Európa fiataljai lehetnek jobban képzettek, mint elődeik valaha, mégis tehetetlennek érzik magukat a nemzetállamok egymásra torlódó csődjeivel és a munkaerőpiac végső összeomlásával szemben. Minden negyedik 25 év alatti európai fiatal állástalan. A jogfosztott fiatalok sokfelé táborokat állítanak fel, hogy nyilvánosan tiltakozzanak, és társadalmi igazságosságot követeljenek. Ahol vannak ilyen táborok – Spanyolországban, Portugáliában, Észak-Afrika országaiban, amerikai városokban vagy Moszkvában – ez a követelés erőteljes és szenvedélyes. Erősödik a harag a politikai rendszerrel szemben, amely kimenti ugyan az égig érő adóssághegyek alól a bankokat, de ezzel eltékozolja a fiatalok jövőjét. Mennyi reménye marad Európának a maga folyamatosan öregedő népességével?

A néhai amerikai elnök, John F. Kennedy meghökkentette a világot a Békehadtest felállításának ötletével e szavak jegyében: „Ne azt kérdezd, mit tehet érted a hazád, hanem azt, hogy te mit tehetsz a hazádért.”

Mi, alulírottak az európai civil társadalom hangját szeretnénk hallhatóvá tenni. Kérjük az Európai Bizottságot és a nemzeti kormányokat, az Európai Parlamentet és a nemzeti parlamenteket, hogy hozzák létre az aktívan foglalkoztatott polgárok Európáját, és teremtsék meg a pénzügyi és jogi feltételeit annak, amit mi úgy nevezünk: az önkéntesség éve Európában – mindenkinek. Ez az ellentéte a hanyatló Európa, az elitek és technokraták Európája eddigi modelljének, amely kisajátítja a felelősséget polgárai sorsa iránt, akár azok akarata ellenére is. Az európai politikának ez a kimondatlan alapelve az egész Európa-projekt összeomlásával fenyeget.

A cél demokratizálni a nemzeti demokráciákat Európa újjáépítésének érdekében e jelmondat összetartó erejével: ne azt kérdezd, mit tehet érted Európa, hanem azt, hogy te mit tehetsz Európáért – „Európát alkotva”! Nincs olyan haladó gondolkodó – Jean-Jacques Rousseau-tól Jürgen Habermasig –, aki olyan demokráciát akart volna, amely csupán abból áll, hogy időről időre szavazhatunk. Az adósságválság, amely Európát ma a szétesés felé vezeti, nem pusztán gazdasági probléma, hanem politikai is. Szükségünk van az európai civil társadalomra és a fiatal nemzedékek képzelőerejére ahhoz, hogy napjaink égető gondjait megoldjuk. Nem engedhetjük, hogy Európa olyan dühödt mozgalmak céltáblájává váljon, amelyek az „európaiak nélküli Európa” ellen tiltakoznak. Európa nem működhet a kontinens ügye iránt elkötelezett európaiak nélkül, az európaiak nem alkothatnak „Európát” a szabadság levegője nélkül. Az önkéntesség éve Európában – mindenkinek mozgalom célja a nemzetállamok, az etnikumok és a vallások szűkös kereteit áttörő gyakorlati cselekvések támogatása, nem pedig az, hogy az európai kudarcok intézményesített fügefalevele legyen. Ez az elképzelés a kreativitásnak akar teret nyitni. Egyáltalán nem arra való, hogy kész megoldásokat kínáljon a munkanélküli fiataloknak. Sokkal inkább az európai civil társadalom önérvényesítésének az eszköze, része annak az alkotó folyamatnak, amely alulról kiépítheti azt az új, proaktív struktúrát, melyben újrateremthetjük Európa politikai kreativitását és legitimációját. A politikai szabadság nem maradhat fenn a félelem légkörében. Csak úgy erősödhet meg és ágyazódhat be, ha az embereknek van tető a fejük felett, tudják, miből élnek meg holnap és öregkorukban. Ezért az önkéntesség éve Európában – mindenkinek szilárd anyagi bázist igényel. Arra kérjük Európa vállalatait, járuljanak ehhez hozzá illően.

Ha Európa alulról szerveződő kultúrát akar kiépíteni, akkor nem eshet vissza a cselekvés régi, készen kapott kereteibe. Az alulról szerveződő Európa polgárai más nemzetek, más országok polgáraival együtt kívánnak cselekedni, részt venni olyan problémák leküzdésében, amelyekre nemzetállami keretek között nem lehet megfelelő megoldásokat találni: a környezet leromlása, a klímaváltozás, a menekültek és migránsok tömeges jelentkezése, a szélsőjobboldali radikalizmus. Ezek a polgárok Európa ügyében élni akarnak a művészetek, az irodalom és a színház európai hálózataival. Új „szerződést” kell kötni, mely összefogja az állam, az EU, a civil társadalomra épülő politikai szerkezetek, a piac, a szociális biztonság és a fenntartható környezet szempontjait.

Mi a jó Európában? Mik Európa értékei a számunkra? Melyik modellre lehet és kell alapozni Európát a XXI. században? Ezek azok a megválaszolatlan kérdések, amelyek sürgős válaszra várnak. Európa a politikai és társadalmi eszméknek olyan laboratóriuma, amelynek nincs párja sehol a világon. Amikor azt mondjuk, „mi vagyunk Európa”, erre gondolunk. De mi alkotja Európa identitását? Azt mondhatjuk, hogy az európaiság a sokféle politikai kultúra párbeszédéből és különbözőségéből emelkedik ki. A „Citoyen”, a „Citizen”, a „Staatsbuerger”, a „Burgermatschappij”, a „Ciudadano”, az „Obywatel” stb. kultúráiéból. De Európa az iróniáról is szól, arról, hogy tudunk magunkon nevetni. Az egyszerű európai embereknek nem is lehet jobb alkalmuk rá, hogy élettel és vidámsággal töltsék meg Európájukat, mint hogy összejönnek, összefognak, és közösen tevékenykednek saját kezdeményezéseik megvalósítása végett.

A kezdeményezők: Ulrich Beck társadalomtudós; Daniel Cohn-Bendit európai parlamenti képviselő.

(Kérik, kezdeményezésüket aláírásukkal támogassák a manifesteuropa.eu/ honlapon.)

Az első aláírók között van:

Rudolf Chmel korábbi szlovák kulturális miniszter; Jacques Delors, az EU korábbi elnöke; Demszky Gábor volt budapesti főpolgármester; Chris Dercon, a londoni Tate Modern galéria igazgatója; Peter Eigen, a Transparency International alapítója; Esterházy Péter író; Fischer Ádám karmester, a Magyar Állami Operaház korábbi igazgatója; Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar és a Konzerthaus Berlin zenei igazgatója; Joschka Fischer korábbi német külügyminiszter; Jürgen Flimm, a berlini Deutsche Oper igazgatója; Anthony Giddens politológus és szociológus; Jürgen Habermas filozófus; Haraszti Miklós író, az EBESZ volt sajtószabadság-felelőse; Ulla Gudmundson svéd nagykövet (Vatikán és Málta); Eva Illouz, szociológus; Iványi Gábor lelkész, a Wesley János Lelkészképző Főiskola rektora; Thorbjorn Jagland, a norvég Nobel-díj-bizottság elnöke; Mary Kaldor politológus; Kertész Imre Nobel-díjas író; Rem Koolhas építész; Kasper König, a kölni Ludwig Múzeum kurátora és igazgatója; Konrád György író, a berlini Akademie der Künste korábbi elnöke; Wolf Lepenies, a Wissenschaftszentrum Berlin korábbi igazgatója; Claudio Magris író; Magyar Bálint szociológus, korábbi magyar oktatási miniszter; Adam Michnik újságíró, a Gazeta Wyborcza főszerkesztője; Herta Müller Nobel-díjas író; Hans Ulrich Obrist, a londoni Serpentine Gallery kurátora és igazgatója; Thomas Ostermeier, a berlini Schaubühne igazgatója; Petr Pithart újságíró, korábbi cseh miniszterelnök; Rajk László építész; Joachim Sartorius író, a berlini Festspiele korábbi igazgatója; Hans-Joachim Schellnhuber, a Potsdami Klímakutató Intézet igazgatója; Schiff András zongoraművész; Helmut Schmidt korábbi német szövetségi kancellár; Henning Schulte-Noelle, az Allianz SE felügyelőbizottságának elnöke; Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke; Javier Solana, a NATO korábbi főtitkára, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője; Richard von Weizsäcker, a Német Szövetségi Köztársaság korábbi elnöke; Wim Wenders filmrendező, producer és fotográfus; Robert Wilson színházigazgató.

E felhívásnak a vezető európai lapok közül ma helyet ad a Die Zeit, a Le Monde, az El País, a The Guardian, a La Repubblica, a Gazeta Wyborcza, a Politiken és a Respekt is.