Ha x = 30–18, y = 20–8, akkor x = y. Ezt az egyenletet és levezetést a Veszprémi Törvényszék által kiszabott 30, illetve 20 éves szabadságvesztés büntetés mérséklésével állította fel és oldotta meg a Győri Ítélőtábla. Vagyis: 12 évvel csökkentette az első- és a harmadrendű vádlott büntetését.

Ezzel elementáris indulatokat váltottak ki, de fogalmazhatok úgy is, elszabadult a pokol...

Az MKB Veszprém kézilabdaklub vezetése az alábbi közleményt adta ki: „A Veszprémi Törvényszék által kiszabott büntetést enyhítő Győri Táblabíróság ítélete elfogadhatatlan, a társadalom szempontjából megengedhetetlen és ellentmond a józan észnek, és mindannak, amit fontosnak gondolunk az igazságszolgáltatásról”.

A Győri Ítélőtábla április 27-i jogerős döntése szinte mindenki érdeklődését kiváltotta, és sokuk véleményt is formált a bíróság ítéletéről. A legtöbb esetben úgy, hogy fogalmuk sincs, mi történt abban az ominózus veszprémi bárban a borzalmak éjszakáján 2009. február 7-én, ugyanakkor akik a fenti nyilatkozatot megfogalmazták, pontosan tudták és tudják ezt.

Szólnak ezek után jogvégzett, gyakorló ügyvédként, pontosan felmérve közleményük súlyát és hatását.

A közvéleménynek szóló nyilatkozatokba már a tragédia másnapján belekezdtek a történteket kommentáló politikusok és klubvezetők, egymást múlva felül – ha úgy tetszik, alul – e téren. Film is készült a történetből, még az eljárás nyomozati szakaszában, egyfajta sajátos logika és koncepció mentén. A bemutatóra a veszprémi Arénában több ezer néző előtt került sor.

Ott volt a teljes megyei rendőri vezetés, országos parancsnokokkal, a megyei főügyészség és bíróság több tagja, országos vezetőikkel kiegészülve, sőt a megyei főügyész és a megyei bíróság elnöke személyesen is szerepel a filmben.

És ott voltak „természetesen” a politikusok, hiszen ők mindenütt ott vannak, ahol már a jelenlétből is profitálni lehet.

Ott voltak, nézték a filmet, amely nem a valós történetet dolgozta fel.

S mindezt egy folyamatban lévő eljárásban. Példátlan.

Ezek után egyszerűen érhetetlen, hogy maradhatott ez az ügy Veszprémben.

El lehet képzelni, mekkora nyomás nehezedett arra – az egyébként kiváló emberi és szakmai kvalitásokkal rendelkező – bíróra, aki a tárgyalást vezette, és a végén ítéletet kellett hoznia. Ne legyen illúziónk, akikből a közlemény formájában megfogalmazott lesújtó vélemény kiszakadt, azok azt elvárás formájában előbb is megfogalmazták.

A vádat ehhez hozzárendelték, ha úgy tetszik, erre építették.

Ezért lett a vád tákolmány, és ezért nem is születhetett megalapozott ítélet Veszprémben.

A Győri Ítélőtábla ebben a káoszban kívánt rendet tenni, az eljárási jog által behatárolt keretek között.

Az ítélet politikai értékelése pár napja már a parlamentben is megtörtént, egy jobbikos képviselő tette fel a kérdést: „Miniszterelnök úr! Milyen üzenete van annak, ha egy világklasszis sportoló gyilkosainak ítéletét egy bíró 12 évvel mérsékeli?”

A miniszterelnöki reagálás megdöbbentő volt: „Négyszemközt azt mondanám Önnek, hogy teljes mértékben egyetértek azzal a véleménnyel, amit elmondott, de ezt nem tehetem meg a nyilvánosság előtt, ezért most nem teszem”.

Nyilatkozó személy rangját tekintve, ennél nem lehet feljebb. Vélemény – amely sokak számára mértékadó – nem lehet lejjebb.

Mint, ahogy nyugalmazott kúriai bíró sem süllyedhetne oda, hogy a televízió nyilvánossága előtt szapuljon nevesítetten ítéletet, bírót, mint ahogy tette egyikük a Hír TV egyik adásában.

Tette. Talált, süllyedt...

Az „ ismertség – nem ismertség” kategóriája ugyancsak felvet egy kérdést. Amennyiben az áldozat nem az ismert élsportoló, hanem Nagy József, nőtlen, gyermektelen fiatalember, aki kőműves egy veszprémi cégnél, akkor is ekkora a felzúdulás?

Akkor is halálbüntetést követel, aki most ezt teszi?

Akkor is gyalázza az ítéletet, mint ahogy most teszi?

Akkor is sertepertélnek az ügyben politikusok, mint ahogy most teszik? Közvetve a legutóbbi balatonfüredi kocsmai verekedés áldozata is erre példa. Nem tudjuk azt sem név szerint, hogy ki ő, és azt sem, hogy ki az elkövető. Csak azt tudjuk, Balatonfüreden is agyonvertek valakit az éjszakában.

Ennek nincs hírértéke.

Miért is lenne? Hírértékké csak akkor válik nálunk az emberölés, ha ismert személy az áldozat, vagy cigány(ok) az elkövető(k)...

Apropó agyonverés. Maradjunk veszprémi példánál.

– 1994-ben a Club66 nevű – azóta már nem működő – szórakozóhelyen agyonvertek egy civilben, szolgálaton kívül ott tartózkodó rendőrt, akiről tudott volt, hogy kábítószeres ügyben nyomoz, és ezért a szórakozóhely is érintett volt.

Hárman baseballütőkkel záróra után úgy megverték, hogy több belső szerve leszakadt, és a boncolás egyértelműen igazolta, mire irányult a „bántalmazás”.

Jogerős ítélettel hárman kaptak összesen 12 évet.

Igaz, az áldozat „csak” egy rendőr volt.

Nem emlékszem, hogy bárki kevesellte volna.

Országosan ismert a „Simon Tibor-ügy”.

– 2002-ben a Fradi korábbi válogatott hátvédjét a budapesti belváros egyik szórakozóhelyén agyonverték és rugdalták.

Az elsőfokú ítélet a négy vádlottra összesen 40 évet mért ki, 12-10-10-8 megoszlásban. Ebből a megismételt eljárás jogerős befejezéseként összesen 8 év 8 hónap lett, oly kevés, hogy elosztani sem érdemes négyfelé.

Itt is meghalt egy ember, ráadásul szintén élsportoló, aki a bántalmazás végén már menekült, az életéért könyörgött, de nem kapott kegyelmet.

Igaz, őt nem cigányok, hanem a bár biztonsági emberei verték-rúgták agyon.

Ezt az ügyet is hallgatás követte.

A „hallgatás” apropóján menjünk vissza Veszprémbe.

– 2000-ben egy bíróra éjszaka rágyújtották a lakást, egy tízemeletes ház első emeletén. Ha nincs ébren, és nem oltja el a tüzet, leég a ház, és benne harminc család.

A bíró idegösszeomlást kapott, hivatását nem tudta tovább folytatni, végül rokkantosították.

A városi bíróság vezetője „erkölcsi alkalmatlanság”, a megyei elnök „fegyelmi vétség” miatt eljárást indított ellene.

Mindezt azt követően, hogy majdnem tűzhalált halt.

Nem kiálltak mellette, hanem ellene fordultak.

A teljességhez tartozik, hogy a bíró a támadás előtt egy ügyvéden keresztül üzenetet kapott, hogy „mit tegyen, illetve mit ne tegyen”, de nem fogadott szót...

Ha szót fogad, lehet, hogy még ma is bíró, sőt fegyelmi sem indul ellene.

Az emberek általában abból indulnak ki, hogy ha egy bűncselekmény nagy fájdalmat okoz – mert, mint jelen esetben ismert, kedvelt sportoló az áldozat, és a cselekmény az egész nemzetet járatja le, ország-világ előtt – annak ki kell fejeződni a büntetés mértéke tekintetében is. Csakhogy ez nem így van!

A közvéleményt manipulálni szándékozó közéleti személyek viszont éppen ezt az érzelmi hullámot lovagolják meg.

Ugyancsak érzelmi reakciót vált ki ma Magyarországon az elkövető(k) cigány mivolta. Csakhogy a büntetés kiszabása szempontjából ez ugyanúgy irreleváns, ahogy az áldozat kiléte, vagy a fájdalom, amivel sokak számára az elvesztése jár.

Ezt nem fogja fel – mert ennek az összefüggésnek a felismerése hiányzik – a laikus közvélemény, ők ugyanis a bosszú és a fájdalom logikája szerint gondolkoznak.

Ezt nem tehetnék a közélet szereplői – ugyanis ők mindezt értik – és mégis teszik. Ezért óriási a felelősségük.

A szerző ügyvéd, közíró