az „elmúltnyolcévben” megerősödött, majd az elmúlt két év valószerűtlenül amorális politizálásával csúcsra juttatott politikaellenes hangulatban senki nem fog a pártok pénzéért sírni. A kormánypárt látszólag nagylelkű, hiszen formailag ő mond le a legnagyobb összegről – azt úgyis kevesen értik meg, hogy valójában nem mond le semmiről. (Mint tudjuk, a propaganda mindig a legegyszerűbb tömegeknek szól – ezért aztán lehet bármekkora csúsztatás vagy hazugság: a „mi” értelmiségünknek nem számít, hogy hazudunk, az „övék” meg azt se hinné el, ha igazat mondanánk.)

A Fidesz ezzel az alpári húzással nem a pártok pénzét (2,5 milliárd forintot – tavaly egyedül a Közgép profitja nagyobb volt), hanem a demokrácia maradékát rekvirálja: azt a lehetőséget, hogy a politika többi szereplője is megfogalmazhassa és eljuttathassa a választókhoz az üzenetét. Egyben táncba hívja mindazokat, akik még kimaradtak a korrupcióból, hiszen a politizáláshoz sok pénz kell, és aki ezt adja, nyilván kér is érte valamit. Kikerülhetetlenné teszi ezen az alapon az oligarchákat, akik alighanem hálamisét mondatnának egy ilyen módosításért – ha ugyan nem ők maguk írták.

Ami a választási törvény átírásával és a közmédia lenyúlásával megkezdődött, most bevégeztetik: a politikai alternatívák egyenlő esélyű, szabad versengéséről innentől kár beszélni. A kormányon lévők 2014-ben bátran elővehetik a 2010-ből megmaradt plakátokat: „Csak a Fidesz” – és még hazudni sem fognak.