Szerdán – a munka ünnepe és a sajtószabadság világnapja közötti munkanapon – az MTVA perbe hívta a Sajtószakszervezetet, hogy bírósági úton szerezzen engedélyt a munkavállalói érdekképviselet operatív vezetőjének elbocsátásához.

A lépés barátságtalan és tendenciózus – különösen annak fényében, hogy a közmédia kormányfüggő gazdája immár a működési területén dolgozó legtöbb szakszervezettel ugyanilyen konfliktusba keveredett –, ugyanakkor világosan megmutatja, mire számíthatnak azok, akik megpróbálják jogszabályi keretek között tartani az állami médiumokban zajló munkaügyi folyamatokat.

Hogy azok is értsék, akik legfeljebb hírfogyasztókként (vagy mint adófizetők, finanszírozókként) érintettek az ügyben: a sosem látott közpénzbőségben élő, a költségvetésből idén 65 milliárd forintot kapó (és a megszorítások alól mentesített) állami médiamamut a pénzügyi kényszerekre hivatkozva százával küldi el a munkatársait. A válogatáshoz – a kommunikációban – rendre szakmai érveket keresnek, de a gyakorlatban jobbára politikai szempontokat találnak. Az elbocsátottak között látványosan felülreprezentáltak a szakszervezeti aktivisták, vagyis azok, akik választott tisztségük és tapasztalatuk révén érdemben felléphetnének a munkavállalókat érő jogsértések ellen (tegyük hozzá: a sajtóban nincsenek közpénzből fizetett szakszervezeti funkcionáriusok, itt az érdekvédelem jellemzően társadalmi munkában zajlik).

Sokadszor szembesülünk vele: az MTVA – és mögötte a kormány –láthatóan olyan közmédiát szeretne, ahol csak egyféle vélemény létezik, és ahol a pártérdeket nem keresztezik a hivatásuk szabályaihoz meg a jogaikhoz ellenszélben is ragaszkodó újságírók. Ennek a törekvésnek a szimbóluma a Sajtószakszervezet ellen indított per: a munkáltató több évtizedes külföldi tudósítói gyakorlattal rendelkező, hat nyelven beszélő, a legmagasabb (egyetemi) szintű szakmai képzettséggel rendelkező, a mennyiségi és a minőségi kritériumok szerint is kifogástalan munkát végző alkalmazottjától kíván megszabadulni (miközben többfelé Európában betöltetlen, nyilvánosan meghirdetett tudósítói posztjai vannak), akinek a további foglalkoztatásával szemben semmilyen más érv nem hozható fel, mint hogy az illető szakszervezetisként olykor porszemnek bizonyul az amúgy engedelmesen zakatoló hírgyári gépezetben.

A tegnap kezdődött pernek már a megindítása is megkérdőjelezi azt a vélelmet, hogy a hatalom tiszteletben tartja a munkavállalói jogokat és a sajtó szabadságát. Amikor egy-egy multicég indított hasonló támadást a szakszervezetekkel szemben (a kereskedelemtől az autógyártásig jó néhány példa akadt rá az elmúlt években), a közszereplők igazságérzete mindig működésbe lépett. Kíváncsian várjuk, megszólalnak-e, amikor az állam likvidálja a kollektív érdekvédelmet.