A lényeg, hogy ki adja a paklit

Magyarországon mindig nagyjából ugyanazok a gépek, emberek építik az autósztrádát, közutakat, hidakat, vasúti pályákat, csak a pénzt elosztó főcsapkezelő változik a politikai széljárástól függően. A lánc végén álló al-al-alvállalkozónak meg mindig megmondják, éppen kivel kell szerződni. Kiabálni meg csupán azok és akkor kiabálnak, akik és amikor kimaradtak az üzletből. A megbízásokat csak milliárdokban mérő piac igazi hungarikum.

Hol van még egy uniós ország, ahol a legnagyobb építési közmegrendeléseket elnyerő cégek nevét időről időre újra meg kell tanulni, mert a tegnap még tízmilliárdokkal dobálózó társaság eltűnt a süllyesztőben, helyére pedig olyan lép, amelynek néhány éve még a nevét sem ismertük? Elfelejtett volna építeni az előző, hirtelen megtanult volna az új?

Valójában ugyanazt a kártyapartit játsszák, csak időnként változik az osztó. Aki nélkül nem indul a parti, és aki megmondja, éppen kinek oszt lapot. Az építkezés valódi árát nem az állam, hanem már ő mondja meg: a többieknek. Most éppen a Közgép az osztó. Volt már a Vegyépszer és a Viadom – csak hogy két példát említsünk a magasról nagyot zuhanó egykori autópálya-építő óriások közül. Mert osztani csak az tud, akinek a kezébe adják a paklit. Valójában nem az a fontos, aki oszt, hanem aki a paklit adja.

A magunk részéről nem is értjük, hogy a Közgépnél mit vizsgál az Európai Csalás Elleni Hivatal.

Ki van itt becsapva? Mindenki mindent tud és lát. Brüsszelben eddig mit hittek? Érthető, ha a Közgép mindenben segíti az EU hivatalát. Más se hiányozna neki, mint hogy ebben a világos szabályok szerint folyó partiban valaki elkezdjen csalni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.