A második világháború óta az európai szociális modellnek köszönhetően több nemzedék abban a biztos tudatban nőhetett fel, hogy jobb körülmények között élhet majd, mint a szülei. A jelenlegi gazdasági helyzet azonban egyáltalán nem támasztja alá ezt az ígéretet, sőt egyesek kifejezetten azt állítják, hogy az európai szociális modell „halott”. Ezt felelőtlen állításnak tartom.

Az európai szociális modell hanyatlásáról szóló vita nem új keletű. A globalizációval és a demográfiai változásokkal összefüggésben már korábban hallani lehetett róla. Egyik sem adhat azonban okot az egyenlőség és a társadalmi igazságosság iránti elkötelezettség feladására, és továbbra is törekedni kell arra, hogy a gazdasági nyitottságot és dinamizmust összekapcsoljuk a társadalmi méltányossággal. Erőfeszítéseinket ma az európai szociális modell megújítására kell összpontosítanunk annak érdekében, hogy az új globális környezetben is működőképes legyen.

Ezt a korszerűsítést talán a nyugdíjrendszerek reformja példázza a legjobban. A háború utáni Európában sikerült kiterjeszteni a szociális biztonságot és visszaszorítani az időskori szegénységet. Reformok nélkül azonban hosszú távon nem fogjuk tudni biztosítani amegfelelő szintű, fenntartható és biztonságos nyugdíjak folyósítását. Ezért készítette el a bizottság a közelmúltban a nyugdíjakról szóló fehér könyvet, amely a tagállamoknak útmutatóul szolgál reformtörekvéseik elérésében, és felvázolja az uniós szintű kezdeményezéseket.

Költségvetési megszorításokkal terhelt, nehéz gazdasági időszakokban, mint amilyen a mostani is, biztosítani kell, hogy a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportok fokozott védelemben részesüljenek, és ebben fontos szerepet játszhatnak a civil szervezetek is. Ezen túlmenően gondoskodni kell arról, hogy a közkiadások lefaragása ne akadályozza a növekedést elősegítő intézkedéseket, és támogatni kell a gazdaságilag gyengébb régiókat.

Mindezen szempontok, elvek és célok a foglalkoztatási és szociálpolitikák uniós szintű összehangolásának megerősítése felé mutatnak. Ha nem tudjuk stabilizálni – mind gazdasági, mind szociális szempontból – az európai perifériákat, akkor folyamatos válságuk aláássa az Európa centrumához tartozó országok jólétét és szociális vívmányait is.

Több tagállam miniszterei is nyilatkoztak már arról, hogy újra kell indítani a szociális Európáról szóló gondolkodást. Márciusi találkozójuk során a tagállamok vezetői is egyértelművé tették: a foglalkoztatás terén határozott cselekvésre van szükség, és a szociális dimenziót is erősíteni kell. Egyre egyértelműbb tehát, hogy egy kizárólag a költségvetési fegyelemre szorítkozó politika önmaga ellenségévé válhat. Komoly erőfeszítéseket kell tenni európai szinten a szolidaritás, a kohézió és a beruházások ösztönzése érdekében is.

Rövid távú stabilizációs intézkedéseinket jobban össze kell hangolnunk az Európa 2020 stratégiával, mely az Európai Unió hosszú távú gazdasági és szociális fejlődésének keretét képezi. Ám mindez csak üres szólam marad, ha az unió új, hosszú távú költségvetésének (a többéves pénzügyi keretnek) a szociális dimenziója veszélybe kerül. Az Európai Szociális Alap megerősítésének vitán felül kell állnia.

Talán nem szükséges külön magyarázni, miért fogadta el az Európai Bizottság április 18-án az általam beterjesztett foglalkoztatási csomagot, amelymegjelöli amunkahelyteremtés lehetőségeit az EU-ban (különösképpen a „zöldmunkahelyeket”, az egészségügyi és gondozói, valamint az infokommunikációs szektort), és meghatározza, hogyan lehet az EU-alapokat az ilyen hosszú távú humántőke-beruházások támogatására használni. Az intézkedéscsomag lefekteti egy valódi, dinamikus európai munkaerőpiac alapjait, ahol a munkavállalók magabiztosanmozoghatnak amunkahelyeken belül és azok között, mégpedig az EU egész területén és a szakmai előmenetel jobb esélyével.

Különös jelentőséggel bír, hogy az új csomag a szociális partnerekről és a foglalkoztatáspolitikában betöltött szerepükről is szól, valamint arról, hogyan lehet fokozottabban bevonni őket az uniós kormányzásba és az EU döntéshozatali folyamataiba. A munkaadók, a munkavállalók és a kormányok közötti érdemi érdekegyeztetésbe invesztálni kell, aminek a fontosságát különösen az újabb tagállamok esetében fontos hangsúlyoznunk, ahol a közelmúlt változásai sokszor az ellenkező irányba mutattak.

A munka ünnepén nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a válságból nem kevesebb, hanem több szociális párbeszéd segítségével kell kilábalnunk. A szociális partnerek részvétele nélkül nem készülhet működőképes válságkezelő terv és munkaerőpiaci reform. Ezekben a hónapokban az uniós szintű szociális partnerek éppen egy rendkívül fontos munkajogi anyagról, a munkaidő-irányelvről tárgyalnak, és következtetéseiket a bizottság tiszteletben fogja tartani. Az európai szociális modell lényege az, hogy a gazdaság működését és kormányzását nem engedjük elszakadni a szociális értékektől és jogoktól. Válság idején a civilizált társadalmakban mindig a több szolidaritás a válasz. Az európai szociális modell jövőjének biztosítása érdekében ezért most a legfontosabb feladat újradefiniálni az uniós szintű szolidaritás fogalmát, és megerősíteni szövetségünket a szociális partnerekkel és a civil szervezetekkel.

A szerző az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős biztosa

MARABU RAJZA