Abba a politológusba, aki vagy két évtizede azzal állt elő, hogy az intelligencia öröklődik, ezért csökkenteni kell az állami szociális programokat, a támogatások ugyanis főleg a szegényeket segítik, márpedig az ő intelligenciaszintjük alacsonyabb. Így tehát nem a megfelelő nőket ösztönzik gyerekvállalásra.

A kormányfő jobbkeze nemrégiben kétszer is megemlékezett a Heti Válasz hasábjain a nyugati jóléti államot (vele az Európai Uniót) temető tudós munkásságáról, erőteljesen „igazolva” a „magyar példát”, amellyel a kormány előre kimentette az országot az összeomló Nyugat romjai alól. Az még nem volna baj, ha egy felelős kormány felelős főtagja alternatívákban gondolkodik. A gond azzal van, amire jut: „Magyarország a Nyugat közösségében, de a Kelet gondolkodásához közelítve lehet sikeres ebben a században.” Mert: Európa „a szabadság mellé nem felelősséget állít” – mint ahogyan mi tesszük –, „hanem biztonságot: azoknak is megadja a történelmileg kivételes jólétet, akik önhibájukból nem tartják fenn magukat.”

A lényeg tehát az európai jóléti állam halála.

Murraynak, s vele Matolcsynak igaza lenne, ha csak annyit állítana, hogy Európa tényleg korszakváltás határán áll, bár az összeomlás időpontját mi nem írnánk be a jövő heti naptárba. Mert az unió 2004-ben Kelet-Közép-Európa „benyelésével” csak kiteljesedett, politikai-gazdasági kényszer hatására szervesen a második világháború utántól épült ki. Kereszténydemokrata gondolat és politika – Maurice Schumann, Georges Bidault, Alcide De Gasperi, Konrad Adenauer – nyomán. A kormányok, a munkáltatók és a munkavállalók nyugat-európai egyezségével, hogy létrehozzák a nagyszabású költségvetési kiadások, progresszív adók és korlátozott béremelések társadalmi békéjének (a brit történész, Tony Judt szavaival élve) „angyali körét”, amely megteremtette a minden korábbi prosperitást meghaladó jóléti államot. Ez az „angyali kör”, a kiterjedt szociális, (de nem szocialista) állam valóban megingott az utóbbi húsz évben. Talán, mert 1990 után túlságosan szolgaian követte az amerikai szabad kapitalista mintát (amelynek még az Obama-féle egészségügyi biztosítási rendszer is túl kommunisztikus), de sokkal inkább, mert a világgazdaság, a globális munkamegosztás alapvetően rendeződik át. Amit eddig zárt körben megéltünk, most megéljük globálisan is: az olcsó munkaerőt és anyagi forrásokat szinte korlátlanul kínáló feltörekvőkkel, mindenekelőtt Ázsiával szemben Európa nehezen veszi fel a versenyt, finanszírozási gondokkal küzd. Az euró labilitása csak a felszín. Annak a kérdésnek pénzügyi megjenése, hogy sikerül-e újra „kitalálni” az amerikai szabadpiaci és a feltörekvők autoriter kapitalizmusától eltérő sajátos európai kapitalizmust. Hogy tud-e olyan szellemi vagy materiális produktumot kínálni Európa a világnak, amit csak ő tud, és amire a világ vevő. Erősen kételkedünk benne, hogy ennek a kapitalizmusnak – Európában már bizonyítottan életképtelen – autoriter politikai formája lesz, amelynek a rászorultakkal való keménykedés adja a karakterét. Inkább azt gondoljuk: a „magyar út”, ha létezik is, rövidre szabott zsákutca. Matolcsy Györgynek más könyvespolcokon, más könyvek után kellene néznie.

Matolcsy György