Bizonyos földügyekről kérdezett a kereskedelmi csatorna riporternője a minap, s a vidékfejlesztési államtitkár úr feszengeni méltóztatott. Okkal érezhette magát kényelmetlenül: hivatali elődje részletesen adatolt kimutatásban adta közre, mennyire másként alakul a gyakorlatban a birtokpolitika, mint ahogy azt a két éve elvileg érvényes kormányprogramban, de akár csak a négy hónapja miniszterelnöki asszisztenciával elfogadott Darányi Tervben megfogalmazták.

Hogy az immár szemünk előtt zajló adok-kapok az állami földbérletek körül valójában milyen érdekeket szolgál, tényleg az aktuális kormányhatalom gazdasági holdudvarának kistafírozását célozza-e, az majdnem mindegy. Budai Gyula okkal feszenghet amiatt, hogy a pontosan ilyen vagy hasonló ügyek kivizsgálásával is megbízott államtitkárként tökéletesen tudja, egy ilyen döntéssorozatnak nagyon is sajátos és Magyarországon jól bejáratott mechanizmusa van. Talán emlékszik rá, hogy két éve hivatali visszaélés gyanújával súlyos perbe fogták egyik hivatali elődjét, akit végül másfél év felfüggesztett börtönbüntetésre el is ítélt a bíróság. Benedek Fülöp történetére nagyon kínos lehet most visszagondolni mindazoknak, akik az állami földbérletek ügyében bármilyen módon megnyilvánultak, mert nem kizárható, hogy előbb vagy utóbb valaki beszélni fog arról, kitől, honnan és milyen utasítást kapott arra, hogy bizonyos pályázatok ne nyerjenek, más jelentkezők viszont több száz hektárokat vigyenek el.

Amikor a Benedek-ügy vagy a Gyurcsány Ferenc nevéhez kötött Sukoró-történet napvilágra került, az akkori ellenzék másról sem beszélt, mint a jó erkölcsről, amelybe ezek az ügyek könnyen lehet hogy beleütköztek. A két éve hatalomra jutott kormány igencsak méltányolható elképzelése ennek megfelelően az volt tehát, hogy ezt a mutyizást gyökerestül és véglegesen kiirtja. Ehhez képest az állami földbérletek ügye másról sem szól, mint hogy bizonyos pályázók beadványait úgynevezett „szubjektív szempontok” alapján – ráadásul utólag! – le- és fölpontozta egy, a legváratlanabb döntésekre is felhatalmazott helyi bizottság. Ez a rendszer a szaktárca hivatalos álláspontja szerint mentes volt mindenféle politikai ráhatástól, szakmai érvek döntöttek az egyes beadványok sorsa fölött.

Aki azt gondolja, hogy senki sem veszi észre a gigantikus hazugságot, téved. A legalább átlagosan tájékozott polgár tudhatja, hogy itt bizony csörögtek bizonyos telefonok, „leszóltak” az alacsonyabb beosztású végrehajtóknak a magasabb beosztású politikusok, a sokat emlegetett jó erkölcs pedig csendesen hajózik messzire a bűzzel teli közéleti csatornában. Tulajdonképpen már csak az a kérdés, hogy megtörténhet-e még, hogy a Benedek-féle színdarabot – ezúttal persze más szereplőkkel – újra lejátszatják.

Szereplőkből hiány nem lesz, az biztos.