Az MSZP-ből távozó tíz képviselő még aznap megalakította a párt országgyűlési képviselőcsoportját, frakcióvezetővé választva e sorok íróját, aki annak rendje és módja szerint be is jelentette Kövér László házelnöknek az új frakció létrejöttét.

Az akkor hatályos házszabály szerint tíz, egyazon párthoz tartozó képviselő frakciót alakíthatott. Tekintettel arra, hogy éppen tízen voltunk, és valamennyien beléptünk az új pártba, a frakcióalakítás házszabályi feltételeinek eleget tettünk.

Volt a házszabálynak azonban egy rendelkezése, amelyre hivatkozva kétségbe lehetett volna vonni a frakció megalakításának jogszerűségét. E szerint a képviselőcsoportjából kilépő képviselőt hat hónapig függetlennek kell tekinteni, és csak a hat hónap lejárta után csatlakozhat valamelyik frakcióhoz, vagy vehet részt új frakció megalakításában. Minthogy a házszabály azt is előírja, hogy egy képviselő csak egy képviselőcsoportnak lehet tagja, értelmezés kérdése, hogy vajon a tíz képviselő korábbi frakciótagsága az új képviselőcsoport megalakításával automatikusan megszűnt-e, vagy ahhoz, hogy az új frakciót megalakíthassák, előbb ki kellett lépniük az MSZP-frakcióból, és így az előbbi szabály értelmében az új képviselőcsoport megalakításával várniuk kell fél évet. Ezt az értelmezést azonban az Országgyűlés másfél évtizeddel korábban már elvégezte,méghozzá a Fidesz akkori képviselőinek egyetértő szavazatával: 1996-ban az MDF Szabó Iván vezette szárnya önálló párttá alakult, az új párthoz tartozó tizenöt képviselő pedig haladéktalanul megalakíthatta képviselőcsoportját.

Ezen a ponton lép be a történetbe Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője, aki a házszabály előírásai szerint bejelenti a házelnöknek az általa vezetett frakció létszámának megváltozását. Levelében kijelentette: a tíz képviselő kilépett az MSZP-frakcióból. Mindezt annak ellenére írta, hogy a frakció megalakulásakor egy nyilatkozattervezetben foglaltam össze a tényeket és a jogi helyzetet, ezt a tervezetet pedig saját kezűleg adtam át Mesterházynak, kérve, hogy a házelnöknek küldendő bejelentést ennek megfelelően írja meg, hogy azzal ne adjon érvet a frakcióalakítás akadályozásához. Mégsem így tett. A kormánypárti többség azonnal lecsapott. Az alkotmányügyi bizottság kimondta, hogy mint kilépett képviselők függetleneknek számítunk, és a frakciónkat csak fél év múltán alakíthatjuk meg. Hiába tiltakoztunk, kérve, hogy mutassanak akár egy darab általunk aláírt kilépési nyilatkozatot, a kormányoldal azzal érvelt, hogy az ügyrendi bizottság egy korábbi állásfoglalása értelmében a képviselőcsoport hatáskörébe tartozó döntésekről a frakcióvezető bejelentését kell irányadónak tekinteni. Ez csakugyan így van; apró szépséghiba, hogy a frakcióból való kilépés nem a képviselőcsoport, hanem a képviselő hatáskörébe tartozó döntés – így ebben nem a frakcióvezető, hanem a képviselő nyilatkozata az irányadó, márpedig a tíz érintett képviselő kilépési nyilatkozatot nem tett.

Azért, hogy a DK nem alakíthatta meg tavaly októberben a frakcióját, nem csak Mesterházy a felelős. Ha azonban levelében korrektebben, a kérésünknek megfelelően fogalmaz, a kormánytöbbség aligha lett volna képes nyílt és nyilvánvaló törvénysértés nélkül elutasítani frakciónk megalakulását.

De már kezünkben volt az alkotmányügyi bizottság egyértelmű ígéretnek tekinthető, az Országgyűlés teljes ülésének szavazatával megerősített állásfoglalása arról, hogy a hat hónap lejárta után a frakciónk megalakulhat. A kormánytöbbség szava azonban nem úri becsületszó. A határidő lejárta előtt egy héttel ismét visszamenőlegesen alkottak törvényt, szándékuk szerint végérvényesen kizárva, hogy a Demokratikus Koalíciónak ebben a törvényhozási ciklusban képviselőcsoportja lehessen. Saját korábbi – a parlamentben megszavazott – ígéretüket sutba vágták, és nem szégyelltek „mérkőzés közben változtatni a játékszabályokon”.

Csakhogy a korábbi törvényalkotás eredményeként olyan joghézag keletkezett, amelyet fölismertünk és kihasználtunk. Kezdeményeztük az elfogadott törvény népszavazásra bocsátását, amelyet az Országgyűlés többségi szavazással elutasíthatott volna ugyan, de a házszabály szerint csak a következő ülésén. Sőt a Ház azt is jogszerűen tagadhatta volna meg, hogy egyáltalán tárgyaljon a kezdeményezésről, erre a döntésre is várni kellett volna azonban egy hetet. Bármelyik módon jártak volna is el, a házelnök a Ház döntéséig nem kezdeményezhette volna az elfogadott törvény kihirdetését, az októberi döntéssel előírt féléves türelmi idő pedig előbb járt volna le, és a frakció megalakulhatott volna. Ezért habozás nélkül fölrúgták az eljárási szabályokat: a házelnöki feladatokat ideiglenesen ellátó Lezsák Sándor az Országgyűlés hatáskörét alkotmányellenesen elvonva, maga utasította el a kezdeményezést. Jogellenesen továbbította az elfogadott törvényt a köztársasági elnököt helyettesítő Kövér Lászlónak, aki azt ugyancsak törvényellenesen azonnal aláírta.

Foglaljuk össze! Annak érdekében, hogy a Demokratikus Koalíciótól meg lehessen tagadni a frakcióalakítás jogát, a Fidesz először is szembefordult a házszabálynak azzal a korábbi, precedensértékű értelmezésével, amelyet akkoriban maga is megszavazott. Ezzel azonban csak hat hónapra sikerült megfosztaniuk bennünket a frakcióalakítás lehetőségétől, ezért a saját jogalkotási törvényüket megszegve, visszamenőleges hatályú törvényt alkottak abban a reményben, hogy ezzel a ciklus egész hátralévő idejére megoldják a problémát. Ezt viszont rosszul időzítették, így kénytelenek voltak a cél elérése érdekében az eljárásrendet is fölrúgni. Ráadásul a frakcióalapítás általános kizárása egy 1998-as alkotmánybírósági határozat szerint sérti a szabad mandátum alkotmányos alapelvét, ezért alkotmányellenes.

A tartalmi és eljárási jogsértések sorozatával elfogadott törvény és házszabály-módosítás a Demokratikus Koalíció álláspontja szerint semmis. Ennek kimondása érdekében az Alkotmánybírósághoz fordultunk, egyúttal pedig megalakítottuk a bennünket jogszerűen megillető képviselőcsoportot, és a továbbiakban minden tekintetben frakcióként fogunk működni. Levélben fordultunk a magyar társadalom demokrácia és jogállamiság iránt elkötelezett részéhez, szolidaritását kérve. Arra kértük a demokratikus pártokat, társadalmi szervezeteket, intézményeket, a demokratikus sajtót, mindenekelőtt pedig magukat a demokratákat, fogadják el a Demokratikus Koalíciót minden tekintetben parlamenti pártnak, megalakított képviselőcsoportját pedig a többi parlamenti frakcióval egyenrangúnak.

Ha az Alkotmánybíróság az általa korábban kialakított gyakorlatot követi, akkor a frakcióalapítást lehetetlenné tevő házszabály-módosítást megsemmisíti. Mivel az AB 1998-ban egy ehhez hasonló ügyben nagyon gyorsan, alig egy hónap alatt döntött, bízunk benne, hogy most is hasonló gyorsasággal határoz. Úgy tűnik, a Fidesz is erre számít, legalábbis erre utal, hogy Gulyás Gergely frakcióvezető-helyettes már a törvény elfogadása előtt abba a képtelen jogi fejtegetésbe bocsátkozott, hogy a Demokratikus Koalíciót a korábbi szabályok szerint sem illette volna meg a frakcióalakítás joga. (Véleménye annál is érdekesebb, hogy tavaly novemberben ő maga is megszavazta azt a határozatot, amely kifejezett ígéretet tartalmazott arra nézve, hogy hat hónap elteltével frakciónk megkezdheti működését.) Nehéz mindebből más következtetésre jutni, mint hogy az Alkotmánybíróság remélt pozitív döntése után a kormánypártok akár további jogsértések árán is meg akarják akadályozni a képviselőcsoport országgyűlési működését.

Mi azonban nem adjuk föl!Minden törvényes lehetőséget kihasználva tovább küzdünk, nem is elsősorban azokért a jogokért, amelyektől most próbálnak bennünket megfosztani, hanem mindenekelőtt az ellen a rendszer ellen, amely bárkit önkényesen jogfosztottá tehet.

A szerző a DK parlamenti frakcióvezetője