A magánidősotthon üzlet. Messze nem annyira jó, mint tíz éve volt, de még mindig jócskán csurran-cseppen belőle, ha valaki tudja, hová kell tartani a bödönt. Az alapképlet egyszerű. Az építési költség többnyire már az első beköltözéskor megtérül, miközben a férőhely átlagosan ötévente újra és újra eladható. Akár 12-16 millióért. A lakók „kipörgetése” nélkül is. És közben is folyamatos a bevétel.

A lakóktól havonta nem kérhető el több nyugdíjuk nyolcvan százalékánál. Az önkormányzati otthonok között is akad azonban olyan, ahol így is százezer forint fölött van a havi térítési díj, miközben az élelem napi nyersanyagnormája alig 430 forint. Ha a nyugdíjból nem tud eleget fizetni a lakó, az önkormányzatnál kuncsoroghat a kiegészítésért. Esetleg a gyerekektől kérheti a pótlást.

Néhány intézmény – nagy kegyesen – a családi ingatlanra bejegyzett jelzálogot is elfogadja fizetségként. Másutt mindenért – ellátás, takarítás, rezsi, ápolás stb. – külön fizetni kell. Akinek nincs miből, nem partner. Ha már belekerült ebbe a helyzetbe, maradnia veszélyes is lehet. Pénzteleneknek és nagyszájúaknak különösen. Esetleg hiába nyomnák a riasztót éjjel, ha szorít a mellkas.

Az otthonokban alapszolgáltatás az állandó orvosi felügyelet és a gyógyszerezés. A gyakorlatban inkább saját autóval látogatható a helyi rendelő. Gyógyszerből a legolcsóbb jár. Ha még van. A költséghatékonyság mindent háttérbe szorít. Különösen az állami normatíva drasztikus csökkenése óta. A hét évvel ezelőtti állami pénznek az idén alig több mint a fele jár. Ez még így is évente 635 ezer forint fejenként. Egyházi fenntartóknak csaknem a duplája. Nem meglepő, hogy a korábbi civil fenntartók többsége áldott köpenyt kanyarintott maga köré. Az egyházak nem vonakodtak betársulni. A beruházó és az üzemeltető cég tulajdonosi köre egyébként is ritkán egyezik, így az előbbi haszna az utóbbi csődje esetén is megmarad.

Az állam 36 milliárdot költ az idén az idősotthonok támogatására. Az illetékes minisztériumnak azonban nyilvántartása sincs az országban működő több száz intézményről, nemhogy képe lenne a működésükről. Az önkormányzatok inkább csak akkor szereznek tudomást a területükön működő magán- és egyházi otthonokról, ha azok csődjével a lakók ellátása a nyakukba zuhan. Korábban az államháztartási, a közigazgatási és a tisztiorvosi hivatal is felügyelte működésüket. Mégis csődbe ment jó néhány, utcára juttatva mindenéből kiforgatott lakóit.

Már akkor is hallani lehetett napokra székhez kötözött idős emberről, eltűnt családi ékszerekről, penészes szilvás gombócról, vizeletszagról, korlátozott ágyneműcseréről. Elszigetelt esetek – legyintettek korábban. Ma az ellenőrzésre kijelölt kormányhivatal vezetőjének minderről csupán az jut eszébe: ez az egész egy izgalmas trükközés az egyházi finanszírozás megszerzésére. Ennyi? Ha ez komoly, tényleg csak az ima segíthet.