Az államtitkár megköszönte...

Czomba Sándor nem szerepeltette 2011. évi vagyonnyilatkozatában a tulajdonában lévő 51 négyzetméteres nyíregyházi lakás bérbeadásából származó jövedelmét – számolt be oknyomozó riportjában a Népszabadság újságírója (2012. február 23.) A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye fideszes országgyűlési képviselője a lap munkatársának kérdésére először nem kommentálta az esetet, majd néhány órával később kiadott közleményében megköszönte az újságírónak, hogy rávilágított figyelmetlenségére. A politikus hozzátette: vagyonnyilatkozatát kiegészíti a havi 35 ezer forintos jövedelemmel, amelyet „természetesen” adóbevallásában is szerepeltet (február 24.).

A történtekkel, illetve az államtitkár őszinteségével kapcsolatban vannak kételyeim. Legalábbis feltűnő figyelmetlenséggel állunk szemben, ha valakinek két forrásból – az államtitkári fizetéséből és egy lakás bérbeadásából – van jövedelme, és az egyikről, úgymond, elfeledkezik. A vagyonnyilatkozat korábbi hiányosságának – hacsak a mentelmi bizottság másként nem dönt – nincs következménye.

Az azonban kevés, ha az „elfelejtett” jövedelmet a 2011. évi adóbevallásában szerepelteti. Ez után a személyijövedelemadó-törvény szerint már adóelőleget kellett volna, illetve kell fizetnie. Nem beszélve arról, hogy a Népszabadság írása szerint a 2002-ben vásárolt lakás után korábbról is származhatott jövedelem, ami után adózni kellett (volna).

Az államtitkár úr jogszerű eljárásáról még nem vagyok meggyőződve. A Nemzetgazdasági Minisztérium sajtó- és kommunikációs titkárságának küldött, Czomba Sándor adóbevallásának módjára (és nem az összegre) vonatkozó kérdésemre azonban többhetes várakozás után sem kaptam választ. Megjegyzem, az is különös, hogy megküldött e-mailjük tartalma – amely jelen esetben annyi, hogy levelemet fogadták, és válaszukig kérik türelmemet – „bizalmas, a nyilvános közléstől védett”.

Lantai András újságíró

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.