Mindenki veszít

A krízis éve (2009) óta politikai hullák borítják a csatateret. Most pedig Nicolas Sarkozy is csatlakozott hozzájuk. „Jó” társaságba kerül. Az ingatlanlufi és a rákövetkező, romboló erejű takarékoskodás, az egekbe szökő munkanélküliség fejét vette Európa egyik legnépszerűbb miniszterelnökének, a spanyol Zapaterónak. Az, hogy hivatali idejének végén – figyelem, Magyarország! – „valami végre rügyezni kezdett”, nem segített rajta. Olaszországban Silvio Berlusconi – magánéleti botrányaitól teljesen függetlenül – elveszítette Európa, a befektetők és mindenki más bizalmát, de facto lemondatták, amiképp görög kollégáját, a vele ellentétben nem konzervatív, hanem szocialista Papandreut is. Azóta „szakértő” (nem választott) kormányok nyomorgatják az olaszokat, görögöket is, változó szerencsével. A görögöknek ugyan immár választott kormányuk lesz, de akármilyen színezetű is, nincs menekvés a rájuk szabott kényszerzubbonyból. (Elvileg van, de az dupla katasztrófa lenne, akármennyire „szukázzák” is takarékos pénztárosukat, Angela Merkelt.) Megbukott aztán egy balközép kormány Nagy-Britanniában (ugyanakkor, mint minálunk), továbbá Portugáliában; egy jobbközép Írországban és Dániában, „átrendeződött” egy Finnországban – a lényeg, hogy politikai irányultáságától függetlenül senki vagy szinte senki nem bírta el a válság terhét.

A megszorítások elleni általános dühnek Franciaországban, Olaszországban és Görögországban kellene elvileg a legerősebben érződnie, csak éppen amit az imént elmondtunk Görögországról, az egész kontinensre érvényes. A választásoknak tudniillik nincs igazán tétjük. Ha volna valahol valaki – ilyenkor általában a „piacot” szokás emlegetni, de ez is egy hatalmas lufi –, aki bizonyítaná, hogy valóban a fiskális (költségvetési) megszorító politika az oka a lassúnál is lassúbb növekedésnek, a munkanélküliség állandó emelkedésének, avagy hogy e nélkül nem lehet szilárd, növekedési talapzatra állítani az európai gazdaságot, nos, az minden választást megnyerne, de ilyen politikussal én még nem találkoztam. Sikerrel ülni a nyeregben persze lehet: példa rá (talán a legjobb) a lengyel Tusk-kormány, továbbá a svéd, az észt és a lett. Meg, némi jóindulattal, a kártyákat bűvészként keverő Basescu román elnök. Kár, hogy országaik egyike sem képvisel meghatározó gazdasági erőt.

Idehaza Orbán miniszterelnök a minap sokadszor „temette” Európát, amit ő a kétharmadával és azzal az apparátussal, amely a függetlennek tetsző szférákban is a keze alá dolgozik, továbbá messze a választásoktól gond nélkül megtehet. Látván mások kínlódását, akár hátra is dőlhet. Egészen addig, amíg a kínlódók, akik vele ellentétben ma a választói akarattól függenek, szabad kezet kapván és levetvén önnön belpolitikai terheiket, nem hajtják be rajta azt az adósságot, amit ezerféle sarcával, különadójával rájuk terhelt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.