Megyesi Gusztáv: Nem lövünk
Egészen tárgyszerűen szólva az egyik szakasz bevetése közben hat géppuskából öt nem működött, az egyik már az első lövésnél besült, csoda, hogy a katonák életben maradtak. Amikor a sajtó rákérdezett az esetre, a minisztériumtól azt a választ kapta, hogy az adott géppuskát világszerte használják, és „nem jellemzők a meghibásodások”.
Mi következik mindebből?
A Honvédelmi Minisztérium értékelése szerint ha hat géppuskából öt nem működik, az még nem szignifikáns a használhatatlanságot illetően, s ez igaz is, amennyiben a világon van még mondjuk harmincmillió ugyanilyen puska, azok pedig működnek. Ebből következően viszont, ha ugyebár mindenütt működik ez a típusú fegyver, csak a mi kezünkben nem, akkor mi megint tudunk valami olyat, amit senki se ezen a földkerekségen.
Hende miniszter mindenesetre a huszárok búcsúztatásán párhuzamot vont az egykori huszár és a mai katona között, s megállapította, hogy mindketten „csekély zsoldért, szerény elismerésért végezték, végzik magas színvonalon a hivatásukat”.
Némi kiegészítésképp megjegyzendő, hogy katona esetében a magas színvonalú hivatásgyakorlás kizárólag akkor értelmezhető, ha működő fegyver van a kezében, mert ha például csak fapuska, akkor de facto és azonnal lelövik, ráadásul Hende Csaba szíves engedelme nélkül. Ha viszont a nagy ívű fejlődés dacára sem lehetséges a katonát működőképes géppuskával fölszerelni, adjanak a kezébe buzogányt, parittyát, fénykardot, bármit, ami működik, mert akkor legalább tudja, hogy mire számíthat, s ennek megfelelően ki se mozdul a fedezékéből.
Amint azt a tévében látjuk és halljuk, virágzik a magyar gazdaság, nincsenek megszorítások, és mindenki jól járt; legfeljebb az emberek egy része éhen hal, ám a harctéri viszonyokhoz képest ez eléggé lassú és bonyolult folyamat.
Statisztikailag és retorikailag egy darabig még a világot is félre lehet vezetni, a hadszíntéren azonban lőni szoktak, ám a magyar hadsereg ezek szerint nem erre van profilírozva, a magyar katona nem lő. Ergo amit Hende miniszter megreformált, az nem hadsereg, hanem egy amúgy művészeti szempontból igen ígéretes operett-társulat huszárokkal, díszuniformisokkal, árvalányhajas, nagy ívű beszédekkel.
Akár Hende miniszter maga is eljátszhatná Zwickli Tóbiást a Mária főhadnagyból.
Mármost a tervek szerint ez a honvédség köt hamarosan szerződést a fővárossal, hogy katasztrófa idején megvédje és megnyugtassa a lakosságot. Nem mintha a főváros nem volna méltó partner: legfőbb istápoltja, az immáron megújult és a városháza szellemiségét sugárzó közlekedési vállalat épp ezekben a napokban helyezi el a metrószerelvényeken és a szolgálati helyeken a menekülőmaszkokat, mintegy kvázi katasztrófavédelmileg.
Némi gond csak baj esetén van, ugyanis, amint azt az Index megírta, laboratóriumi vizsgálatok szerint a maszk egy perc után már nem véd a szén-monoxid ellen, ráadásul éghető anyagból készült. A BKV szerint ez egyáltalán nem gond, mert tűz esetén „a menekülőmaszkokkal ellátott forgalmi és műszaki személyzetnek nem feladata a tűz oltása, tehát nem lehet követelmény a tűzállóság”. Én a menekülőmaszkok mellé puskát is adnék a személyzet kezébe.
A szerző az Élet és Irodalom munkatársa