Sarkozy és a másik
Az ő mérlegéről szólt a kampány az elmúlt hónapokban, jelentős mértékben amúgy igen megosztó személyiségéről is. Nehéz lenne leplezni a számok tükrében: a franciák többsége unja, vagy egyenesen károsnak tartja Sarkozy elnökségét. Kevesebb, mint tízmillióan adták rá a voksukat az első fordulóban a 65 milliós országban, négyötödös választási részvétel mellett. Nem csoda: Franciaországot sem kímélték meg a válságévek, súlyos százezrekkel, az alulfoglalkoztatottakkal együtt egymillióval nőtt a munkanélküliek (pozitívabb kicsengéssel: az álláskeresők) tábora, lerontották Párizs adósbesorolását, ott is elszabadult az államadósság.
De itt jön az érem másik oldala: miközben a szélsőjobbos és szélsőbalos jelöltek figyelemre méltó eredményt értek el, a szocialista Francois Hollande-ért is kevesen rajonganak – legalábbis egyelőre. Teljesítményről nehéz beszélni az ő esetében: pártfunkciói, a szamárlétrán való fellépdelése mellett legkomolyabb politikai szerepe az volt, hogy irányított egy 15 ezres, közép-franciaországi várost, illetve egy 37 tagú megyei tanácsot. Innen nézvést igen nagy ugrás, ha – mint az immár hónapok óta egybehangzó felmérésekből következtetni lehet – az 57 éves, kevéssé karizmatikus szocialista politikus egy atomhatalom, illetve az euróövezet második legnagyobb gazdasága élére kerül.
Állítólag Washingtonban csak úgy emlegetik: „a másik”. Nem kellett még megtanulniuk a nevét. Hétfőre ez megváltozhat, főleg, hogy Hollande a külpolitikában olyan, az amerikai érdekeket is érintő lépést szorgalmaz, mint az afganisztáni misszió még idei lezárása.
Szerda este csaknem három órán át vitatkoztak a tévében a munkanélküliségtől kezdve a bevándorlásig számos olyan kérdésről, amely az elbizonytalanodott, frusztrált szavazópolgár elevenébe vág. Sarkozy mestere annak, hogyan feleljen meg az ilyen választói elvárásoknak úgy, hogy csak épp annyira menjen be közben a szélsőjobboldal utcájába, ahonnan még van visszaút. Annie Ernaux írónő a Le Monde hasábjain felidézi Sarkozy öt évvel ezelőtti kampányának egy pillanatát, amikor is a jobboldali jelölt szinte letámadott az elővárosi vasúton egy ledermedt, megszólalni sem tudó utast: „Maga fél asszonyom, igaz?! Ugye fél?!” Vagyis Sarkozy félelmet kelt, majd önmagát tünteti fel megmentőként.
Feltűnő volt a tévévita agresszivitása. Ebben élenjárt Sarkozy, akinek alighanem ez lesz a leghíresebb, itt elhangzott mondata: „Ön kicsinyes rágalmazó, Hollande úr!” Ez a hangvétel abból a szempontból sem érdektelen, hogy vajon képes lesz-e az Élysée-palota régi, avagy új lakója a nemzet egységének megjelenítésére. Aligha. A közvélemény ehhez túlságosan megosztott, a vita túlságosan elmérgesedett, a válságból való kikecmergés üteme túlságosan lassú.