Felvilágosodás, Európa, demokrácia

Húsvét előtt Orbán Viktor nem csupán szentségtörő módon a feltámadáshoz hasonlította saját kormányzását az Új Embernek adott interjú egy pontján, hanem mindvégig a fundamentalista politika álláspontjára helyezkedett.

A miniszterelnök szerint Európában hitetlenek küzdenek hívőkkel, a teremtés rendje pedig a zűrzavarral mérkőzik. Robert Schumanra hivatkozva idézte: „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz”.

Ki volna olyan ostoba, hogy Európa keresztény gyökereit kitépné, aki tagadná a kereszténység kultúraformáló és civilizációépítő erejét? Melyikünk utasítaná el azt az állítást, hogy Európát nem csupán anyagi érdekek, hanem a közös értékek és gondolkodásmód is összetartja? Jacques Delors, a bizottság egykori legendás szocialista elnöke mondta: „Európának lélekre is szüksége van”. Vitathatatlan igazság.

Más kérdés, hogy Schuman nem egészen azt mondta, amit Orbán Viktor neki tulajdonít. Az unió egyik atyja ugyanis arról beszélt, hogy „az integráció Európája a kereszténység elvei, a szó keresztény értelmében vett általános demokrácia megvalósulásában ölt majd testet”. Demokrácia és integráció épül tehát rá a kereszténység által is meghatározott örökségre. A nemzetek együttműködése, egyes intézményeik integrálása, a közös intézmények működtetése, s az ezekhez tartozó szabályok betartása: ez a schumani Európa. Schuman nem beszélt a szövetségesek ellen viselt „szabadságharcról”, és arról sem, hogy hazai földön lábbal lehetne tiporni a demokratikus és alkotmányos alapelveket.

Az ő keresztény Európája európai demokráciát jelent, nem autokráciát. A kereszténység mellett a demokrácia is európai hagyomány. Aki kizárólag keresztény Európáról beszél, és zűrzavarnak láttatja azt, ha például az emberek maguk szeretnék eldönteni, kivel akarnak együtt élni, s kivel együtt szeretnének gyermeket vállalni, az a felvilágosodás értékeit tagadja. Márpedig Európa nem kizárólag a kereszténységre épül, hanem az antik kultúra hatalmas örökségére és a felvilágosodás értékeire is. Ezek nélkül sosem jutottak volna valódi jogokhoz az európaiak, sosem válhattunk volna mindannyian állampolgárokká saját hazánkban. Orbán Viktornak pillanatnyilag van hatalma Magyarországon ahhoz, hogy eltöröljön a magyar történelemből 65 évet, de az még tőle is túlzás, hogy az 1789 utáni Európa megszüntetésére tör.

Szokás szerint ellentmondásba is keveredik magával, mikor azt állítja, hogy véleményével, világnézetével kisebbségben van Európában, később mégis közli, hogy a „magyar ügy” (Orbán mindig azt tartja kizárólagosan magyarnak, amit ő képvisel) rokonszenvet vált ki. A kormányfő rosszul képviseli hazáját az Európai Unióban, ha a többség ellen vezeti. Ráadásul olyankor, mikor Európa vezetőinek többsége néppárti, mint Orbán, vagyis a miniszterelnöknek módja lenne a lehető legnagyobb mértékben érvényesíteni a nemzeti érdeket. Orbán ehelyett „szabadságharcot” folytat barátokkal és szövetségesekkel szemben. Küzd az integráció ellen, ami igazán magyar ügy. Az Orbán-kormánnyal rokonszenvezők többnyire olyan fundamentalista politikai erők, amelyek hazájukban ellenzékben vannak. A „magyar ügy” nem ilyen szövetségeseket kíván.

A kereszténység és a felvilágosodás hagyománya együtt vezetett a szociális Európa, a szolidaritáselvű társadalom gondolatához, amelyből kiemelkedett az a jóléti állam, amely összes hibájával együtt a leghumánusabb és legsikeresebb európai vállalkozások egyike. A szolidaritáson alapuló társadalomban „az alulról nyitott középosztály”, amiről a kormányfő beszél, nem szólam, hanem valóság. Ez a szociáldemokrácia célja is. Ám ez biztosan nem valósítható meg az átlagos és alacsony jövedelmű emberek adóterheinek növelésével, az egyetemi tandíjak egekbe emelésével, a segélyek csökkentésével és a közmunkáért járó juttatás lefaragásával. Ez a politika nem keresztényi és nem felvilágosult.

Orbán Viktor szerint az európai válság egyik fő mutatója a népességcsökkenés. A helyzet úgy áll, hogy 2011-ben csökkent a születések száma Magyarországon, tehát akkor a magyar kormány valamit nagyon rosszul csinál. Emellett azt is tudjuk, hogy a legimpozánsabb termékenységi ráta azokban a skandináv országokban tapasztalható, ahol a legdemokratikusabb a kormányzati rendszer, ahol a legtöbb nő dolgozik, ahol a férfiak a legnagyobb mértékben veszik ki részüket a háztartási teendőkből, ahol az állam nem az együttélési formák merev előírására, hanem a gyerekvállalás valódi támogatására törekszik, tiszteletben tartva a családok döntését, ahol a szegényeket nem teszik még szegényebbé, hanem segítik, és ahol érdemben tesznek a gyermekek mostoha sorsának jobbra fordításáért. Ez a jóléti állam szociáldemokrata típusa a szakirodalomban, ám megteremtéséhez ma számos társadalmi-történelmi feltétel hiányzik Magyarországon, mindennek ellenére viszont sokkal jobb minta és kiindulópont, mint a központilag előírt életminták orbáni világa.

Amartya Sen Nobel-díjas közgazdász szerint a társadalmi fejlődés értelme a szabadság bővítése az egyén és a társadalom szintjén egyaránt. A szabadsággal szorosan összefügg a tetteinkért viselt felelősség is. A szabadság értelme pedig az, hogy az állampolgárok megtehessék, ami számukra értékes, anélkül, hogy ezzel másokat korlátoznának. Az embereket, családokat nem kell meggyőzni arról, hogy a család, a gyermekvállalás, egymás segítése érték: tudják ők ezt maguktól. Hagyni kellene őket, hogy ezt tegyék, és segíteni őket abban, hogy megtehessék.

A miniszterelnök állítólag azt akarja, hogy „a felemelkedés munkával és erőfeszítéssel elérhető legyen”.

Ezzel a szándékkal csak egyetérteni tudunk. De ha Orbán Viktor tényleg ezt akarja, akkor azonnal abba kellene hagynia, amit kormányzás címszó alatt művel. A szolidaritást és a társadalmi mobilitást támogató, a magánélet szentségét tiszteletben tartó, a hitet és a vallást respektáló, az egyházakkal együttműködő, ám vállaltan szekuláris kormányzásra, valamint több Európára, több demokráciára, világszerte barátokra és szövetségesekre van jelenleg szüksége Magyarországnak. Jobban, mint eddig bármikor.

A szerző az MSZP elnöke

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.