Holott a jelenlegi tételeket is alig tudják kifizetni. Az alagutakat viszont kifúrták. Szabadon áramolhatna benne a kerékpáros Kelenföldtől a Keletiig.

Vagy ott van a 3-as metró. A pálya egyik kitérőjében talált sínfejkitörés miatt kedden húsz kilométeresre csökkentették a kocsik sebességét. Csaknem annyira, mint egy jó formában lévő biciklis tempója. Az ideiglenes javítás eredményeként ugyan másnap már újra negyvennel száguldhattak a szerelvények, szinte már mint egy villamos, de aligha ez volt az utolsó lassítás. A fővárosi közlekedésszervezők sem tagadják: a vonal vasúti pályájának állapota sürgős beavatkozást igényelne, de az idén jó esetben is csak a legkritikusabb szakaszok részleges felújítását tudják elvégezni. Így a lassulás, akadozás borítékolható. A teljes újjászületés uniós források nélkül elképzelhetetlen, ám az erre irányuló fővárosi pályázatot egy éve nem sikerült elbírálnia az illetékes minisztériumnak.

Hosszú az út lefelé.

Budapestnek is kellett hozzá 116 év, hogy a kontinens első motorkocsi-üzemű föld alatti vasútjának korát messze megelőző műszaki színvonaláról jelenünk vánszorgó, széteső, időnként kigyulladó, orosz gyártója szerint is régen selejtezni való szerelvények és az időnként rájuk omló álmennyezet szintjére süllyedjen.

S egyre hosszabb az út két metróállomás között. Sűrűsödő tömeg, növekvő félhomály, erősödő szagok a kínosan erőlködő, rázkódó fémkígyókban. A csökkenő biztonságérzet, a fogyó bizalom és a mögöttük nyomuló dühös rémület egyre több kérdőjelet szül. Hogyan jutottunk el idáig? Na, erre speciel Tarlós István főpolgármester már sokszor plasztikusan és mély átéléssel megadta a választ: a pusztulásért kizárólag az elődei felelősek. S persze a nép, az istenadta, amely folyvást rájuk szavazott. Értjük. Nem kell folyvást ugyanabba a piszokba döngölni az orrunkat. De jobb lenne már némi friss szellő. Új ötletek. Új harcok. A régieket – beleértve az állami támogatásért folytatott küzdelmet – elveszítette a város. S ne legyenek kétségeink: az IMF-fel folyó csatában is könnyű szívvel beáldozzák Budapestet, ha kell. A hitelért, a hiánycélokért, a felemelkedésért cserébe. Érthető. A fővárosiak már annyit nyertek eddig is. Új adókat, járhatatlan utakat, duplikált közigazgatást, megszűnő iskolákat, einstandolt kórházakat.

A város kínosan lelassult. A peronon várakozók arca már jól kivehető. A tempó már a XIX. században is lassú lett volna. A földalatti is gyorsabban ment, mint ma a metró.

Lassan ez lesz az alapsebesség (mentési gyakorlat a metróban) FOTÓ: KURUCZ ÁRPÁD