Igazságosabb világot!

Az elmúlt években az írásaimnak és a parlamenti felszólalásaimnak jelentős része a szegénységről, annak okairól és következményeiről szólt. Több alkalommal felhasználtam gondolataim alátámasztására a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 1996-ban kiadott körlevelét, amely egy igazságosabb és testvériesebb világ érdekében született.

A fokozódó társadalmi feszültségek miatt 2012-ben ismét indokolt lenne az egyház vezetőinek hasonló színvonalas elemzést közreadni. Az 1996-ban alkotott körlevél helyesen rámutat arra, hogy „Az egyháznak, Alapítója példáját és parancsát követve, különös szeretettel kell gondoskodnia a szegényekről, a hátrányos helyzetbe kerültekről, az elnyomottakról. Ez a katolikus társadalmi tanítás egyik legfontosabb szempontja, amely az elmúlt száz évben egyre határozottabb és sürgetőbb parancsként jelentkezett.”

2012-ben 1996-hoz viszonyítva fokozódott a szegénység, a gazdagok egyre gazdagabbak, a szegények egyre szegényebbek lettek. Az eltartott gyermekek számának növekedése is fokozza a szegények közé kerülők kockázatát. Az egykulcsos személyi jövedelemadó miatt jelentősen kinyílt az olló a gazdagok javára, az eltartott gyermekek után csak azok a szülők tudják teljes mértékben igénybe venni a családi adókedvezményt, akik magas jövedelemmel rendelkeznek. Azok a családok, amelyek nehéz sorban élnek, segítségként csak családi pótlékban részesülnek. Csodával határos, hogy a püspöki kar egy szót sem szól ezekről a jelenségekről. A körlevél helyesen rögzíti, hogy fontos cél a szociális piacgazdaság kiépítése. „Ez azt jelenti, hogy a piac működésének káros hatásait az állam kiigazítja azoknál a csoportoknál, amelyek nem képesek részt venni a piaci versenyben.” Sajnos a kormány ennek az ellenkezőjét valósítja meg, mert a piacon kialakult jelentős elosztási aránytalanságokat fokozza. A körlevél rámutat arra, hogy „az állam kötelessége az erkölcsi normák és a közjó előmozdítása az igazságosság, a szeretet és a szabadság alapján”. Nemcsak a Püspöki Konferencia, hanem Paul A. Samuelson Nobel-díjas közgazda is hangsúlyozza, hogy az államnak be kell avatkoznia az igazságosság érdekében. A neves tudós megfogalmazza, hogy „a javak a dollárszavazatokat követik, nem a legnagyobb szükséget. Egy gazdag ember macskája kaphatja meg azt a tejet, amelyre a szegény gyermeknek lenne szüksége, hogy egészséges maradjon”. Sajnos ezt a szomorú tényt egyre többször tapasztaljuk hazánkban is.

Az egyházi vezetők bizonyára látják, hogy nő a társadalmi feszültség hazánkban. Hasznos lenne az 1996-ban megfogalmazott körlevelet átnyújtani az állam vezetőinek. Azt a fontos elvet is célszerű lenne követniük az egyházi vezetőknek, amelyet a körlevélben megfogalmaztak: „feladatánál és illetékességénél fogva az egyház semmiképpen sem elegyedik a politikai közösséggel, és nincs kötve semmilyen politikai rendszerhez”.

Dr. Takács Imre Hajdúszoboszló, szakközgazda

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.