Sok még akkor is, ha nem szabad rendelkezésű pénz, ha közvetve, kínai cégeken keresztül érkezik is az országba, egyelőre ismeretlen feltételekkel. Sok akkor is, ha közben tudjuk, hogy az EU–IMF-tárgyalásokon ennek tizenöt-hússzorosa forog kockán, legalábbis jól kalkulálható kamatlábbal, feltételekkel.

Orbán Viktor kormányfő és Li Keqiang kínai miniszterelnök-helyettes a magyar Parlament főlépcsőjénél

Nincs okunk fanyalgásra csak azért, mert a kormányfő úgy érzi, az előrelátók bölcs mosolyával pislantgathat a kamerákba. Végül is méltán elégedett, hiszen talán ez az egymilliárd eurós hitelkeret az egyetlen kézzelfogható gazdasági-pénzügyi sikere, amit kétéves regnálása alatt fel tud mutatni az ország romjain. Végül: nem érdemes fanyalognunk csak azért, mert látjuk, ha lépés is volt ez, valójában egy törpe lépett egyet az óriások országútján. Azon az országúton, amelyen a német gazdaságtól függő Magyarországnak érdemes volna jobban figyelnie Berlinre.

Talán, ha a magyar kormány nem akart volna kapkodva leugrani a német vonatról, még akkor sem, ha az esetleg átmenetileg lassít is. Mert miközben Budapesten egymilliárd eurónak tapsolunk, addig a kínai miniszterelnök Hannoverben Angela Merkel kancellárral 2015-re 280 milliárd dolláros kereskedelmi forgalmat tervezett. A kétszeresét a tavalyinak.

Kína nyíltan csúcstechnológiát akar, mert épp gazdaságszerkezetének átépítésével van elfoglalva. Olyan termékekkel foglalkozna mind nagyobb mértékben, amelyek ezt és az életszínvonal emelését segítik. Egyiket sem fogják bóvliban mérni. Ha ezt tudjuk, úgy érdeklődéssel olvashattuk Orbán Viktornak az egymilliárdos hitelkeret kapcsán adott nyilatkozatát, amelyben talán az eufória hatásaként akaratlanul is elejtett néhány őszinte mondatot.

Azt mondta: töredéke ez annak a pénznek, ami Kínából a magyar gazdaság fejlesztésére még érkezhet, ám a kínaiak értelmes programokat szeretnének látni. Olyanokat, amikbe beszállniuk érdemes. Mi pedig a kormányfővel teljes egyetértésben kérdezzük: vannak-e jól kidolgozott gazdasági programok, képes-e a magyar magángazdaság olyan projekteket az asztalra tenni, amelyeket érdemes egy kínai–magyar fejlesztési alapból finanszírozni? Orbán Viktornak igaza lehet, amikor erre úgy válaszol: „A saját életképes ötleteink korlátozott száma határozza meg az életünket”.

Csak azt nem tudjuk, hol késik két éve az az átfogó gazdaságpolitika, amely táptalajt teremtett volna az ötletek ezreivel pénzért kuncsorgó vállalkozóknak. Mert ennek a gazdaságpolitikának eddig csak a csődbe vezető, igaz, mind határozottabban kirajzolódó irányát látjuk: el Európától! Amit a kormányfő az ő habitusához mért elegáns nagyvonalúsággal éppen a kazahsztáni Asztanából hirdetett meg azzal a jelszóval: Európa rossz vágányra tévedt, amit mi különösen megszenvedtünk. Bezzeg Keleten nagyon is tisztán értenek bennünket.

Brüsszel helyett fel tehát Asztanába! Már látjuk, amint a Fidesz a Jobbikkal kéz a kézben végleg bevonja az uniós zászlót a képviselői irodaházról, legfeljebb nem égetik el, hanem szépen összehajtogatják, hogy aztán a Nyugatnak hátat fordítva az országot magukkal ráncigálva elinduljanak a mesés Kelet felé.