Hivatalos források eddig csak annyit erősítettek meg, hogy jelenleg több vizsgálatot is folytat Magyarországon az Európai Bizottság Csalás Elleni Hivatala (OLAF), és ezekben a Közgép is érintett. Az OLAF a titoktartási kötelezettségre hivatkozva ennél egyelőre nem árult el többet. Hivatalosan azt sem tudni, hogy a cégtől – amelynek tényleges tulajdonosa immár egy hivatalos nyilatkozat szerint is a kormányfő egykori kollégiumi szobatársa, később a Fidesz gazdasági igazgatója, aztán pedig milliárdos nagyvállalkozó Simicska Lajos – melyik közbeszerzésről kért információkat a szervezet.

Lendületben

De ez talán nem is annyira sarkalatos kérdés; az OLAF általában nem egyes cégeket, inkább számára gyanúsnak tűnő projekteket vizsgál. Az eljárásnak fontos üzenete van számunkra. Mégpedig az, hogy az EU valamennyi tagállamában bárhol és bármikor fel kell készülni arra: az unió intézményei számon kérhetik, hogy a klubhoz csatlakozott országok betartják-e a közös játékszabályokat. Azokat megszegni ugyanis csak egymás rovására lehet. Mondjuk az európai adózóktól szerzett pénz tisztátalan felhasználásával, közbeszerzések manipulálásával.

Nincs az európai szigorban semmi meglepetés, a magyar politikai osztály már alapos leckét kapott. A kormány az Európai Bizottság nyomására módosította a médiatörvényt – amivel lehet még dolga, ha folytatják a hajtóvadászatot az egyetlen ellenzéki rádiócsatorna ellen –, a jegybank függetlenségének korlátozására tett kísérlet ugyancsak Brüsszel ellenállása miatt bukott meg, és még folytathatnánk a sort.

Az is kiderült, mi történik, ha a kabinet nem enged. A bírák kényszernyugdíjazása és a független adatvédelmi biztosi intézmény felszámolása miatt kötelezettségszegési eljárás folyik Magyarország ellen, a Fidesz igazságszolgáltatási reformjának számos elemét a velencei bizottság szedte ízekre. Ez utóbbi testület állásfoglalása ugyan nem kötelezi a kabinetet semmire, de azért kínos Európa szégyenpadjára kerülni.

Sok jót az OLAF megjelenése sem ígér. A mintegy ötszáz fős hivatal a honlapján fellelhető tájékoztatás szerint „védi az Európai Unió pénzügyi érdekeit azzal, hogy küzd a csalás, a korrupció és más jogellenes cselekmények ellen”. Megfontolásra érdemes, hogy a szervezet emberei most éppen nálunk kutakodnak. A csalás elleni hivatal fellépése nem példa nélküli ugyan, de mindennaposnak sem tekinthető. Volt olyan esztendő, hogy egyetlen vizsgálatot sem folytattak, máskor öt-hat ügyben is eljártak. Különösebben nagy visszhangot azonban eddig az OLAF egyetlen „nyomozása” sem váltott ki. Most viszont más a helyzet, hiszen egy, az adott ország kormánya számára kétségkívül igen kedves cég vált valamilyen módon érintetté. Ez figyelmeztetés mindenkinek.

Lehetséges, hogy Magyarországon nem jelent különösebb problémát, ha egy tisztázatlan hátterű és tulajdonosi szerkezetű vállalkozás egyik pillanatról a másikra milliárdos közbeszerzési eljárások sorozatnyertese lesz. De az sem okoz különösebb fejtörést, hogy gyakran valódi verseny sincs, mert eleve csak egyetlen pályázó akad, s alkalmasint még az diktálja a feltételeket is. Úgy tűnik, nálunk így működik a rendszer.

A kormánypártnak minderről legfeljebb az jut az eszébe, hogy deklarálja: megvédi a magyar vállalkozásokat. Az OLAF meg másként közelít, inkább az uniós polgárok érdekeit képviseli. Nekünk pedig csak egy kérdésünk marad: Miért van az, hogy rendre külföldről kell megvédeni minket saját magunktól?