A mostani kormány azonban nemcsak a széles körben ismert főbb fékeket és ellensúlyokat (Alkotmánybíróság, Költségvetési Tanács, Állami Számvevőszék, ügyészségek, bíróságok, környezetvédelmi ombudsman) igyekszik semlegesíteni, hanem a társadalmi és gazdasági élet minden területét próbálja maga alá – és a hozzá kötődő gazdasági érdekcsoportok alá – gyűrni. Ezek a törekvések sokszor feloldhatatlan ellentéteket eredményeznek, demoralizálják az embereket, és szinte kezelhetetlen feszültségeket okoznak. Itt csak néhány példát említenék.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) kultúráért felelős államtitkára, Szőcs Géza lett a 2011. december 7-i tisztújítás eredményeként a Magyar PEN Club elnöke. A PEN Club bevételei elsősorban pályázati pénzekből származnak, többek között a Nefmi által kiírt pályázatok révén. Képzeljük el, mit érezhetnek Szőcs Géza államtitkár beosztottjai, ha beérkezik hozzájuk a PEN Club pályázata Szőcs Géza aláírásával!

A Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) Fónagy Jánost, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárát választotta elnökévé. Egy tudományos egyesületnek szigorúan szakmai alapon kellene végeznie a tevékenységét. Nehezen képzelhető el, hogy a KTE ezt továbbra is hitelesen meg tudja tenni, miközben az elnöke az adott ágazatért felelős állami vezető. Nagy kérdés például, hogy meri-e majd bírálni a kormány közlekedéspolitikáját.

A kormány ugyanakkor előzékenyen átenged állami pozíciókat olyan személyeknek, akik a számára – ki tudja, miért – különösen kedves gazdasági érdekcsoportokat képviselnek. Közéjük tartoznak a közúti fuvarozók is. A jelenlegi kormány hatalomra kerülését követő egyik intézkedésével visszaigényelhetővé tette számukra a gázolaj jövedéki adójának egy részét. Nemrég Orbán Viktor miniszterelnök nyilvánosan elismerte, hogy azért késleltette a tehergépkocsik útdíjának bevezetését, mert a közúti fuvarozók kedvében kívánt járni. („Az elektronikus használatarányos útdíj rendszerének bevezetésének késlekedésében nekem is van némi szerepem” – jelentette ki a Portolio.hu kérdésére válaszolva Orbán Viktor). Így aligha lehetett meglepetés, hogy Vereczkey Zoltánt, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) elnökét kinevezte az állami tulajdonú VÁTI ügyvezető igazgatójának, miközben az érintett az MKFE-ben is megtartotta tisztségét.

A VÁTI-nak jelentős szerepe van az uniós pályázatok, valamint a Norvégia, Izland, Liechtenstein és Svájc támogatásából kiírt pályázatok értékelésében, elbírálásában, valamint a hazai területfejlesztési politika és gyakorlat kialakításában. Nem lehet teljesen alaptalannak tekinteni azt a gyanút, hogy a VÁTI jelenlegi ügyvezető igazgatója alatt nem teljesen tárgyilagos és pártatlan módon folynak ezek a tevékenységek, vagyis hogy a VÁTI indokolatlanul részesít előnyben olyan pályázatokat, illetve területfejlesztéseket, amelyek a közúti fuvarozásnak kedveznek, valamint utasítja el azokat a pályázatokat, amelyek a közúti fuvarozás versenytársait hoznák előnyösebb helyzetbe. E tekintetben nem jelent semmit, hogy az EU és az érintett finanszírozó országok eddig nem fejezték ki nyilvánosan a rosszallásukat. Tapasztalataim szerint a hasonló esetekben a külföldi hivatalos személyek sokszor csak szűkebb körű beszélgetésekben fejtik ki értetlenségüket azzal a megjegyzéssel, hogy ha a magyarok ennyire ostobák, akkor ez legyen az ő bajuk (bár általában ezt finomabban szokták megfogalmazni, de a lényege ez).

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) elnökét, Szatmáry Kristófot a kormány úgy nevezte ki a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárának, hogy közben megtartotta a BKIK-ban viselt tisztségét. Aligha hihető, hogy mindig minden ugyanúgy a legjobb a nemzetgazdaságnak, mint a kamarának. (Sőt minden bizonnyal vannak érdekellentétek a BKIK és a többi területi kamara között.) Márpedig ha felmerülnek ilyen ellentétek, akkor az államtitkárelnöknek saját magával kell egyeztetnie, hogy kinek az érdekeit helyezi előtérbe – a BKIK-ét vagy a nemzetgazdaságét.

A fentihez hasonló példákat hosszasan sorolhatnánk, ám a társadalom mikroszerveződéseinek gyarmatosítása ezekből is világosan kirajzolódik. Egy demokratikus társadalomban a különböző szakmai egyesülések, érdekképviseletek vezetőit nem politikusok (és különösen nem a kormányzatban szerepet vállaló politikusok) alkotják, hiszen ezeknek a testületeknek éppen az a szerepük, hogy a mindenkori kormányzattól függetlenül képviseljék szakmai álláspontjukat, illetve tagjaik érdekeit. Ez az érdekegyeztetés, illetve érdekütköztetés alapvető fontosságú ahhoz, hogy a mindenkori kormányzat helyes döntéseket tudjon hozni. Arról nem is beszélve, hogy a szakmai érdekképviseletek, kutatóintézetek, civil szervezetek megszállásával a kormány az ellenzéki tevékenységet is jelentősen megnehezíti, egyre több vállalkozó és munkavállaló függ egzisztenciálisan is a Fidesztől. Amikor politikai elemzők azt értékelik, hogy az elégedetlenségből miért lesz olyan lassan ellenzéki szavazat, akkor nem feledkezhetnek meg arról, hogy az összeférhetetlenség elkerülésének látszatára sem adó kormányzó elit a társadalom mikrocsatornáinak döntő részét ellenőrzése alá vonta. Nemcsak a magánérdekek érvényesítésében van tehát szerepe a társadalom gyarmatosításának, hanem a Fidesztől független politikai szervezetek társadalmi beágyazódásának megakadályozásában is.

Általában még a diktatúrákban is adnak a látszatra: bár a kormányzattól „független” szervezetek vezetőinek a diktátor azokat nevezteti ki, akik az ő álláspontját fogják képviselni, de igyekszik ezt úgy tenni, mintha az illetők függetlenek lennének a kormányzattól. Magyarország miniszterelnöke azonban már a látszatra sem ad.

A szerző az LMP országgyűlési képviselője