Öt napja mindenki őt figyeli: lesz-e német irányváltás? Elvégre a francia és a görög választásokat sokan egyértelmű német kudarcként értelmezték: kell-e ennél ékesszólóbb bizonyíték arra, hogy Európa valóban a politikai integráció felé tart? Végre valaki nemet mert mondani a német spórolásra – ünnepeltek Francois Hollande győzelmét a dél-európai országok vezetői, akik tüstént felsorakoztak a szocialista politikus mögé. Pénzt a gazdaságba, és le a szorító nadrágszíjjal! (A pucér hátsóig még nem jutott el a közgondolkodás.)

Berlinben higgadtan elemzik a helyzetet. A növekedés valóban jól jönne Európának (a németeknek persze már eddig is megvolt), de a takarékoskodást, amit arrafelé szerkezeti reformok néven is emlegetnek, szintén elengedhetetlennek tartják (ők már túl vannak rajta). Nagyon nem mindegy, hogy mit növelünk és persze milyen forrásból, mondogatják a németek, mert ők már csak ilyenek. Szeretik a konkrétumokat.

Angela Merkel azt már nyilvánvalóvá tette, hogy miből nem lesz növekedés. Nem lesz pénzpumpa, az Európai Központi Bank nem fogja elárasztani az eurózónát olcsó pénzzel. Egyelőre még a transzferuniónak, az eurókötvényeknek is ellenáll. De van más lehetőség is, például az Európai Unió költségvetése: az évi több mint százmilliárd eurót esetleg másképp is lehetne csoportosítani. A fele pillanatnyilag az európai mezőgazdaság támogatására megy: mi lenne, ha abból csippentenének le pénzt a gazdaság serkentésére? ( Az elsők között tiltakoznának a franciák és a spanyolok.) Az Európai Beruházási Bankban is lehetne pénzt „találni” gazdaságfejlesztésre, de ehhez konkrét programok kellenek. Olyan szektorokat kellene fejleszteni, amelyek versenyképesek lesznek, amelyekre a jövőben gazdasági növekedés alapozható, mondogatják a németek. Ehhez képest Hollande azt ígérte, hogy 60 ezer új tanári állást hoz létre Franciaországban – vajon tényleg ez a helyes irány egy olyan országban, ahol az állami alkalmazottak száma már amúgy is rekordokat dönt? Arról nem is beszélve, hogy a mai Görögországban – a turizmuson kívül – van-e egyetlen olyan szektor, amire gazdasági növekedést lehet alapozni? A Handelsblatt rögtön ki is számolta, hogy hogyan lehetne Athén versenyképes: ha visszaállítanák a drachmát, és másnap ötven százalékkal le is értékelnék. Mindenki feleannyit keresne, mint korábban. Vállalható megoldás?

Komoly dilemmák ezek. Merkelt lehet bírálni, mert a válságot valóban nem kezelte jól, mert túlságosan bízott a poroszos megoldásokban, de sok választható javaslat – pláne pénzzel megtámogatva – másoktól sem érkezett. A németekkel szokás szerint két esetben van baj: ha dirigálnak, meg ha nem. De azok az idők bizonyosan elmúltak, amikor Németország gálánsan fizette a számlát, és befogta a száját. De győzködni azért lehet őket.