Hiteles politikát, hiteles összefogást!

A Magyar Szolidaritás Mozgalom, mint a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztal (DEKA) kezdeményezője mindenkivel egyetért, aki összefogást, együttműködést sürget az Orbán-kormány leváltása érdekében. Akik erről írnak-nyilatkoznak, általában szinte kizárólag a pártok szándékait szokták méricskélni. Sajnos e tekintetben mi sem látunk rózsás képet.

A mi érdeklődésünk központjában azonban nem a politikai elit majdani választásai és szövetségkeresése, illetve az oda törekvők csapatai, hanem a pártot választani nem tudók hallatlanul széles tömegei állnak. Azokra tekintünk, akik közül a tudatosabbak már követelik a demokratikus ellenzék összefogását, és arra a nagy többségre, amely helyzetének kilátástalansága, fásultsága és az eddigi választások győzteseiben való csalódások sorozata okán már semmit sem vár a pártoktól. Ezek a milliók csak azt látják, hogy az éppen hatalomra került pártok nem képesek vagy soha nem is akarták beváltani választási ígéreteiket. A kormánypolitikát egészen más szempontok vezérlik, olyanok, amelyek számukra átláthatatlanok, de annyi azért érzékelnek, hogy a politika középpontjában nem ők állnak.

A Fidesz nyolcévi ellenzéki időszakában minden aktuális lépésre nemet mondó, ugyanakkor közvetett ígéretekkel teli kommunikációjának következtében a mindennapi emberek – a választók – fejében sikerült tökéletes zűrzavart kialakítani a gazdasági és politikai fogalmak, az ország, a nemzetközi és világpiaci viszonyok és a saját sorsunkat meghatározó összefüggések ok-okozati kapcsolódásainak tekintetében. A Fidesz hatékony és eredményes volt a választók félrevezetésében. Az MSZP kommunikációs teljesítménye meg sem közelítette a Fideszét, politikája az ígéretek és azok megvalósíthatóságának csapdáiban vergődött. A tényleges kormányzati gazdaság- és társadalompolitika csomópontja, irányai elkerülték a gazdaság és a társadalom egyre feszítőbb problémáit, gyorsan feledve a nagyszabású reformpolitika ígéretét. Ez az alapja a két párt hitelvesztésének.

A demokratikus, szabad választás elvének már csak a látszatát megőrző új választási törvény ismeretében ellenzéki közírók, frissen színre lépő pártpolitikusok és választási szakemberek a hatalom megragadásának lehetőségeit elsősorban technikai-matematikai oldalról közelítik meg. Az új párt, a 4K! frissen megválasztott elnöke ennél tovább megy (Népszabadság, május 2.). Érzékeli az MSZP hitelének megfogyatkozását, érzi, hogy emiatt az aktivizálhatónak vélt mintegy kétmillió kiábrándult választó nehezen vehető rá az ellenzéki összefogás támogatására. Ennek feloldására naiv, életszerűtlen megoldást javasol: lépjen hátra az MSZP (és a DK) addig, amíg ők, a „tiszták” – a kormányzati hatalomban még nem lejáratódott LMP és 4K! – kialakítják az új köztársaság alapjait, majd csatlakozzanak „útitársként” az LMP–4K! választási szövetségéhez a „régiek” is.

A Magyar Szolidaritás Mozgalom már 2011. december 23-án is ennél jóval bonyolultabbnak látta a helyzetet, amikor az éppen politikai stratégiát váltani látszó LMP színpadáról meghirdette a Demokratikus Ellenzéki Kerekasztalt (DEKA). Minden ellenzéki erő, minden demokratikus párt valamiféle gyors „összeborulásra” való felszólítást olvasott ki ebből a felhívásból. Pedig az nem erről szólt. Azt javasoltuk, hogy a DEKA első – sok hónapot igénylő szakaszában – szakemberek és civil szervezetek dolgozzanak ki egy programot, amely alapul szolgálhat a demokratikus elveket valló pártok közötti programegyeztetéshez. S csak ezt követően találkozzanak egymással a demokratikus ellenzéki pártok, és kezdjenek tárgyalásokat a közös fellépésről egy közösen kialakított és elfogadott program alapján. Ebben a helyzetben már nem az „összeborulás” üzenete lesz a legfontosabb, hanem a demokratikus jogállam helyreállítása és az ország jövőbeli sorsa. Egyes pártok hitelességük, mások vezető szerepük elveszítésétől való félelmükben utasították el a javaslatot.

Április 25–26-án a Magyar Szolidaritás Mozgalom eredeti elképzelésének megfelelően, szakértők és civil szervezetek bevonásával, elkezdtük a programok kidolgozását. A stratégiai szintű programok érinteni fognak minden lényeges területet, minden fontos problémát, amely már hosszabb ideje – és újabban a Fidesz kormányzásának „eredményeképpen” csak még kiélezettebben – súlyos teherként nehezedik a hétköznapi emberekre, a választókra. Abból indulunk ki, hogy a választók a jövőben egyik pártnak vagy párttömörülésnek sem adhatnak biankó csekket. (2010 óta megtapasztalhattuk, hogy ez mivel járhat!) A programkészítési rész és eredményeinek széles körű ismertetésével, a nyilvánosság előtti bemutatásával el szeretnénk érni, hogy végre jelentősen növekedjék a választói tudatosság. Fontosnak tartjuk, hogy a választók valós képet kapjanak az alapvető társadalmi-gazdasági folyamatokról. Ennek a tudásnak a birtokában az ígérgetők elveszítik hitelességüket, sőt nevetség tárgyává válnak. Jelenjenek meg érthetően azok az elvek, amelyeket a következő kormány követni készül, s a világos cezúra mutassa meg a korábbi kormányzások és az új kormányzás közötti különbséget. Legyen egyértelmű az ország, az egyes társadalmi csoportok, a közintézmények, a nagy elosztórendszerek stb. válságos kiinduló helyzete. Legyen egyértelmű, hogy ilyen körülmények között meddig érhet a takaró. A választásokig tartó felkészülés folyamatában váljon világossá mindenkinek, hogy mely prioritások szerint érik össze a kormányzásra készülő szövetség. A gazdasági, szociális prioritások, a mélyszegénység elleni küzdelem mellett hangsúlyosan jelenjen meg a demokrácia, a jogállami szerkezet újrateremtése, a társadalmi szolidaritás, az emberi jogok egyenlő tiszteletben tartása és a politikai-ideológiai alapú kirekesztés elvetése.

A 4K! amiatt aggódik,hogy a korábban már kormányzó pártok hiteltelenné teszik. Közben tudja, hogy nélkülük nem lehet leváltani a jelenlegi kormányt. Mi úgy hisszük, az MSZP hitelességi deficitje (és a 4K! még megerősítendő hitele) csak akkor áll helyre, ha támogatja a civilek és szakemberek közös programalkotó munkáját, majd a DEKA második szakaszában együttesen részt vesznek – más pártok mellett – annak a kormányprogramnak a kialakításában, amelyhez támogatást szeretnének kérni a választóktól.

Egyetértünk mindazokkal, akik éles cezúrát kívánnak húzni a múlt és a jövő között. Nem mintha az elmúlt húsz év teljesen értéktelen lett volna, és nem mintha teljesen a magunkévá tennénk valamelyik párt egyoldalú narratíváját, hanem azért, mert a korrupció, a politikai fennhéjázás, a megosztottság, a tényleges és verbális kirekesztés tényei és tükröződései az elviselhetetlenségig felerősödtek. Nézzünk körül: reményt vesztett, szomorú arcok „ünnepelték” május elsején a várható új megszorításokat és a jogaikat csorbító új törvényeket. Ennek is véget kell vetni! Megvalósítható programokat kell az emberek elé tárni. Nem hiszünk a múlt eltörölhetőségében, nem is tartjuk jónak, de bármilyen rögös is az út, hiszünk a változtathatóságban.

A szerző a DEKA koordinátora, a Magyar Szolidaritás Mozgalom egyik alapítója

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.