Sok hűhó semmiért, de másként is tudom mondani: vajúdtak a hegyek, aztán egereket szültek. 2009-től mostanáig követte nyomon lapunk az úgynevezett Márai-program történetét, archívumunk sok tucat cikket őriz, amely a terv megszületésével, a körülötte folyó csatározásokkal, a pénzügyi buktatókkal, majd a megvalósulással foglalkoznak. 

Három év, amelynek során mindössze egyetlen eredményről tudtunk beszámolni: hogy egyszer, egyetlenegyszer 500 könyv, címenként 200 példányban állami támogatással jutott el a kiadóktól a könyvtárakba. Ráadásul ez is csaknem egy éve történt, a legfrissebb hír pedig magáért beszél: a Márai-program megszűnik.

Pedig ha létezett értelmes állami mecenatúra, akkor ez volt az. A kormány a Márai-programon keresztül egyszerre tudta javítani a polgárok információhoz való hozzáférését, támogatni a kivéreztetett könyvtári rendszert és levegőhöz juttatni a recesszió miatt megroggyant könyvkiadást. Mindezt ráadásul kikezdhetetlenül demokratikus módon: a kiadók pályáztak, a győztes címekről pedig elismert szakemberekből álló kuratóriumok döntöttek. Nem véletlen, hogy ama egyetlen támogatási forduló eredményhirdetésekor Szőcs Géza államtitkár eldicsekedett: a kormány „nem nyúlt bele” a döntésbe.

Most viszont megszüntette az egész hóbelevancot, illetve – így a hivatalos indoklás – nem is, csak átalakítja. Önálló testületek helyett a Nemzeti Kulturális Alap mára alaposan kormánykompatibilissé formált kuratóriuma dönt majd a támogatásra érdemes művekről, ráadásul nem a már kinyomtatott könyvek, hanem a kiadásra váró kéziratok közül válogat.

Beszéljünk világosan: míg az eredeti koncepció szerint a kiadó maga reszkírozott, remélve, hogy az állam utólag értékesnek ítéli a választását, és segít eljuttatni a könyvtárba a művet, mostantól – persze a jó ízlésen kívül – semmi sem áll annak útjába, hogy politikailag preferált szerzők művét „baráti” kiadók állami pénzen helyezzék el a könyvtárak polcain. Emlékeznek még a Nitsch-botrányra? 1999-ben egy kortárs képzőművészeti tárlat körüli „keresztény” hisztéria szolgáltatott ürügyet az akkori Fidesznek, hogy megnyirbálja az NKA önállóságát és a – nem mellékesen: járulékokból befolyó – pénz felének felhasználását a miniszter egyszemélyi döntésére bízza. Most annyiban más a helyzet, hogy a botránykreálással se fárad senki.

Ezúttal kétharmad van, és a politika immár semmiben sem ad a látszatra. A pillanatnyi érdekei szerint írja át a törvényeket, gazdasági hazárdjátékkal veszélyezteti az állampolgárok megélhetését, s mintha gyurmával játszana, úgy formálja át az olyan érzékeny rendszereket, mint az egészségügy vagy az oktatás; a végén meg a kamerába nézve még csippent is a szemével, úgy tagadja le, amit csinált. A Márai-program elkaszálása a kisebb bajok közül való. De azért írjuk csak oda a veszteséglistára.