Teljes mértékben függünk a német és a francia gazdaságtól. Megértjük, hogy egy klub tagjai vagyunk, megértjük, hogy Európa nélkül nem tudunk túlélni ebben a régióban, ezért szeretnénk normális partnerek lenni az európai témákban – nem, ez nem Orbán Viktor hétfői, Európáról szóló beszédének kiszivárgott részlete, hanem Robert Fico szlovák miniszterelnök „én nem vagyok Orbán” tematikájú interjúja a The Financial Timesban.

A szlovák kormányfő valamiért fontosnak tartotta, hogy a Brüsszelbe ezer szállal becsatornázott üzleti lapnak hangsúlyozza, hiába rossz a híre, ő partner lesz. Kedden Fico is találkozik Barroso bizottsági elnökkel, sajtótájékoztatójuk is lesz. Orbánnal egyelőre nem terveznek közös sajtóeseményt Barrosóék – mert mint mondják, ez egy informális találkozó. Közös nyilvános egymás nyakába borulásnak nyilván csak akkor van értelme, ha van oka is.

Lezárulhat egy szakasz Orbán Viktor hét elejei brüsszeli útjával, ha ezt a kormányfő így akarja. Igaz, mindkét oldal a másikra vár. A bizottság szerint a megoldás kulcsa a miniszterelnök kezében van, a magyarok viszont a bizottság elemzésére és következő lépésére várnak mind a kötelezettségszegési eljárások, mind a hiteltárgyalás kérdésében. –Egyik oldal sem lehet színtiszta győztes és nem lehet vesztes sem – fogalmazta meg valaki a napokban azt, milyen magasra tornászta fel a két fél a politikai téteket.

A „magyar ügy” az egyik legérzékenyebb kérdés ma Brüsszelben. Szövetséges és szövetséges között rendült meg az alapvető bizalom, a hangulat hiszterizált, a kommunikációs térben minden provokációnak tűnik (vagy mert az is, vagy mert már másra nem is számítanak). Ilyenkor kellene hasonló hangvételű interjúkat adni az FT-ben. Vagy egy beszédben megadni azt, amire Brüsszel valószínűleg a jegybanktörvény módosításánál is jobban vágyik: Európa, az Európai Unió és az európai értékek, demokrácia, jogállam iránti elköteleződés mellett hitet tenni nyilvánosan és egyértelműen. Szomorú, hogy a magyar kormányfőnek ezt kellene bizonygatnia. Sejthetjük, hogy nem fogja megtenni ebben a formában.

Ugyanakkor érzékelhető az is, hogy mindenkinek elege van a „magyar ügyből”, ezért a gyors megoldás óriási megkönnyebbülést jelentene. De senki sem lehet vesztes. Kicsit olyan, mintha két sofőr hajtana egymás felé hatalmas sebességgel arra várva, hogy a másik rántsa el a kormányt. De közben tudják, hogy egyikük sem térhet ki, miközben az ütközést el kellene kerülni. Így valószínűleg mindketten épp csak annyira fordítják el a kormánykereket, hogy ha csak pár centivel is, de elhaladjanak egymás mellett, súrolva tán a másikat, de elkerülve a katasztrófát. Lehet, hogy észre sem fogjuk venni, amikor elmegyünk egymás mellett. Ez mindkét sofőrön múlik.