Szomáliától Szíriáig, a Fülöp-szigetektől Mexikóig vagy Iraktól Pakisztánig ebben az évben minden korábbinál több újságírót öltek meg, gyakran brutális módon. Valójában az idei esztendő tűnik a leginkább életveszélyesnek az újságírók számára az utóbbi 15 évben, amióta a Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) feljegyez erre vonatkozó adatokat. Csak az első negyedévben 102 újságírót öltek meg. Eddig 2009 volt a legszörnyűbb év 110 áldozattal, ám közülük 32 akkor vesztette életét, amikor a Fülöp-szigeteken fegyveresek mészároltak le egy választási menetet, s az újságírókon kívül 26 civil sem élte túl a támadást.

Az újságírók számára a legveszélyesebb ország ebben az évben eddig Szíria, ahol a nagyjából békésen lezajlott Arab Tavasz-felkelés véres konfliktusba csapott át, amelynek gyújtópontjában továbbra is az emberi jogok tiszteletben tartásának követelése áll. A zsarnok lecsap oda, ahonnan fenyegetést érez. Áldozatai között túl gyakran szerepelnek egyszerű polgárok és újságírók. 2012. első negyedévében tizenegy újságírót – helyit és külföldit egyaránt – öltek meg Szíriában. A jelentések szerint legtöbbjüket a rezsim parancsára.

Az elmúlt nagyjából másfél évben szerte az arab világban bátor újságírók vesztették életüket, miközben feljegyezték a bukott vagy hatalmukat kétségbeesetten féltő diktátorok által elkövetett atrocitásokat. Líbiától Egyiptomon át Szíriáig döntő szerepet játszottak azzal, hogy folyamatosan szolgáltak információkkal, amelyek a brutális rezsimek minden zárolási kísérlete ellenére valahogy mégis nyilvánosságra jutottak, bátorítva a tiltakozókat a despoták elmozdítására indított harcukban.

Aggasztó, hogy az elmúlt másfél évben – amelyet a brutális arab rezsimek a lakosság és a média erejének köszönhető, valaha elképzelhetetlen sorozatos megdöntése jellemzett – minden korábbinál több újságíró vesztette életét munkavégzés közben. S ezért a távozó zsarnokok erőszakos visszacsapásai csak részben okolhatók.

Többet kell tenni, ha egy ország nem teljesíti az általa aláírt egyezményekben foglalt kötelezettségeit, megsérti az általa is elfogadott megállapodásokat, valamint saját alkotmányát, továbbá nem tartja tiszteletben a sajtó és a szólás szabadságát, mint alapvető és elidegeníthetetlen jogot.

Többet kell tenni annak érdekében, hogy olyan kormányközi testületek, mint az ENSZ és különböző szervezetei, vagy az Európai Bizottság és az Európa Tanács, az Amerikai Államok Szervezete és az Arab Liga képesek legyenek hatékonyan fellépni, s legyen következménye, ha egy ország nem teljesíti a sajtó szabadságának követelményeit. És többet kell tenni azért is, hogy ne mondjanak ellent egymásnak a diplomaták nemzetközi fórumokon, kormányközi találkozókon elhangzott szavai és az újságírók kiontott vérének nyelvén önmagukért beszélő tények. Még azokban az országokban is, ahol szabad a sajtó, ölnek meg újságírókat bérgyilkosok és tisztességtelen rendőrök, gyakran azért, mert a zsurnaliszták bűnesetek nyomába erednek, különösen, ha korrupciógyanúról van szó. Napjainkban a szervezett bűnözést feltáró újságírók likvidálása gyakoribb, mint Mexikóban, ahol a könyörtelen kábítószer-kereskedők tavaly tíz újságírót öltek meg, ami miatt 2011-ben Mexikó volt a legveszélyesebb ország az újságírók számára.

Amikor újságíró az áldozat, jóformán egyetlen esetben sem kerülnek az elkövetők bíróság elé, még olyan országban sem, ahol szabad a sajtó, hát még ahol nem. A tettes(eke)t nagy néha letartóztatják, még ritkábban el is ítélik. De az értelmi szerzők? Őket sohasem találják. Az üzenet így szól: „Ölj meg egy újságírót, s hajad szála sem görbül! Kussolj, s nem lesz büntetés! Öld meg a hírvivőt, s a rendszer rossz felé keresgél!” Természetesen még rosszabb a helyzet, ha a gyilkosok tagjai a kormány biztonsági erőinek vagy azoknak megbízottjai.

Éppen ezért az IPI az osztrák külügyminisztériummal – amely tanácsbeli tevékenységének középpontjába állította az újságírók biztonságát – karöltve keresi annak módját, hogy megerősítse az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa (UNHRC) tevékenységét az újságírók védelmében.

Az osztrák külügyminisztérium és az IPI által közösen szervezett tavaly novemberi bécsi, magas szintű konferencián – amelyen jelen voltak kormányok, kormányszervezetek és nem kormányzati szervezetek – a résztvevők rögzítették:

1. Amíg az újságírók védelmében született szabályok és egyezmények meglehetősen általános jellegűek, addig súlyos hiányosságok lesznek alkalmazásukban egy-egy ország szintjén. Ezért a hangsúlyt az alkalmazás és a megfelelés megfigyelésére kell helyezni.

2. Amíg az újságírónak lehetősége van, hogy megpróbálja minimalizálni a kockázatot, addig az újságíró és büntetlensége védelmében az első számú felelősség az állami intézményeket terheli.

Az év végéig Ausztria feladata letenni az UNHRC asztalára egy határozatot az újságírók védelmével kapcsolatban.

Tegyünk egy újabb lépést! Ahelyett, hogy egyszerűen csak „bátorítjuk” és „érzékennyé tesszük” tagállamainkat a sajtószabadságra – ahogy azt néhány kormányközi intézmény akciója teszi – állítsunk fel egy csoportot nemzetközi független megfigyelőkből, amely együtt dolgozna kormányszervekkel az újságírók elleni támadások vizsgálatában, és tapasztalataikról jelentést készítenének! Figyeljük, hogy a kormányok tesznek-e lépéseket, hogy az elkövetőket bíróság elé állítsák! Gyűjtsünk információkat az előrelépésről – vagy éppen annak hiányáról – az újságírók gyilkosainak felelősségre vonásában! Majd az ENSZ-ben és más tekintélyes nemzetközi fórumokon ítéljük el azokat az államokat, amelyek kitérnek a felelősség és a beszámolás elől! Itt az ideje, hogy határozottan jelezzük, hogy tettek híján pusztán egy szóbeli nyilatkozattal, egyezmény vagy megállapodás aláírásával, de még egy másik újságíró-gyilkosság súlyos elítélésével sem lehet már senkit sehol becsapni.

A szerző a Nemzetközi Sajtóintézet (IPI) ügyvezető igazgatója